Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára akadályoztatása miatt a Vasvári-napok helyett június 11-én az irodájában vette át a Vasvári-díjat.
A Havanna-lakótelepet és környékét járták be a Legyünk hűek az örökséghez! című helytörténeti séta résztvevői ezen a tavaszon.
A Vajk-sziget Általános Iskola hetedikes diákjai a Határtalanul! pályázat keretében május végén Erdélyben jártak.
A Darus iskola diákjai erdélyi útjuk során csodálatos tájakon barangoltak, sok nevezetességet látogattak meg májusban.
Immár negyedik alkalommal indult a hosszú útnak májusban Erdély hegyei közé negyven hetedikes kandós diák a „Határtalanul!” pályázat keretében.
A kárpát-medencei magyarság kapcsolatainak erősítését is célul tűzte ki a Vasvári-napokat szervező civil szervezet. No és hogy végre szobrot állíttasson Pesten Vasvári Pálnak.
Új játszóteret adtak át a Havanna-lakótelepen. A Kondor Béla sétány végén kialakított családi parkban kétmillió forint értékben helyezett el játékeszközöket a Jövő Ifjúságáért Egyesület.
Rendkívül változatos szórakozási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek a harmadik alkalommal megrendezett pestszentimrei gyereknap.
Ünnepélyesen felavatták a Pestszentimrei Pintér Kálmán Szakrendelő névadójának emléktábláját.
 Újabb felekezetek nyári táborait mutatjuk be olvasóinknak, azzal a szándékkal is, hogy kedvet csináljunk hozzájuk.