A projekt azonosító száma:
KEOP-5.5.0/B/12-2013-0077
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A támogatás összege: 125.078.678 Ft
Elkezdődött a Vándor Óvoda és Fecskefészek Bölcsőde és Korai Fejlesztő Részleg épületenergetikai fejlesztése a XVIII. kerületben.
A beruházás keretében Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata több mint 147 millió forintot fordít az intézmény-együttes homlokzati hőszigetelésére, nyílászáróinak cseréjére, fűtési rendszerének korszerűsítésére, napelemes és napkollektoros rendszerének kialakítására, valamint világítási rendszerének energiatakarékos átalakítására. A beruházás összegéből 125 millió forint az uniós forrás.
A komplex beruházás eredményeként az intézmény-együttes üvegházhatású gázkibocsátása éves szinten várhatóan 96,53 tonnával, energiafelhasználása 1.143,91 GJ-lal fog csökkenni. Ez a jelenlegi állapothoz képest 47%-os megtakarítást jelent.
A számszerűsíthető eredményeken túl a projekt megvalósulásától azt is várjuk, hogy az iskola épülete szebbé, használata komfortosabbá váljon.
Fontos tudni, hogy a most induló fejlesztés nem egyedülálló a kerületben. Az Önkormányzat vezetése mindig is kiemelt figyelmet fordított a környezettudatos megoldások alkalmazására, a fejlesztések fenntarthatóságára. Elkötelezett munkánk eredményeként a korábban már korszerűsített intézmények után az idei év végéig több mint 10 további intézménynél fejeződnek be energetikai megtakarításokat célzó beruházások.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Cím: 1184 Budapest, Üllői út 400.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.bp18.hu
Európai Uniós pályázatok:
’CITICESS’ projekt Citizen Centered Social Services - Lakosságközpontú szociális szolgáltatások
Egy komplex zöld közösség újjáélesztése a testvérvárosi kapcsolatok által
eCentral projekt - Energiahatékony középületek a Central Europe Programban
ASP pályázat - Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
VEKOP pályázat - Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja
VEKOP pályázat - Dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztések
KEHOP - Épületenergetikai fejlesztések megvalósítása Budapest XVIII. kerületében
SULPiTER projekt - Fenntartható Városi Logisztikai Tervezés a Regionális Árufuvarozás Erősítésére
LAirA projekt - Zöld úton a repterekhez
Vándor Óvoda és Fecskefészek Bölcsőde és Korai Fejlesztő Részleg épületenergetikai fejlesztése
Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola épületenergetikai fejlesztése
Nyitnikék Óvoda épületenergetikai fejlesztése
Mocorgó Óvoda épületenergetikai fejlesztése
Kassa Utcai Általános Iskola épületenergetikai fejlesztése
Vörösmarty Mihály Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium épületenergetikai fejlesztése
Csontváry Kosztka Tivadar Általános és Alternatív Iskola épületenergetikai fejlesztése
Brassó utcai Általános Iskola épületenergetikai fejlesztése
Cseperedő Óvoda és Hétszínvirág Bölcsőde épületenergetikai fejlesztése
Csibekas Bölcsőde, a Szivárvány és a Zenevár Óvoda épületenergetikai fejlesztése
Kastélydombi Általános Iskola épületenergetikai fejlesztése
ÁROP-1.A.6-2013-2013-0008 jelű pályázat: "Zöld Kerület - Zöld Partnerség"
ÁROP-3.A.2-2013-2013-0038 jelű pályázat: „Szervezetfejlesztés Budapest Főváros XVIII. kerület Önkormányzatánál”
Budapest, XVIII. kerületi Napsugár óvoda bővítése (KMOP-4.6.1-11-2012-0008)
„TUDÁS-VÁGY” Budapest XVIII. kerülete közművelődési és közgyűjteményi szakembereinek továbbképzése
GeoSEE projekt - South East Europe Programme - South East Europe Programme
RE-SEEties projekt - South East Europe Programme projekt - South East Europe Programme
airLED projekt - Central Europe Programme
RE-Block projekt - URBACT II Programme
Napelem telepítése a XVIII. kerület Önkormányzatának Üllői úti épületére
Napelem telepítése a XVIII. kerület Önkormányzatának Városház utcai épületére
"Iciri-piciri" Bölcsőde a peremkerületben (KMOP-4.5.2-11-2012-0013)
Pestszentimre városközpont megújítása
Bambi Bölcsőde bővítése és átalakítása (KMOP-4.5.2-09-2009-0013)
Polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban (ÁROP-3.A.1.)
2023.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. február 10. napja (péntek) 12.00 óra
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
Letöltés - Civil pályázat 2023 egyesületek - Működési támogatások
Letöltés - Civil pályázat 2023 egyesületek - Programtámogatások
Letöltés - Civil pályázat 2023 alapítványok - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2023 alapítványok - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2023 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2023 Programtámogatás
2022.
A pályázatok beadási határideje: 2022. január 31. hétfő 15.00 óra
Letöltés - Civil pályázat 2022 - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2022 - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2022 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2022 Programtámogatás
2021.
A pályázatok beadási határideje: 2021. március 31. szerda 16.00 óra
Letöltés - Pályázati felhívás
Letöltés - Pályázati űrlap
Letöltés - Civil adatlap
Letöltés - Nyilatkozat
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Civil pályázat 2021 - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2021 - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2021 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2021 Programtámogatás
2020.
A pályázatok beadási határideje: 2020. március 25. szerda 16.00 óra
A pályázat BÍRÓSÁGI KIVONAT és BANKI KARTON NÉLKÜL is beadható, későbbi hiánypótlással!
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Civil pályázat 2020 - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2020 - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2020 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2020 Programtámogatás
2019.
A pályázatok beadási határideje: 2019. március 13. szerda 16.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Civil pályázat 2019 - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2019 - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2019 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2019 Programtámogatás
2018.
A pályázatok beadási határideje: 2018. március 12. hétfő 17.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Civil pályázat 2018 - Működési támogatás
Letöltés - Civil pályázat 2018 - Programtámogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2018 Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő civil szervezetek - 2018 Programtámogatás
2017.
