Sokezer család életét keseríti meg a kerületben a csatorna hiánya, hiszen jelen pillanatban még XIX. századi körülményeket kénytelenek elszenvedni. Az évtizedes ígérgetés után most jutottunk el oda, hogy 2 esztendőn belül ledolgozható ez az elmaradottság. Nem véletlen, hogy a hivatalos projektindítóra sok kerületi polgár is eljött.
Számos vendég
Kicsinek is bizonyult az a sátor, amelyet a kiszámíthatatlan időjárás ellen építettek, sokan kívül rekedve hallgatták a megnyitó beszédeit.
A kerület alpolgármestere és országgyűlési képviselője, Kucsák László nem győzte köszönteni a különböző kerületekből érkezett vendégeket, s ez már önmagában is érzékelteti a szennyvízelvezetési program nagyságát. Az összesen 240 kilométeren megépülő hálózat 16 kerületet és Budaörsöt érinti. Nem véletlen, hogy a nyitórendezvényen többek között valamennyi szomszédos kerület képviseltette magát. A XVII. kerületből Ríz Levente polgármester, Kispestről Ékes Gábor alpolgármester, Kőbányáról pedig Radványi Gábor alpolgármester érkezett.
A rendezvényen Tarlós István főpolgármester is az összefogásra hívta fel a figyelmet, mert ez a Budapest jelentős részét érintő fejlesztés nem valósulhatna meg, ha nem lenne a korábbinál szorosabb a kapcsolat a kerületek, a főváros és a kormány között.
27 kiemelt beruházás
Tarlós István nyugodtan jelenthette ki, hogy nem csupán kényelmesebb lesz a fővárosiak élete a fejlesztés után, hanem műszakilag és környezetvédelmileg is más dimenzióba lép Budapest. A mostani fejlesztés során pedig azért a XVIII. kerületben létesül a leghosszabb szakasz, mert Ughy Attila az előkészítés során sikeresen lobbizott a kerület érdekében. A főváros lendületes fejlesztését pedig az a 27 kiemelt beruházás segíti, amely jelenleg már zajlik vagy éppen előkészítik a kivitelezését.
A főpolgármestertől Ughy Attila, a kerület polgármestere vette át a szót, aki 2010-es megválasztásakor ígéretet tett arra, hogy ebben a ciklusban elvégzik a csatornázást.
Két évtized küzdelme
– Ez a mostani rendezvény nem az adatokról, hanem arról a 20 éves küzdelemről szól, amíg eljutottunk idáig – figyelmeztetett Ughy Attila. – Régebben nagyon gyakran szembesültünk olyan gondolatokkal, miszerint túl kicsik vagyunk, túl messze Budapest központjától, ezért túl gyengék, hogy kiharcoljuk a csatornázás megvalósítását. Mi viszont tudtuk, hogy erről nem mondhatunk le, és azzal is tisztában voltunk, hogy sikerességünk fokmérője az lesz, megvalósul-e a csatornázás. Most az építkezés kezdetén azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a fejlesztés során sokszor fog bosszúságot okozni a por vagy a sár, de mindezt el kell viseljük, hogy hosszútávon élhetőbb, szerethetőbb környezetünk legyen.
Nem mellékes, hogy az önkormányzat – a polgármester kezdeményezésére – idén eltörölte a rákötésenként 40 ezer forintos helyi közmű-hozzájárulási díjat, amivel könnyítettek az érintett családok anyagi terhein. Ezzel az önkormányzat a nehéz költségvetési helyzet ellenére teljes egészében magára vállalta a gerinchálózat kiépítésének a kerület által fizetendő mintegy 600 millió forintos önrészét.
Lakossági fórum Október 2-án 18 órakor a csatornázási projekt Pestszentlőrincet érintő terveiről tart lakossági fórumot a kerületi önkormányzat. A tájékoztató házigazdája: Ughy Attila polgármester A pontos tájékoztatás érdekében a fórumon a kivitelező képviselői is részt vesznek. Pestszentimrén a tervek szerint az október végi munkakezdés előtt tart majd lakossági fórumot az önkormányzat. |
A mintegy 34 milliárd forintba kerülő teljes fejlesztésből 23,5 milliárdot biztosít az Európai Unió támogatása. A teljes projektet pedig 2015 június végéig kell befejezni. A kerületben megépülő 90 kilométernyi hálózatnak köszönhetően 7200 ingatlan értéke nő meg, és ugyanennyi család élete válik könnyebbé.
A projektindító végén a kivitelezők lefektették a csatornahálózat első csövét, s ezzel nem csupán szimbolikusan kezdődött el a munka.
S. N. Zs.