Az Önkormányzat szerepe

Írta:  2015.09.01.

A helyi csatornázás a kiemelt fővárosi csatornaberuházási projekt, a BKISZ (Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése) része.
A több kerületben és Budaörsön megvalósuló, 240 kilométernyi hálózatbővítést magában foglaló teljes fejlesztés nettó beruházási költsége 34,1 milliárd forint, amiből 23,5 milliárd az uniós támogatás.


"Örömmel jelenthetem be, hogy fővárosi beruházás keretében
még az idén elindul a kerületben is a csatornázási program" – jelentette be napirend előtti hozzászólásában dr. Lévai István Zoltán a képviselő-testület június 27-i ülésén.
A bejelentésnek óriási jelentősége volt:
a csatornázatlan budapesti terület közel 50 százaléka ugyanis a XVIII. kerületben található.


Eltörölték a közmű-hozzájárulási díjat

Az önkormányzat már a tervezési szakaszban jelezte, hogy enyhíteni szándékozik a háztartásoknak a csatornarákötéssel kapcsolatos anyagi terheit.
Ezért a kerület átvállalta a közmű-hozzájárulási díjat az ingatlantulajdonosoktól, amely telkenként mintegy 40 ezer forintot jelent.
Az erről szóló polgármesteri előterjesztést a június 27-i ülésén fogadta el az önkormányzat képviselő-testülete.
Ezzel az önkormányzat – a nehéz költségvetési helyzet ellenére – teljes egészében magára vállalta a gerinchálózat kiépítésének a kerület által fizetendő mintegy 600 millió forintos önrészét.

Szociális segítséget is nyújtanak

Ezen kívül szeptember 25-i ülésen a képviselő-testület arról is döntött , hogy szociális alapon a telken belüli rákötés költségeihez is hozzájárul, kamatmentes kölcsön formájában.
Így az alacsony jövedelmű családoknak vagy az egyedülállóknak sem okozhat gondot a rákapcsolódás a rendszerre.
Így az önkormányzat a telekhatáron belüli munkálatokhoz szociális alapon kamatmentes visszatérítendő támogatást tud nyújtani a bekerülési költség 50 százalékáig, de legfeljebb 100 ezer forintig.

A támogatás igénybevételének feltételeiről az önkormányzat Humánszolgáltatási Irodája (+36 – 1 – 296 – 1392) és Vagyongazdálkodási Irodája (+36 – 1 – 296 – 1420) ad felvilágosítást.


"A nyitórendezvény arról a 20 éves küzdelemről szól, amíg eljutottunk idáig – hangsúlyozta Ughy Attila polgármester, amikor részt vett a Tarlós István főpolgármesterrel tartott közös projektindítón.
"Régebben nagyon gyakran szembesültünk olyan gondolatokkal, miszerint túl kicsik vagyunk, túl messze Budapest központjától, ezért túl gyengék, hogy kiharcoljuk a csatornázás megvalósítását. Mi viszont tudtuk, hogy erről nem mondhatunk le, és azzal is tisztában voltunk, hogy sikerességünk fokmérője az lesz, megvalósul-e a csatornázás" – hangsúlyozta.
A tudosítások szerint a mostani fejlesztés során  azért a XVIII. kerületben létesül a leghosszabb szakasz, mert Ughy Attila polgármester sikeresen lobbizott a kerület érdekében.