A pályázatok beadási határideje: 2017. március 24. péntek 12.00 óra
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Program támogatások
Letöltés - Működési támogatások
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Működési támogatása
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Program támogatása
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata pályázatot hirdet a 1096/2004. (XI. 25.) sz. képviselő-testületi határozatával elfogadott a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 55/2004. (XII. 21.) rendeletében foglaltaknak megfelelően az önkormányzat költségvetésében elkülönített Kerületi civil szervezetek támogatása sora terhére.
A pályázatok beadási határideje: 2016. március 25. péntek 12.00 óra
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Program támogatások
Letöltés - Műkődési támogatások
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Működési támogatása
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Program támogatása
2015.
A pályázatok beadási határideje: 2015. március 25. 12.00 óra
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Letöltés - Mentesítési kérelem
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Program támogatások
Letöltés - Műkődési támogatások
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Működési támogatása
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Program támogatása
2014.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. március 21.,12.00 óra
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Letöltés - Mentesítési kérelem
Letöltés - Elnyert működési támogatások
Letöltés - Elnyert program támogatások
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Program támogatás
2013.
Letöltés - Mentesítési kérelem
Letöltés - Elnyert működési támogatások
Letöltés - Elnyert program támogatások
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Működési támogatás
Letöltés - Együttműködő szervezetek - Program támogatás
2011.
Letöltés - Mentesítési kérelem
2023.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. február 10. napja (péntek) 12.00 óra
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
Kihirdetési táblázatok:
Letöltés - Egyházi pályázat 2023 - Ingatlanfelújítási támogatások
Letöltés - Egyházi pályázat 2023 - Programtámogatások
2022.
Pályázatok:
Pályázat kerületi egyházi szervezetek támogatására
Kihirdetési táblázatok:
2021.
A pályázatok beadási határideje: 2021. március 31. szerda 16.00 óra
Letöltés - Pályázati felhívás
Letöltés - Pályázati űrlap
Letöltés - Nyilatkozat
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Egyházi adatlap
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Egyházi pályázat 2021 - Programtámogatás
2020.
A pályázatok beadási határideje: 2020. március 25. szerda 16.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Egyházi pályázat 2020 - Ingatlanfelújítási támogatás
Letöltés - Egyházi pályázat 2020 - Programtámogatás
2019.
A pályázatok beadási határideje: 2019. március 13. szerda 16.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Egyházi pályázat 2019 - Ingatlanfelújítási támogatás
Letöltés - Egyházi pályázat 2019 - Programtámogatás
2018.
A pályázatok beadási határideje: 2018. március 12. hétfő 17.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Egyházi pályázat 2018 - Ingatlanfelújítási támogatás
Letöltés - Egyházi pályázat 2018 - Programtámogatás
2017.
A pályázatok beadási határideje: 2017. március 24. péntek 12.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Ingatlan támogatás
Letöltés - Program támogatások
2016.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata pályázatot hirdet az 1097/2004 (XI. 25.) sz. képviselő-testületi határozatával elfogadott a kerületi egyházak, felekezetek, vallási közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 56/2004. (XII. 21.) önkormányzati rendeletében foglaltaknak megfelelően az önkormányzat költségvetésében elkülönített Kerületi egyházak támogatása sora terhére.
A pályázatok beadási határideje: 2016. március 25. péntek 12.00 óra
Letöltés - Mentesítési nyilatkozat
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Ingatlan támogatás
Letöltés - Program támogatások
2015.
A pályázatok beadási határideje: 2015. március 25. 12.00 óra
Letöltés - Mentesítési kérelem
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Program támogatások
2014.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. március 21.,12.00 óra
Letöltés - Mentesítési kérelem
Letöltés - Kötelező dokumentumok
Letöltés - Átvételi elismervény
Kihirdetési táblázatok
Letöltés - Elnyert ingatlan támogatások
Letöltés - Elnyert program támogatások
2013.
Letöltés - Mentesítési kérelem
Letöltés - Nyilatkozat
Letöltés - Elnyert ingatlan támogatások
Letöltés - Elnyert program támogatások
2011.
JOGANYAG NEVE ÉS TARTALMA
Adórendelet (helyi adózás)
ER-25-22_adó_2023január1től.pdf
A helyi adókról szóló - 25/2022. (XI.03.) rendelettel többször módosított - 41/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet
Települési adók
ER-08-23_Települési_adó2023május4től.pdf
a települési adókról szóló - 8/2023. (V.03.) rendelettel módosított - 26/2022. (XI.03.) önkormányzati rendelet (A rendelet a 39/2022. (XII.01.) rendelet szerinti szöveggel lépett hatályba)
A_Kúria_Önkormányzati_Tanácsának_Köf.5.002_2023_5._számú_határozata.pdf
A Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.002/2023/4. számú végzése (a rendelet 11–18. §-ainak ideiglenes alkalmazási tilalmának elrendelése)
A_Kúria_Önkormányzati_Tanácsának_Köf.5.002_2023_4._számú_végzése.pdf
Adóigazgatási feladatot ellátó munkavállalók anyagi érdekeltsége
ER-26-21_anyagi_érdekeltség2022január1.pdf
Adóigazgatási feladatot ellátó munkavállalók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló - 26/2021. (X.18.) rendelettel többször módosított - 2/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet
Anyakönyvi események szabályai
ER-25-23_anyakönyv2023július7-től.pdf
