Az önkormányzat vezetői

Írta:  2015.08.21.

Szaniszló Sándor 

polgármester

Szaniszló png

Több mint 30 éve élek a 18. kerületben. Az itt élők a mindennapjaim részei. Amikor találkozunk a piacon, sportolás közben, az iskolában, vagy a játszótéren, érzem, hogy egy közösség része vagyok. A kerület az otthonom. Otthon, amely biztonságot, harmóniát, együttélést, fejlődést is kell, hogy jelentsen. Olyan helyet, amit együtt tervezünk, együtt építünk.
A XVIII. kerület Budapest negyedik legnagyobb kerülete. Minden századik magyar itt él. Megtiszteltetés egy ekkora várost irányítani, de óriási felelősség is. A kompromisszumos megoldások híveként nem uralkodni szegődtem, hanem vezetni a kerületet, az itt élő százezer emberrel közösen, az itt élő százezer ember érdekeit és csakis az ő érdekeiket szem előtt tartva.
A kerület mindannyiunk közös otthona és szilárdan hiszek abban, hogy a XVIII. kerületiek közössége olyan erő, amely képes igazán élhető és otthonos hellyé alakítani városrészünket. Ebben én mindenkor partner leszek, mert szeretem a kerületem.

Szaniszló Sándor, 50 éves közgazdász, egy ikerpár (Melina és Máté) édesapja. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen pénzügyi szakirányú gazdasági mérnök, a Külkereskedelmi Főiskolán EU-szakirányú közgazdász, a Budapesti Műszaki Egyetemen humánmenedzser szakon szerzett diplomát. 1998-tól egy évig az önkormányzat pénzügyi elemzője.
1999 és 2002 között a Magyar Posta Rt. pénzügyi kontrollere majd kontrolling vezetője.
2002 és 2010 között a Pestszentlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere. Feladata a civil szervezetekkel való kapcsolattartás, a kerületi ifjúsági és sportéletének koordinálása, a kerületi sporttal és rendezvényszervezéssel foglalkozó gazdasági társaságokkal való kapcsolattartás volt.
Mindemellett fővárosi képviselőként is dolgozott, a 2010-es választások utáni években a közgyűlés egyik legaktívabb tagja volt.

Kapcsolat:

Telefon: 296-1320, 296-1330

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fogadóóra:

Előzetes egyeztetés alapján.

 

 

 

 

Somody László ZoltánSomody png

alpolgármester, a polgármester általános helyettese

Feladatkörök:

 

  • társadalompolitikai feladatok;
  • nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos koordináció;
  • egyházakkal való kapcsolattartás;
  • civil szervezetekkel való kapcsolattartás;
  • ifjúsági szervezetekkel, sportszervezetekkel kapcsolatos koordináció;
  • testvérvárosi kapcsolatokkal összefüggő feladatok;
  • közművelődési feladatok;
  • közoktatással kapcsolatos feladatok

Fogadóóra:

Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén, 16:00-18:00 óráig.1181 Margó Tivadar utca 116-118; Tomory Lajos Múzeum, Buna Galéria

Bejelentkezés a 06-1-296-1315 számon.

 

Kőrös PéterKőrös png

alpolgármester

Feladatkörök:

  • a költségvetés végrehajtásának koordinálása;
  • városfenntartási feladatok;
  • folyamatban lévő projektek, e körben különösen építési projektek;
  • önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokkal összefüggő alpolgármesteri feladatkörbe tartozó kapcsolattartás

Fogadóóra:

Előzetes egyeztetés alapján minden utolsó hétfőn 15:00 és 16:00 között a Menyasszonyváróban tart fogadóórát.

Bejelentkezés a 06-1-296-1318 számon.

Képviselői fogadóóra minden hónap utolsó szombatján 10 és 12 óra között a Kondor Béla Közösségi Házban (Kondor Béla sétány 8.)

 

Makai TiborSLY 9942

alpolgármester

Feladatkörök:

  • testvérvárosi kapcsolatokkal összefüggő feladatok;
  • határon túli magyarokkal történő kapcsolattartás;
  • közbiztonsággal kapcsolatos feladatok;
  • koordináció és kapcsolattartás a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, a polgárőr
    szervezetekkel;
  • a közterület-felügyelet munkájának szakmai felügyelete.

Fogadóóra:

 Előzetes egyeztetés alapján, minden hónap utolsó hétfőjén.

 Bejelentkezés a 06-70/409-7180-as telefonszámon.

 

 

 

Petrovai LászlóPetrovai png

alpolgármester

Feladatkörök:

  • városfejlesztési terület koordinálása, e körben különösen a főépítészi területtel kapcsolatos koordináció;
  • kapcsolattartás a Fővárossal;
  • környezetvédelem;
  • lakásügyekkel kapcsolatos feladatok

Fogadóóra:

Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között.

Bejelentkezés a 06-1-296-1350 számon.

 

Komáromi Zoltán
városigazgató

KZP2020 ny8A belvárosban születtem, ott töltöttem gyermekkoromat és sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valaha elköltözöm abból a csodálatos és folyton nyüzsgő világból. 40 évesen jutottam el oda, hogy három gyerekkel már igen szűkös volt a lakásunk és egy családi ház lett volna a megoldás. Mivel a belvárosi családi házak száma konvergál a nullához, így 2012-ben Pestszentlőrincen találtuk meg új otthonunkat. Jeleztem a feleségemnek, hogy csak 40 évente vállalom a költözéssel járó hercehurcát, így a következő 33 évben még biztosan büszke pestszentlőrinci maradok. Közgazdászként a multinacionális világ karrierjét jártam végig a Nestlé, a Henkel, a Bosch, a L’Oreal, a Bookline útvonalán, mikor beszippantott a kultúra menedzselése, így volt szerencsém kereskedelmi vezetőként a Fővárosi Nagycirkuszt, valamint marketing területen, a Győri Nemzeti Színházat segíteni céljaikat elérésében.

A 2019-es önkormányzati választásokat követően Szaniszló Sándor polgármester kért fel a városigazgatói tisztségre. Hiszek benne, hogy miden menedzser életében eljön az a pont, mikor már nem az egyéni karrier vagy a cége sikerei a motiváció, hanem hogy tapasztalatával és tudásával segítsen annak a közösségnek, ahol él. Nálam már megvolt ez a pillanat, így örömmel vállaltam el a felkérést.

Városigazgatóként a közvetlenül megpályázott EU pályázatok, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéri Régió Gazdaság és Területfejlesztési Klaszter feladatainak koordinálására, valamint a városmarketing tartozik hozzám.

 Feladatkörök:

- EU pályázatok,

- Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéri Régió Gazdaság

  és Területfejlesztési Klaszter feladatainak koordinálása,

- városmarketing.