az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásokért fizetendő díjak mértékéről szóló - 25/2023. (VII.06.) rendelettel többször módosított - 37/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelet
Államháztartáson kívülre nyújtott forrás átadása és Államháztartáson kívüli forrás átvétele
2020R026_ÁHT-n_kívüli_támogatás.pdf
az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott forrás átadásáról és államháztartáson kívüli forrás átvételéről szóló 26/2020. (VII.06.) önkormányzati rendelet
Beruházási rendelet
ER-23-23_beruházási_2023július7-től.pdf
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló - 23/2023. (VII.06.) rendelettel többször módosított - 8/2008.(II. 26.) önkormányzati rendelet
BP18 KÉSZ
ER-17-23_BP18_KÉSZ2023június8tól.pdf
Budapest XVIII. kerületének Kerületi Építési Szabályzatáról szóló - 17/2023. (VI.07.) rendelettel módosított - 5/2022. (III.09.) önkormányzati rendelet
A rendelet 3. melléklete az alábbi részletezés szerint:
Szabályozási tervlapok - SZT-0_SZELVÉNY |
|||||
SZT-01_erzsebet-bela |
SZT-02-ferihegy
|
SZT-03-rendessy-lakatos |
SZT-04-miklóstelep |
SZT-05-szemeretelep |
SZT-06-havanna-lipták |
SZT-07-bokay |
SZT-08-gloriett |
SZT-09-szentimre kertvaros |
SZT-10-ganztelep |
SZT-11-ganzkertváros |
SZT-12-almaskert-krepuska |
SZT-13-halmierdo |
SZT-14-kossuth |
SZT-15-ujpeteritelep észak |
SZT-16-ujpeteritelep dél |
SZT-17-erdoskert
|
SZT-18-belsomajor-erdoskert |
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 6/2022. (III.09.) önkormányzati rendelet
A rendelet 3. melléklete: 2022R006_BUD_KÉSZ_3melléklet.PDF
Civil szervezetek pénzügyi támogatása
ER-35-22_civil2022december6tól.pdf
A civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló - 35/2022. (XII.05.) rendelettel többször módosított - 55/2004.(XII.21.) önkormányzati rendelet
Csatornarákötés támogatása
Az ingatlanon belüli csatornarákötések szociális rászorultsági elven való támogatásáról szóló - 22/2018. (IX.25.) sz. rendelettel többször módosított - 16/2005. (III. 29.) önkormányzati rendelet
Egészségügyi alapellátás és körzetek
ER-04-22_eüalapellátás2022március10től.pdf
Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló - 4/2022. (III.09.) rendelettel - többször módosított - 59/2005.(XII. 20.) önkormányzati rendelet
Egyházak, felekezetek, vallási közösségek pénzügyi támogatása
A kerületi egyházak, felekezetek, vallási közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló - 32/2020. (IX.28.) sz. rendelettel - többször módosított - 56/2004. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Emlékplakett
1956-os Emlékplakett alapításáról és adományozásáról szóló - 36/2012. (VII. 12.) rendelettel módosított - 39/2006. (VI. 01.) önkormányzati rendelet
rendelet
"Gólyahír" Program
A "Gólyahír" Program bevezetéséről szóló 21/2015. (V.27.) sz. önkormányzati rendelet
Helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok száma
2018R009_Nepszavazas_rendelet.pdf
a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló 9/2018. (II.22.) önkormányzati rendelet
Igazgatási szünet 2022.
ER-27-22_igazgatási_szünet2022november4től.pdf
A 2022. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló - 27/2022. (XI.03.) rendelettel módosított - 7/2022. (III.09.) önkormányzati rendelet
Igazgatási szünet 2023.
2022R027_igazgatási_szünet2022_és_2023.pdf
A 2023. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló 27/2022. (XI.03.) önkormányzati rendelet
Kegyeleti kérdésekről szóló rendelet
ER-21-23_kegyelet2023június8tól.pdf
A kegyeleti kérdésekről szóló - 21/2023. (VI.07.) rendelettel többször módosított - 10/1996. (V. 09.) önkormányzati rendelet
Kitüntetési rendelet
ER-09-23_kituntetesi2023május30tól.pdf
A helyi kitüntetésekről szóló - 9/2023. (V.30.) rendelettel többször módosított - 30/1995. (X. 12.) önkormányzati rendelet
Koronavírus okozta gazdasági következmények enyhítése
2020R018_gazdasági_következ_enyhítése.pdf
Az új koronavírus-járvány okozta helyi gazdasági és társadalmi hatások enyhítését célzó intézkedésekről szóló 18/2020. (IV.30.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2018.
Az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló - 1/2019. (II.21.) rendelettel többször módosított - 27/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2019.
Az Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló - 1/2020. (II.27.) rendelettel többször módosított - 28/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2020.
ER-08-21_2020ktsgv2021március18tól.pdf
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről szóló - 8/2021. (III.17.) rendelettel módosított - 2/2020. (III.03.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2021.
ER-01-22_2021költségvetés2022március10től.pdf
az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló - 1/2022. (III.09.) rendelettel többször módosított - 6/2021. (II.26.) önkormányzati rendelet
A rendelet mellékletei: ER-01-22_2021költségvetés_2022március10től_melléklet.pdf
ER-10-23_2022ktsgvetés_2023május31től.pdf
az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló - 10/2023. (V.30.) rendelettel többször módosított - 29/2021. (XII.13.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2023.
ER-12-23_ktsgvetés2023_2023június8tól.pdf
Az Önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló - 12/2023. (VI.07.) rendelettel módosított - 30/2022. (XII.06.) önkormányzati rendelet
ER-24-22_környvéd_rend2022október29től.pdf
A helyi környezet védelméről, a közterületek, ingatlanok, település tisztaságáról és a fák védelméről szóló - 24/2022. (X.28.) rendelettel többször módosított - 28/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet
Közművelődési feladatok támogatása
Az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 34/2022 (XII.05.) önkormányzati rendelet
Közszolgálati tisztviselők jogviszonya
A közszolgálati tisztviselők juttatásainak és közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló - 22/2018. (IX.25.) rendelettel módosított - 15/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet.
Közösségi együttélés alapvető szabályai
ER-15-23_közösségi_együttélés2023július5ől.pdf
A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló - 15/2023. (VI.05.) rendelettel módosított - 22/2013. (VII.05.) önkormányzati rendelet
Köztisztviselői Nap
2020R004_köztisztviselők-napja.pdf
Közszolgálati Tisztviselők Napja munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló 4/2020. (II.27.) önkormányzati rendelet
Közterület-felügyelet feladatairól szóló rendelet
ER-32-22_közter_felügyelet2023január1től.pdf
A közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól szóló - 32/2022. (XII.05.) rendelettel többször módosított - 37/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet
Közterület-használatról szóló rendelet
ER-22-23_közterrend2023július7-től.pdf
A közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló - 22/2023. (VII.06.) rendelettel többször módosított - 28/2003. (VII. 1.) önkormányzati rendelet
Közutak útosztályba sorolása és azok nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő díj
Az önkormányzat közigazgatási területén lévő helyi közutak útosztályba sorolásáról és azok nem közlekedési célú igénybevételéről szóló 22/2018. (IX.25.) rendelet
A rendelet melléklete: ER-22-18_kozutak_melléklet.zip
Lakásért életjáradék program
a lakásért életjáradék programról szóló 24/2023. (VII.06.) önkormányzati rendelet
2023R005_lakáscélú_támogatás.pdf
A lakáscélú támogatásokról szóló 5/2023. (II.27.) önkormányzati rendelet
Lakások bérletéről és elidegenítéséről
ER-20-23_Lakásrendelet2023június8tól.pdf
A lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló - 20/2023. (VI.07.) rendelettel többször módosított - 25/2020. (VII.06.) önkormányzati rendelet
Lakásügyi hátralék érdekeltségi rendszere
2021R033_Lakás_érdekeltség.pdf
A lakásügyi hátralék behajtási feladatait ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló 33/2021. (XII.13.) önkormányzati rendelet
Millenniumi évforduló megörökítése
A Millenniumi Évforduló megörökítéséről szóló 17/2001. (V. 22.) rendelettel módosított 1/2001. (01. 26.) önkormányzati rendelet
Nemzetiségi önkormányzatok pénzügyi támogatása
A nemzetiségi önkormányzatok pályázat útján elnyerhető pénzügyi támogatásának rendjéről szóló - 32/2020. (IX.28.) sz. rendelettel többször módosított - 20/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet
Önkormányzati jelképek és a település neve használatának rendje
ER-28-22jelkép_2022november4től.pdf
A helyi önkormányzati jelképek és a település neve használatának rendjéről szóló - 28/2022. (XI.03.) rendelettel többször módosított - 36/1995. (XI. 23.) önkormányzati rendelet
Az Önkormányzat 15 éves évfordulója
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata 15. éves évforduló megörökítéséről szóló 50/2005.(X.28.) önkormányzati rendelet
Önkormányzat megalakulása, Pestszentlőrinc megyei várossá, Pestszentimre önállóvá válása, kisebbségi önk. létrejöttének megörökítése
Az első szabadon választott Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat megalakulásának, Pestszentlőrinc községgé és megyei várossá nyilvánításának, Pestszentimre önállóvá válásának és a kisebbségi önkormányzatok megalakulása emlékének megörökítéséről szóló - 17/2010. (III. 19.) rendelettel módosított - 1/2010.(I. 10.) önkormányzati rendelet
Parkolóhelyek megváltása
Budapest XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre közigazgatási területén a parkolóhelyek megváltásáról szóló 8/2022. (III.09.) önkormányzati rendelet
Pénzbeni és természetbeni szociális támogatások
ER-13-23_penzbeni_tamog2023június6tól.pdf
A pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról szóló - 13/2023. (VI.05.) rendelettel többször módosított - 7/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet
Rezidens támogatás
2015R032_rezidens_2016januar1tol.pdf
a Rezidens támogatás bevezetéséről szóló 32/2015. (XI.23.) önkormányzati rendelete
Sportrendelet
Az önkormányzat sport feladatairól, a helyi testedzés és sporttevékenység támogatásáról szóló - 29/2018. (XII.18.) sz. rendelettel többször módosított - 66/2012. (XII.20.) sz. rendelete
Személyes gondoskodásról (gyermekjóléti) szóló rendelet
ER-07-23_gyermekjoletialapell2023május1től.pdf
A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló - 7/2023. (III.31.) rendelettel többször módosított - 2/2008. (II. 01.) önkormányzati rendelet
Személyes gondoskodás, szoc. ellátás igénybevétele (térítési díj)
ER-06-23_szemgondoskodas2023május1től.pdf
Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló - 6/2023. (III.31.) rendelettel többször módosított - 12/2008. (IV. 22.) - önkormányzati rendelet
Szervezeti és Működési Szabályzat (Képviselő-testület)
ER-16-23_SZMSZ2023június6tól.pdf
A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló - 16/2023. (VI.05.) rendelettel többször módosított - 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet
FÜGGELÉKEK: _SZMSZ_Függelékek2023június28tól_.pdf
Szociális és gyermekvédelmi Szakmai Munka Fórumai
A szociális- és gyermekvédelmi Szakmai Munka Fórumairól szóló - 22/2018. (IX. 25.) rendelettel többször módosított - 2/2004.(II. 03.)önkormányzati rendelet
Talajterhelési díj
A talajterhelési díjról szóló 37/2020. (XI.27.) önkormányzati rendelet
Társasházak, lakásszövetkezeti épületek felújítási támogatása
ER-22-22_thazak_tamogat2022november4től.pdf
Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő társasházak, lakás-szövetkezeti épületek részére juttatható felújítási, korszerűsítési támogatás feltételeiről és pályázati eljárás rendjéről szóló - 22/2022. (XI.03.) rendelettel többször módosított - 19/2012.(V.04.) önkormányzati rendelet
Partnerségi egyeztetés szabályai
ER-19-23_partnerségi_egyeztetés.pdf
a partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló - 19/2023. (VI.07.) rendelettel módosított - 16/2022. (VII.28.) önkormányzati rendelet
Településkép védelme
2022R033_településképvédelmi2023január1től.pdf
a településkép védelméről szóló 33/2022. (XII.01.) önkormányzati rendelet
Tervtanács
A helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól szóló 20/2022. (XI.03.) önkormányzati rendelet
Tiszteletdíj, költségtérítés
ER-15-22_tiszteletdíj2022május31től.pdf
Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, juttatásáról, költségtérítéséről, valamint a bizottsági tagok és a tanácsnokok díjazásáról szóló - 15/2022. (V.30.) rendelettel többször módosított - 38/1998.(XII.08.) önkormányzati rendelet
Üzletek éjszakai nyitvatartási rendje, és a kártyatermek, valamint a játékkaszinók működési rendje
ER-14-16_uzletek_nyitvatartasa.odt.pdf
Az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről és a kártyatermek, valamint a játékkaszinók működési rendjéről szóló - 14/2016. (V.13.) rendelettel többször módosított - 9/2013. (IV.04.)önkormányzati rendelet
Vagyonrendelet
ER-04-23_vagyonrend2023február28tól.pdf
Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló - 4/2023. (II.27.) rendelettel többször módosított - 15/2013.(V.31.) önkormányzati rendelet
A rendelet mellékletei: ER-04-23_vagyonrend_1-5melleklet_2023február28tól.pdf
Vállalkozások ösztönzése és támogatása
ER-17-05_vállalkozások_ösztönzése.pdf
A kerületi vállalkozások ösztönzéséről és támogatásáról szóló 17/2005. (III. 29.) rendelettel módosított 44/2000.(XII.20.) önkormányzati rendelet
Változtatási tilalom
2023R018_változtatási_tilalom.pdf
változtatási tilalom elrendeléséről szóló 18/2023. (VI.07.) önkormányzati rendelet
(Budapest Főváros XVIII. kerület, Krepuska Géza sétány – 145201/20 hrsz.-ú közterület – Bükk utca – 145110 hrsz.-ú ingatlan – 145201/181 hrsz.-ú ingatlan által határolt terület)
Víz- és csatornadíj megállapítása önkormányzati bérleményeknél
A XVIII. kerületi önkormányzati tulajdont képező bérlemények víz- és csatorna díjának megállapításáról szóló - 13/1998. (III. 31.) rendelettel többször módosított - 8/1992. (V. 28.) önkormányzati rendelet
a zaj elleni védelem helyi szabályai
2023R014_zajrendelet_2023július5től.pdf
a zaj elleni védelem helyi szabályairól szóló 14/2023. (VI.05.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2017. évről
2018R011zarszamadas2017evrol.pdf
az Önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról szóló 11/2018. (V.29.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2018. évről
2019R006_zarszamadas2018evrol.pdf
az Önkormányzat 2018. évi zárszámadásáról szóló 6/2019. (V.22.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2019. évről
2020R022_zárszámadás2019évről.pdf
az Önkormányzat 2019. évi zárszámadásáról szóló 22/2020. (VII.06.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2020. évről
2021R015_zárszámadás_2020évről.pdf
az Önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról szóló 15/2021. (V.28.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2021. évről
2022R010_zárszámadás2021évről.pdf
az Önkormányzat 2021. évi zárszámadásáról szóló 10/2022. (V.30.) önkormányzati rendelet
Zárszámadás a 2022. évről
2023R011_zárszámadás2022évről.pdf
az Önkormányzat 2022. évi zárszámadásáról szóló 11/2023. (V.30.) önkormányzati rendelet
2015. évi kihirdetett rendeletek
(A jelenleg hatályos egységes szerkezetbe foglalt rendeletek a szövegre kattintva érhetőek el)
1/2015. (II. 10.) rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosításáról
2/2015. (II. 10.) rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
3/2015. (II. 10.) rendelet a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
4/2015.(II. 25.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Letöltés
5/2015. (II. 25.) sz. rendelet a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
6/2015. (II. 25.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
7/2015. (II.25.) sz. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról
Letöltés
8/2015. (II.25.) sz. rendelet a helyi kitüntetésekről szóló 30/1995. (X.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
9/2015. (II.25.) sz. rendelet az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről és a kártyatermek, valamint a játékkaszinók működési rendjéről szóló 9/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
10/2015.(II.25.) sz. rendelet a 2015. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
11/2015. (III.24.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II. 25.) önkormányzati rendelet módosításáról
12/2015. (III.19.) sz. rendelet az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről és a kártyatermek, valamint a játékkaszinók működési rendjéről szóló 9/2013. (IV.4.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
13/2015. (III.24.) sz. rendelet a településképi véleményezési eljárásról
14/2015. (III.24.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjairól szóló 2/2008. (II. 01.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
15/2015. (III.24.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló 12/2008. (IV. 22.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
16/2015. (V.27.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról
Letöltés
17/2015. (V.27.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
18/2015. (V.27.) sz. rendelet a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat felé lakásügyi hátralékkal rendelkező személyek számára biztosított kedvezményekről és támogatásról szóló 14/2010. (III. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
19/2015. (V.27.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
20/2015. (V.27.) sz. rendelet az adóigazgatási feladatot ellátó munkavállalók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló 2/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról
21/2015. (V.27.) sz. rendelet a „Gólyahír" Program bevezetéséről
22/2015. (V.27.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
23/2015. (VII.10.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
24/2015. (VII.10.) sz. rendelet az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásokért fizetendő díjak mértékéről szóló 37/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelet módosításáról
25/2015. (VII.10.) sz. rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
26/2015. (VIII.05.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
27/2015. (X.12.) sz. önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
28/2015. (X.13.) sz. önkormányzati rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
29/2015. (X.12.) sz. önkormányzati rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
30/2015. (X.12.) sz. önkormányzati rendelet az államháztartáson kívüli szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló egyes önkormányzati rendeletek módosításáról
31/2015. (XI.12.) sz. rendelet a helyi kitüntetésekről szóló 30/1995 (X. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
32/2015. (XI. 23.) sz. rendelet a Rezidens támogatás bevezetéséről
33/2015. (XI. 23.) rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
34/2015. (XI. 16.) rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
35/2015. (XI. 23.) rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 2/2008. (II. 01.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
36/2015. (XI. 23.) rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
37/2015. (XI. 23.) rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
38/2015. (XI23.) rendelet az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásokért fizetendő díjak mértékéről szóló 37/2011. (XI. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról
39/2015. (XII.15.) rendelet az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
40/2015. (XII.17.) sz. rendelet az Önkormányzat 2016. évi átmeneti gazdálkodásáról
41/2015. (XII. 18.) sz. rendelet a településképi bejelentési eljárásról szóló 72/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
2015R041_telepuleskepi_bejelent.pdf
42/2015. (XII. 18.) sz. rendelet a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról, valamint az állattartás céljára szolgáló épületekre vonatkozó szabályokról szóló 47/2012. (X.15.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről
43/2015. (XII. 18.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
44/2015. (XII. 18.) sz. rendelet a nemzetiségi önkormányzatok pályázat útján elnyerhető pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 20/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról
45/2015. (XII. 18.) sz. rendelet a talajterhelési díjról szóló 17/2012. (V.4.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
2014. évi kihirdetett rendeletek
(A jelenleg hatályos egységes szerkezetbe foglalt rendeletek a szövegre kattintva érhetőek el)
1/2014. (I.17.) sz. rendelet a helyi adókról szóló 41/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
2/2014. (II.14.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
3/2014. (III.07.) sz. rendelet az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
4/2014. (III.14.) sz. rendelet a partnerségi egyeztetés szabályairól
Letöltés
5/2014. (III.14.) sz. rendelet a Pestszentlőrinc - Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
6/2014. (III.14.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló 12/2008. (IV.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
7/2014. (III.14.) sz. rendelet az önkormányzat sportfeladatairól, a helyi testedzés és sporttevékenység támogatásáról szóló 66/2012. (XII. 20.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
8/2014. (V.15.) sz. rendelet az Önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról
9/2014.(V.15.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) rendelet módosításáról
10/2014. (V.23.) sz. rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) sz. rendelet módosításáról
Letöltés
11/2014. (V.23.) sz. rendelet a 2014. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
Letöltés
12/2014. (V.23.) sz. rendelet a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre parkolási rendjéről és a parkolóhelyek megváltásáról szóló 44/2007. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
13/2014. (V.23.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
14/2014. (VI.30.) sz. rendelet a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2011. (V. 03.) önkormányzati rendelet módosításáról
15/2014. (VI.30.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
16/2014. (VI.30.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) rendelet módosításáról
17/2014. (VI.30.) sz. rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról
18/2014. (IX.08.) sz. rendelet a Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő társasházak, lakás-szövetkezeti épületek részére juttatható felújítási, korszerűsítési támogatás feltételeiről és pályázati eljárás rendjéről szóló 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
19/2014. (XI.24.) sz. rendelet a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
20/2014. (XI.26.) sz. rendelet az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, juttatásáról, költségtérítéséről, valamint a bizottsági tagok és a tanácsnokok díjazásáról szóló 38/1998. (XII.08.) önkormányzati rendelet módosításáról
21/2014. (XII. 10.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
22/2014. (XII. 10.) sz. rendelet az Önkormányzat 2015. évi átmeneti gazdálkodásáról
Letöltés
23/2014. (XII.10.) sz. rendelet a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
24/2014. (XII.10.) sz. rendelet Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
25/2014. (XII.10.) sz. rendelet a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól szóló 37/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
26/2014. (XII. 10.) sz. rendelet az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló
59/2005. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
2013. évi kihirdetett rendeletek
(A jelenleg hatályos egységes szerkezetbe foglalt rendeletek a szövegre kattintva érhetőek el)
1/2013. (II.22.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 41/2011. (XII.20.) sz. rendeletének módosításáról
2/2013. (II.28.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
3/2013. (II.27.) sz. rendelet az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
4/2013. (II.28.) sz. rendelet az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 6/2012. (III.13.) sz. rendelet módosításáról
5/2013. (III.01.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló 12/2008. (IV.22.) sz. rendelet módosításáról
6/2013. (III.01.) sz. rendelet a nemzetiségi önkormányzatok pályázat útján elnyerhető pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 20/2012. (V.04.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
7/2013. (II.26.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 41/2011. (XII.20.) sz. rendeletének módosításáról
8/2013. (IV.04.) sz. rendelet a 2013. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
9/2013. (IV.04.) sz. rendelet az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről és a kártyatermek, valamint a játékkaszinók működési rendjéről
10/2013. (V.07.) sz. rendelet aKépviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) sz. rendelet módosításáról
11/2013. (V.07.) sz. rendelet a lakások bérletérlő és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) sz. rendelet módosításáról
12/2013. (IV.30.) sz. rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII.01.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
13/2013. (V.07.) sz. rendelet a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2011. (V.03.) sz. rendelet módosításáról
14/2013. (V.31.) sz. rendelet az Önkormányzat 2012. évi zárszámadásáról
15/2013. (V.31.) sz. rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról
16/2013. (V.31.) sz. rendelet a jogszabályváltozásból eredő módosítások átvezetését célzó helyi önkormányzati rendeletek módosításáról
17/2013. (VI.27.) sz. rendelet az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.27.) sz. rendeletének módosításáról
18/2013. (VII.05.) sz. rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) sz. rendelet módosításáról
Letöltés
19/2013. (VII.08.) sz. rendelet a Pestszentlőrinc - Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) sz. rendelet módosításáról
Letöltés
20/2013. (VII.05.) sz. rendelet változtatási tilalom elrendeléséről szóló 16/2011. (V.03.) sz. rendelet módosításáról
Letöltés
21/2013. (VI.28.) sz. rendelet a jogszabályváltozásból eredő módostások átvezetését célzó helyi önkormányzati rendeletek módosításáról
22/2013. (VII.05.) sz. rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről
Letöltés
23/2013. (VII.05.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
24/2013. (IX.27.) sz. rendelet az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
25/2013. (X.04.) sz. rendelet az önkormányzat közigazgatási területén lévő helyi közutak útosztályba sorolásáról és azok nem közlekedési célú igénybevételéről
26/2013. (X.04.) sz. rendelet az ingatlanon belüli csatornarákötések szociális rászorultsági elven való támogatásáról szóló 16/2005. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
27/2013. (X.04.) sz. rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
28/2013. (X.04.) sz. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 2/2008. (II.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
29/2013. (X.04.) sz. rendelet az önkormányzatoknál alkalmazandó elektronikus ügyintézésről szóló 47/2005. (X.28.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről
30/2013. (XI.12.) sz. rendelet az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
31/2013. (XI.15.) sz. rendelet a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) sz. rendelet módosításáról
32/2013. (XII.06.) sz. rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) sz. rendelet módosításáról
33/2013. (XII.02.) sz. rendelet a helyi adókról szóló 41/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
34/2013. (XII.06.) sz. rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 22/2013. (VII.05.) önkormányzati rendelet módosításáról
35/2013. (XII.16.) sz. rendelet az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
36/2013. (XII.16.) sz. rendelet az Önkormányzat 2014. évi átmeneti gazdálkodásáról
37/2013. (XII.17.) sz. rendelet a pénzbeli és természetbeli szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II.18.) rendelet módosításáról
38/2013. (XII.20.) sz. rendelet Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII.20.) rendelet módosításáról
Letöltés
39/2013. (XII.17.) sz. rendelet akerületi egyházak, felekezetek, vallási közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 56/2004. (XII.21.) rendelet módosításáról
40/2013. (XII.17.) sz. rendelet a talajterhelési díjról szóló 17/2012. (V.04.) önkormányzati rendelet módosításáról
41/2013. (XII.20.) sz. rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
42/2013. (XII.20.) sz. rendelet az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 15/2013. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
43/2013. (XII.17.) sz. rendelet a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 16/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet módosításáról
2012. évi kihirdetett rendeletek
(A jelenleg hatályos egységes szerkezetbe foglalt rendeletek a szövegre kattintva érhetőek el)
1/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés mellékletek
2/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelet az adóigazgatási feladatot ellátó munkavállalók anyagi érdekeltségi rendszeréről
3/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelet a helyi kitüntetésekről szóló 30/1995. (X.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
4/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a kerületi egyházak, felekezetek és vallási közösségek pénzügyi
támogatásának rendjéről szóló 56/2004.(XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
Letöltés mellékletek
7/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011.(III.08.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés melléklet
8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 8/2008. (II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 2/2008. (II.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
10/2012. (III.13) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és a térítési díjairól szóló 12/2008. (IV.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
11/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 29/1997. (X.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés melléklet
12/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet módosításáról
13/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés 6. melléklet
Letöltés 2. melléklet
14/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011.(XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
15/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelet a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
16/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló 59/2005. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés 1. melléklet
Letöltés 2-3.melléklet
17/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet a talajterhelési díjról
18/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak útosztályba sorolásáról és azok nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő díj meghatározásáról
Letöltés melléklet
19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő
társasházak, lakás-szövetkezeti épületek részére juttatható felújítási, korszerűsítési támogatás feltételeiről
és pályázati eljárás rendjéről
Letöltés 1. melléklet
Letöltés 2. melléklet
20/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet a nemzetiségi önkormányzatok pályázat útján elnyerhető
pénzügyi támogatásának rendjéről
21/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító
helyi rendeletek módosításáról
22/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló
19/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
23/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló
3/2011. (III. 08.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés melléklet
24/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet a 2011. évi zárszámadásról
Letöltés melléklet
25/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
26/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről és a játéktermek működési rendjéről szóló 26/2007. (VI. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról
27/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet az egyes ingatlanokkal kapcsolatos támogatások tárgyú rendelkezéseket megállapító helyi rendeletek módosításáról
28/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet a helyi környezet védelméről, a közterületek, ingatlanok, település tisztaságáról és a fák védelméről
29/2012. (VI. 07.) önkormányzatirendelet a helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 31/2006.(V.02.) önkormányzati rendelet módosításáról
30/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet a tiltott, közösségellenes magatartásokról, a helyszíni és közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól
Letöltés
31/2012. (VI. 15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló
6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
Letöltés melléklet
32/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő
társasházak, lakás-szövetkezeti épületek részére juttatható felújítási, korszerűsítési támogatás
feltételeiről és pályázati eljárás rendjéről szóló 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
33/2012. VII. 12.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló
6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
34/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet az ingatlanon belüli csatornarákötések szociális rászorultsági elven való támogatásáról szóló 16/2005. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról
35/2012. (VII.13.) önkormányzati rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló, 28/2003. (VII. 01.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
36/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet az átszervezésekből és jogszabályváltozásokból eredő módosítások átvezetését célzó, egyes helyi önkormányzati rendeletek módosításáról
37/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet a közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól
38/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet az épített környezet helyi védelméről szóló 32/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
39/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet a Pestszentlőrin - Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
40/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról, vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 29/1997. (X. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról
41/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról, vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 29/1997. (X. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról
5. melléklet
42/2012. X. 02.) önkormányzati rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló
28/2003. (VII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról
43/2012. (IX. 28) önkormányzati rendelet a helyi környezet védelméről, a közterületek, ingatlanok, település tisztaságáról és a fák védelméről
44/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló
6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
45/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet a Pestszentlőrinc – Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
46/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet a tiltott, közösségellenes magatartásokról, a helyszíni és közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól szóló 30/2012. (VI. 07.) önkormányzati rendelet módosításáról
47/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet az állattartás céljára szolgáló épületekre vonatkozó szabályokról
48/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet a Dohnányi Ernő Zeneiskola tanulóinak térítési díj és tandíjfizetési kötelezettségéről
49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat fenntartásában lévő gimnáziumok és a Pestszentlőrinc – Pestszentimrei Felnőttek Gimnáziuma és Továbbképző Központja tanulóinak térítési díj és tandíjfizetési kötelezettségéről
Letöltés
50/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet az átalakításokból eredő módosítások átvezetését célzó, egyes helyi önkormányzati rendeletek módosításáról
51/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
52/2012. (X. 12.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és közszolgálati jogviszonyánk egyes kérdéseiről szóló 15/2012. (III. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról
53/2012. (X.29.) önkormányzati rendelete a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
54/2012. (X. 29.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról
55/2012. (X. 29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
melléklet
56/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
melléklet
Letöltés
57/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 41/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
58/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 31/2006. (V.02.) önkormányzati rendelet módosításáról
59/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest, XVIII. kerületi Önkormányzat felé lakásügyi hátralékkal rendelkező személyek számára biztosított kedvezményekről és támogatásokról szóló 4/2010. (III.19.) önkormányzati rendelet módosításáról
60/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a Képviselő- testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról
61/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a 2012. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló 44/2011 (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
62/2012. (XII. 19.) sz. önkormányzati rendelet a tiltott, közösségellenes magatartásokról, a helyszíni és közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól szóló 30/2012. (VI.07.) sz. rendelet hatályon kívül helysezéséről
Letöltés
63/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004. (XII.21.) számú rendelet módosításáról
Letöltés
64/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a kerületi egyházak, felekezetek, vallási közösségek pénzügyi
támogatásának rendjéről szóló 56/2004. (XII. 21.) számú Önkormányzati rendelet módosításáról
65/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló rendelet megalkotásáról
66/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet az új kerületi Sportrendelet elfogadásaáról
67/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 42/2011. (XII. 20.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
68/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
69/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól
70/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól
71/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a településképi véleményezési eljárásról
72/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a településképi bejelentési eljárásról
73/2012. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 41/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelet mdosításáról
Letöltés
74/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 6/2012. (III.13.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
75/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2013. évi átmeneti gazdálkodásról
76/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II. 18.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
2011. évi kihirdetett rendeletek
(A jelenleg hatályos egységes szerkezetbe foglalt rendeletek a szövegre kattintva érhetőek el)
1/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról
2/2011. (II. 22.) önkormányzati rendelet az épített környezet helyi védelméről szóló 32/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
3/2011. (III. 8.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
4/2011. (III. 8.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló
37/2010. (XI.23.) önkormányzati rendelettel, 25/2010. (VII.13.) önkormányzati rendelettel, módosított 6/2010. (III.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
5/2011. (III. 8.) önkormányzati rendelet A szociális- és gyermekvédelmi Szakmai Munka Fórumairól szóló
8/2010. (III.01.) önkormányzati rendelettel, 11/2009. (III. 01.) önkormányzati rendelettel, 69/2006.(XI. 28.) önkormányzati rendelettel, 23/2004.(V. 04.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2004. (II.03.) önkormányzati rendelet módosításáról
6/2011. (IV. 05.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 9/2009. (III. 01.) önkormányzati rendelettel, 13/2010. (III.19.) önkormányzati rendelettel, 45/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2008.(II. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról
7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló 42/2008. (XI.25.) önkormányzati rendelettel, 8/2009. (III. 01.) önkormányzati rendelettel, 12/2010. (III.19.) önkormányzati rendelettel módosított
12/2008. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról
8/2011. (IV. 05.) sz. önkormányzati rendelet a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 5/2009. (III. 01.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelettel módosított - 8/2008. (II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
9/2011. (IV. 05.) önkormányzati rendelet A Képviselő-testület bizottságaira, a részönkormányzat testületére és a polgármesterre történő feladat és hatáskörök átruházásáról szóló 44/1998. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
10/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a 2010. évi zárszámadásról
11/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a mezei őrszolgálatról
12/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a lakáscélú támogatásokról
13/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a Budapest, XVIII. kerületi Önkormányzat felé lakásügyi hátralékkal rendelkező személyek számára biztosított kedvezményekről és támogatásról szóló 39/2010. (XI.23.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelettel módosított 14/2010. (III.19.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelet módosításáról
14/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a Dohnányi Ernő Zeneiskola tanulóinak térítési díj és tandíjfizetési kötelezettségéről szóló 27/2006 (V. 02.) önkormányzati rendelet módosításáról
15/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet a Pestszentlőrinc – Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
16/2011. (V.03.) Önkormányzati rendelet változtatási tilalom elrendeléséről (Budapest XVIII. kerület, Határ út – Orgonafüzér utca – Égerfa utca – Platánliget utca – Alacskai út – (156 080) hrsz-ú út által határolt területre)
17/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület bizottságaira, a részönkormányzat testületére és a polgármesterre történő feladat és hatáskörök átruházásáról szóló 44/1998. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
18/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és térítési díjairól szóló 12/2008. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról
19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről
20/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet a Pestszentlőrinc – Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
21/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelet a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 16/2011. (V. 03.) önkormányzati rendelet módosításáról
22/2011. (VII.12.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (III.08.) sz. rendelet módosításáról
23/2011. (VII.12.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 2/2008.(II. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról
24/2011. (VII.12.) önkormányzati rendelet a helyi önkormányzati jelképek és a település neve használatának rendjéről szóló 36/1995. (XI. 23. ) önkormányzati rendelet módosításáról
25/2011. (VII.12.) önkormányzati rendelet Budapest XVIII. kerület Önkormányzat felé lakásügyi hátralékkal rendelkező személyek számára biztosított kedvezményekről és támogatásról szóló 14/2010. (III. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról
26/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (III. 08.) önkormányzati rendelet módosításáról
27/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról
28/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet a 2011. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
29/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 16/2011. (V. 03.) önkormányzati rendelet módosításáról
30/2011. (IX.20.)önkormányzati rendelet a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII. 01.)önkormányzati rendelet módosításáról
31/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat közigazgatási területén hirdető berendezések,
hirdetések és reklámok elhelyezésének rendjéről szóló 30/2009. (IX.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
32/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet az önkormányzati feladatok ellátásával összefüggő egyes
önkormányzati rendeletek módosításáról
Letöltés
33/2011. (IX.20.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Letöltés
34/2011.(X.13.) önkormányzati rendelet a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 33/2011.(IX.20.) sz. rendelettel módosított 19/2011.(V.31.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról
35/2011.(XI.15.) önkormányzati rendelet egyes településrendezési tárgyú önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről
36/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület bizottságaira, a részönkormányzat testületére és a polgármesterre történő feladat és hatáskörök átruházásáról szóló 44/1998.(XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
37/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelet az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásokért fizetendő díjak mértékéről
38/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelet a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2011. (V.03.) önkormányzati rendelet módosításáról
39/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 2/2008. (II.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
40/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 29/1997. (X.21.) önkormányzati rendelet módosításáról
41/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a helyi adóról
42/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról
43/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről
44/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a 2012. évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről
45/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a Pestszentlőrinc–Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról
46/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (III.08.) önkormányzati rendelet módosításáról.
Letöltésmelléklet
47/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 1/2011. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról