Ünnepélyes keretek között megalakult a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat képviselő-testülete 2010. október 14-én, a Rózsa Művelődési Házban. A következő négy év polgármesterének Ughy Attilát, a Fidesz-KDNP várospolitikusát szavazták meg a kerületi lakosok. Az alakuló ülés után a Polgármesteri Hivatal tanácstermében számos kérdésben már most döntöttek a képviselők.
A Lőrinci Jégpálya záróbulija február 26-án délutántól 16 órától 22 óráig tart majd a XVIII. kerületi Bókay Kertben. A műjégpályát a hétvégén vehetik birtokba a látogatók ebben a szezonban utolsó alkalommal. A rendkívüli sikerre való tekintettel a korcsolyázás minden télen hagyományteremtő sportlehetőség lesz a kerületben.
A legfontosabb, legaktuálisabb pályázati informácókat, felhívásokat itt is nyomon követheti.
Pályázati lehetőségek háziorvosok letelepedésének támogatására
Civil pályázatok
A Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház Ösztöndíj Pályázat (2021/2022. tanév, II. félév) - Ösztöndíj_adatkezelési_tájékoztató.pdf
Válasszon kategóriát!
Használja a keresési funkciót, amelyet az oldal jobb felős sarkában talál!
Adórendelettől a Zárszámadásig
Az Önkormányzat Képviselő-testülete által alkotott összes rendeletet megtalálja éves bontásban a kattintás után!
(Társadalmi egyeztetés)
A rendelet-tervezetekkel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a lakossagi.velemeny[kukac]bp18.hu e-mail címre várjuk
2023. június 26. (hétfő) 16.00 óráig
1.) Rendeletalkotás a közterület-használat rendjével és engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 28/2003. (VII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról
(KT-151) rendkívüli eljárással!
Előterjesztő: Kőrös Péter alpolgármester
2.) Rendeletalkotás a Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 8/2008. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról
(KT-153) rendkívüli eljárással!
Előterjesztő: Kőrös Péter alpolgármester
3.) Rendeletalkotás a lakásért életjáradék programról
(KT-152) rendkívüli eljárással!
Előterjesztő: Petrovai László alpolgármester
4.) Rendeletalkotás az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásokért fizetendő díjak mértékéről szóló 37/2011. (XI. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról
(KT-136) rendkívüli eljárással!
Előterjesztő: Szaniszló Sándor polgármester
Közérdekű adatok (2005. évi XC. tv. alapján)
2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
2003. évi XXIV. törvény a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről
175/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről
A XVIII. kerületi Nemzetiségi Önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó szerv adatai:
Hivatalos neve: Budapest Főváros Kormányhivatala
Székhelye: 1056 Budapest, Váci utca 62-64.
Postai címe: 1139 Budapest, Teve utca 1/A-C
Elektronikus levélcíme: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ügyfélszolgálat elérhetősége: 06-1-328-5862
A XVIII. kerületi Nemzetiségi Önkormányzatokat érintő jogszabályok:
- Nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (Njtv.),
- Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (10. számú melléklete)
- Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.),
- Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény,
- Nemzeti közneveléséről szóló 2011. évi CXC. törvény,
- Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.),
- az Államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet,
- Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.)
Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat
Görög Nemzetiségi Önkormányzat
Horvát Nemzetiségi Önkormányzat
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat
Német Nemzetiségi Önkormányzat
Örmény Nemzetiségi Önkormányzat
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Román Nemzetiségi Önkormányzat
Szerb Nemzetiségi Önkormányzat
Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat
Levelezési címük: 1184 Budapest, Üllői út 400.
Székhely: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Állandó információ és elérhetőség:
Kohut Gyula – szervezési és nemzetiségi referens
- Telefon: 06-1-296-1300 vagy csütörtöki napokon 14:00-16:00 óra között 06-1-290-8436 (XVIII. kerületi Nemzetiségek Háza)
- E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A Nemzetiségek Házában (Kondor Béla sétány 10.) tartják a Nemzetiségi Önkormányzatok fogadóóráikat. Az intézmény a Barta Lajos utca-Szervét Mihály tér felől, a Csontváry iskola udvarán keresztül közelíthető meg.
Bolgár: minden hónap 3. csütörtökjén 18:00-19:00 óra között
Görög: minden hónap 2. keddjén 17:00-18:00 óra között
Horvát: minden hónap 2. keddjén 18:00-19:00 óra között
Lengyel: minden hét péntekjén 18:00-19:00 óra között
Német: minden hónap 3. csütörtökjén 17:00-18:00 óra között
Örmény: minden hónap 2. hétfőjén 17:00-18:00 óra között
Szerb: minden hónap 3. hétfőjén 17:00-18:00 óra között
Érdeklődés és előzetes bejelentkezés az adott nemzetiség elnökénél.
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-20-983-6255
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Kirkov Konsztantinov Vladimir
elnökhelyettes: Gecov Péter
tag: Gecov Dancso
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-30-906-3730
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Tsaroucha Christina
elnökhelyettes: Makkainé Szelindi Stella
tag: Topalidisz Kosztasz
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-30-280-6815
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Marelyin János Pálné
elnökhelyettes: Budavári Erika
Tag: Bartos Attiláné
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10.
Mobil: 06-70-941-9665
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Balogh Katarzyna Miroslawa
elnökhelyettes: Tóthné Szegedi Iwona Jolán
tag: Tóth Wanda Dominika
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-30-942-3719
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Dr. Sági Zoltán
elnökhelyettes: Leskó Krisztina
tagok: Osváthné Szűcs Edina, Szabó Éva Réka
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-70-600-2324
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Nazarjan Hamlet
elnökhelyettes: Kása Istvánné
tag: Manukjan Armen
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-70-416-9397
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Lakatos László
elnökhelyettes: ifj. Lakatos László
tagok: Lakatos Ferenc, Lakatos Gusztáv, Lakatos Mihály
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-70-371-7152
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Darukáné Sallai Boglárka
elnökhelyettes: Majorosné Sallai Andrea
tag: Daruka Lászlóné
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-30-939-9268
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Dimity Boriszláv
elnökhelyettes: Dimity Boriszlávné
tag: Dimity Gábor Borisz
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. - Nemzetiségek Háza
Mobil: 06-20-350-9863
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
elnök: Bakos Péter
elnökhelyettes: Szőnyi Ilona
tag: Zsolnai Mihály
Képviselő-testületi jegyzőkönyvek:
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok a Képviselő-testületi üléseiket az 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. szám alatti Nemzetiségek Házában tartják. (Eltérés esetén a meghívóban és a jegyzőkönyvben is feltüntetésre kerül.) Felhívjuk a figyelmüket, hogy a honlapon található jegyzőkönyvek tájékoztató jellegűek. A jegyzőkönyvek hitelesített példányai a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 96. § (1) bekezdésének megfelelően a hivatali ügyfélfogadási rend szerint megtekinthetőek az 1184 Budapest, Üllői út 400. szám alatt, a referens irodahelyiségében.
2019. október 28-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 29-i ülés: Letöltés
2019. december 13-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. január 30-i ülés: Letöltés
2020. március 6-i ülés: Letöltés
2020. június 26-i ülés: Letöltés
2020. augusztus 14-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 21-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. szeptember 30-i ülés: Letöltés
2020. december 4-i elnöki határozat - 32/2020. (XII. 04.): Letöltés
2020. december 4-i elnöki határozat - 33/2020. (XII. 04.): Letöltés
2020. december 4-i elnöki határozat - 34/2020. (XII. 04.): Letöltés
2020. december 16-i elnöki határozat - 35/2020. (XII. 16.): Letöltés
2021. január 22-i elnöki határozat - 1/2021. (I. 22.): Letöltés
2021. január 22-i elnöki határozat - 2/2021. (I. 22.): Letöltés
2021. január 22-i elnöki határozat - 3/2021. (I. 22.): Letöltés
2021. január 22-i elnöki határozat - 4/2021. (I. 22.): Letöltés
2021. január 22-i elnöki határozat - 5/2021. (I. 22.): Letöltés
2021. március 2-i elnöki határozat - 6/2021. (III. 02.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozatok - 7-8/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 10/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 11/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 12/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. április 14-i elnöki határozat - 13/2021. (IV. 14.): Letöltés
2021. május 31-i elnöki határozat - 14/2021. (V. 31.): Letöltés
2021. június 29-i ülés: Letöltés
2021. október 13-i ülés: Letöltés
2021. november 11-i közmeghallgatás: Letöltés
2021. november 29-i ülés: Letöltés
2022. január 19-i ülés: Letöltés
2022. február 1-i ülés: Letöltés
2022. március 2-i ülés: Letöltés
2022. április 22-i ülés: Letöltés
2022. május 25-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 30-i ülés: Letöltés
2022. október 27-i ülés: Letöltés
2022. november 28-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. december 2-i ülés: Letöltés
2023. január 13-i ülés: Letöltés
2023. február 24-i ülés: Letöltés
2023. április 4-i ülés: Letöltés
2023. május 23-i ülés: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 29-i ülés: Letöltés
2019. december 18-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. január 22-i ülés: Letöltés
2020. március 6-i ülés: Letöltés
2020. július 7-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 4-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 19-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 71/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 72/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 73/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 74/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 75/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 76/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 77/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 78/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 14-i elnöki határozat - 79/2020. (XII. 14.): Letöltés
2020. december 22-i elnöki határozat - 80/2020. (XII. 22.): Letöltés
2021. február 9-i elnöki határozat - 1/2021. (II. 09.): Letöltés
2021. február 9-i elnöki határozat - 2/2021. (II. 09.): Letöltés
2021. február 9-i elnöki határozat - 3/2021. (II. 09.): Letöltés
2021. február 9-i elnöki határozat - 4/2021. (II. 09.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozatok - 5-6/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 8-i elnöki határozat - 7/2021. (III. 08.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 8/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 10/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 11/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. május 31-i elnöki határozat - 12/2021. (V. 31.): Letöltés
2021. június 25-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 9-i ülés: Letöltés
2021. október 21-i ülés: Letöltés
2021. november 30-i ülés: Letöltés
2021. december 16-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. január 31-i ülés: Letöltés
2022. március 11-i ülés: Letöltés
2022. április 29-i ülés: Letöltés
2022. május 27-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 14-i ülés: Letöltés
2022. november 17-i ülés: Letöltés
2022. december 9-i közmeghallgatás: Letöltés
2023. január 30-i ülés: Letöltés
2023. február 27-i ülés: Letöltés
2023. május 24-i ülés: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 21-i ülés: Letöltés
2019. december 7-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. január 16-i ülés: Letöltés
2020. március 2-i ülés: Letöltés
2020. június 30-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 7-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 22-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 33/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 17-i elnöki határozat - 34/2020. (XII. 17.): Letöltés
2021. március 4-i elnöki határozatok - 1-2/2021. (III. 04.): Letöltés
2021. március 4-i elnöki határozat - 3/2021. (III. 04.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 4/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 5/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 6/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. május 28-i elnöki határozat - 7/2021. (V. 28.): Letöltés
2021. június 24-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 12-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 9-i ülés: Letöltés
2021. október 4-i ülés: Letöltés
2021. október 21-i közmeghallgatás: Letöltés
2021. november 25-i ülés: Letöltés
2022. január 17-i ülés: Letöltés
2022. február 24-i ülés: Letöltés
2022. április 21-i ülés: Letöltés
2022. május 26-i ülés: Letöltés
2022. július 4-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 19-i ülés: Letöltés
2022. október 27-i ülés: Letöltés
2022. november 14-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. november 30-i ülés: Letöltés
2023. január 31-i ülés: Letöltés
2023. június 28-i alakuló ülés: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. december 6-i ülés: Letöltés
2019. december 16-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. február 7-i ülés: Letöltés
2020. március 13-i ülés: Letöltés
2020. június 30-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 10-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 25-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. december 18-i elnöki határozat - 68/2020. (XII. 18.): Letöltés
2020. december 18-i elnöki határozat - 69/2020. (XII. 18.): Letöltés
2020. december 18-i elnöki határozat - 70/2020. (XII. 18.): Letöltés
2020. december 23-i elnöki határozat - 71/2020. (XII. 23.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozatok - 1-2/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 3/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 4/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 5/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 6/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 7/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. február 28-i elnöki határozat - 8/2021. (II. 28.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 10/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. május 14-i elnöki határozat - 11/2021. (V. 14.): Letöltés
2021. május 27-i elnöki határozat - 12/2021. (V. 27.): Letöltés
2021. május 27-i elnöki határozat - 13/2021. (V. 27.): Letöltés
2021. június 3-i elnöki határozat - 14/2021. (VI. 3.): Letöltés
2021. július 6-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 7-i ülés: Letöltés
2021. október 1-i közmeghallgatás: Letöltés
2021. november 4-i ülés: Letöltés
2021. november 30-i ülés: Letöltés
2022. február 4-i ülés: Letöltés
2022. március 2-i ülés: Letöltés
2022. április 28-i ülés: Letöltés
2022. május 31-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 19-i ülés: Letöltés
2022. november 23-i ülés: Letöltés
2022. december 8-i közmeghallgatás: Letöltés
2023. február 3-i ülés: Letöltés
2023. március 3-i ülés: Letöltés
2023. május 25-i ülés: Letöltés
2023. június 23-i ülés: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés meghívója: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 7-i ülés meghívója: Letöltés
2019. november 7-i ülés: Letöltés
2019. november 20-i ülés meghívója: Letöltés
2019. november 20-i ülés: Letöltés
2019. december 11-i ülés és közmeghallgatás meghívója: Letöltés
2019. december 11-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2020. január 22-i ülés meghívója: Letöltés
2020. január 22-i ülés: Letöltés
2020. február 26-i ülés meghívója: Letöltés
2020. február 26-i ülés: Letöltés
2020. március 5-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2020. március 5-i rendkívüli ülés: Letöltés
2020. március 16-i elnöki határozat - 37/2020. (III. 16.): Letöltés
2020. március 16-i elnöki határozat - 38/2020. (III. 16.): Letöltés
2020. március 16-i elnöki határozat - 39/2020. (III. 16.): Letöltés
2020. március 16-i elnöki határozat - 40/2020. (III. 16.): Letöltés
2020. március 27-i elnöki határozat - 36/2020. (III. 27.): Letöltés
2020. április 8-i elnöki határozat - 41/2020. (IV. 08.): Letöltés
2020. május 5-i elnöki határozat - 42/2020. (V. 5.): Letöltés
2020. március 18-i elnöki határozat - 43/2020. (V. 18.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 44/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 45/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 46/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 47/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 48/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 49/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 21-i elnöki határozat - 50/2020. (V. 21.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 51/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 52/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 53/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 54/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 55/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 56/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. május 26-i elnöki határozat - 57/2020. (V. 26.): Letöltés
2020. június 2-i elnöki határozat - 58/2020. (VI. 02.): Letöltés
2020. június 2-i elnöki határozat - 59/2020. (VI. 02.): Letöltés
2020. június 10-i elnöki határozat - 60/2020. (VI. 10.): Letöltés
2020. június 12-i elnöki határozat - 61/2020. (VI. 12.): Letöltés
2020. június 12-i elnöki határozat - 62/2020. (VI. 12.): Letöltés
2020. június 12-i elnöki határozat - 63/2020. (VI. 12.): Letöltés
2020. június 12-i elnöki határozat - 64/2020. (VI. 12.): Letöltés
2020. június 29-i ülés meghívója: Letöltés
2020. június 29-i ülés: Letöltés
2020. július 10-i ülés meghívója: Letöltés
2020. július 10-i ülés: Letöltés
2020. augusztus 25-i ülés és közmeghallgatás meghívója: Letöltés
2020. augusztus 25-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2020. szeptember 9-i testületi ülés meghívója: Letöltés
2020. szeptember 9-i testületi ülés: Letöltés
2020. szeptember 16-i ülés és közmeghallgatás meghívója: Letöltés
2020. szeptember 16-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2020. szeptember 30-i ülés meghívója: Letöltés
2020. szeptember 30-i ülés: Letöltés
2020. október 21-i testületi ülés meghívója: Letöltés
2020. október 21-i ülés: Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 152/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 153/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 154/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 155/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 156/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 157/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 158/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 159/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 160/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 4-i elnöki határozat - 161/2020. (XI. 04.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 162/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 163/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 164/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 165/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 166/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 167/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 168/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. november 16-i elnöki határozat - 169/2020. (XI. 16.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 170/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 171/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 172/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 173/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 174/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 175/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 176/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 177/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 178/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 179/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 180/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 1-jei elnöki határozat - 181/2020. (XII. 01.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 182/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 183/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 184/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 185/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 186/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 7-i elnöki határozat - 187/2020. (XII. 07.): Letöltés
2020. december 11-i elnöki határozat - 188/2020. (XII. 11.): Letöltés
2020. december 11-i elnöki határozat - 189/2020. (XII. 11.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 190/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 191/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 192/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 193/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 194/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 195/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 196/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 197/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 198/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 199/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 200/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 201/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 202/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 203/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 21-i elnöki határozat - 204/2020. (XII. 21.): Letöltés
2020. december 30-i elnöki határozat - 205/2020. (XII. 30.): Letöltés
2020. december 30-i elnöki határozat - 206/2020. (XII. 30.): Letöltés
2020. december 30-i elnöki határozat - 207/2020. (XII. 30.): Letöltés
2021. január 4-i elnöki határozat - 1/2021. (I. 4.): Letöltés
2021. január 6-i elnöki határozat - 2/2021. (I. 6.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 3/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 4/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 5/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 6/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 7/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 8/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 9/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 15-i elnöki határozat - 10/2021. (I. 15.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 11/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 12/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 13/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 14/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 15/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 16/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. január 31-i elnöki határozat - 17/2021. (I. 31.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 18/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. február 11-i elnöki határozat - 19/2021. (II. 11.): Letöltés
2021. február 15-i elnöki határozat - 20/2021. (II. 15.): Letöltés
2021. február 15-i elnöki határozat - 21/2021. (II. 15.): Letöltés
2021. február 15-i elnöki határozat - 22/2021. (II. 15.): Letöltés
2021. március 3-i elnöki határozat - 23/2021. (III. 03.): Letöltés
2021. március 3-i elnöki határozatok - 24-25/2021. (III. 03.): Letöltés
2021. március 12-i elnöki határozat - 26/2021. (III. 12.): Letöltés
2021. március 12-i elnöki határozat - 27/2021. (III. 12.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 28/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 29/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 30/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 23-i elnöki határozat - 31/2021. (III. 23.): Letöltés
2021. március 23-i elnöki határozat - 32/2021. (III. 23.): Letöltés
2021. április 1-i elnöki határozat - 33/2021. (IV. 1.): Letöltés
2021. április 1-i elnöki határozat - 34/2021. (IV. 1.): Letöltés
2021. április 1-i elnöki határozat - 35/2021. (IV. 1.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 36/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 37/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 38/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 39/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 40/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 41/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 13-i elnöki határozat - 42/2021. (IV. 13.): Letöltés
2021. április 20-i elnöki határozat - 43/2021. (IV. 20.): Letöltés
2021. április 20-i elnöki határozat - 44/2021. (IV. 20.): Letöltés
2021. április 20-i elnöki határozat - 45/2021. (IV. 20.): Letöltés
2021. április 20-i elnöki határozat - 46/2021. (IV. 20.): Letöltés
2021. április 20-i elnöki határozat - 47/2021. (IV. 20.): Letöltés
2021. április 25-i elnöki határozat - 48/2021. (IV. 25.): Letöltés
2021. április 25-i elnöki határozat - 49/2021. (IV. 25.): Letöltés
2021. április 25-i elnöki határozat - 50/2021. (IV. 25.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 51/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 52/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 53/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 54/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 55/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. április 27-i elnöki határozat - 56/2021. (IV. 27.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 57/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 58/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 59/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 60/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 61/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 62/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 63/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 64/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 65/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 66/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 67/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 68/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 69/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. május 21-i elnöki határozat - 70/2021. (V. 21.): Letöltés
2021. június 7-i elnöki határozat - 71/2021. (VI. 07.): Letöltés
2021. június 7-i elnöki határozat - 72/2021. (VI. 07.): Letöltés
2021. június 7-i elnöki határozat - 73/2021. (VI. 07.): Letöltés
2021. június 7-i elnöki határozat - 74/2021. (VI. 07.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 75/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 76/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 77/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 78/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 79/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 80/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 81/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 82/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. június 14-i elnöki határozat - 83/2021. (VI. 14.): Letöltés
2021. július 5-i ülés meghívója: Letöltés
2021. július 5-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 31-i ülés és közmeghallgatás meghívója: Letöltés
2021. augusztus 31-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2021. augusztus 31-i bizottsági ülés meghívója: Letöltés
2021. augusztus 31-i bizottsági ülés: Letöltés
2021. szeptember 15-i ülés meghívója: Letöltés
2021. szeptember 15-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 27-i ülés meghívója: Letöltés
2021. szeptember 27-i ülés: Letöltés
2021. október 11-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2021. október 11-i rendkívüli ülés: Letöltés
2021. október 18-i ülés meghívója: Letöltés
2021. október 18-i ülés: Letöltés
2021. október 28-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2021. október 28-i rendkívüli ülés: Letöltés
2021. november 29-i ülés meghívója: Letöltés
2021. november 29-i ülés: Letöltés
2021. december 9-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2021. december 9-i rendkívüli ülés: Letöltés
2021. december 20-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2021. december 20-i rendkívüli ülés: Letöltés
2022. január 31-i ülés meghívója: Letöltés
2022. január 31-i ülés: Letöltés
2022. február 28-i bizottsági ülés meghívója: Letöltés
2022. február 28-i bizottsági ülés: Letöltés
2022. február 28-i ülés meghívója: Letöltés
2022. február 28-i ülés: Letöltés
2022. május 2-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2022. május 2-i rendkívüli ülés: Letöltés
2022. május 30-i bizottsági ülés meghívója: Letöltés
2022. május 30-i bizottsági ülés: Letöltés
2022. május 30-i ülés meghívója: Letöltés
2022. május 30-i ülés: Letöltés
2022. július 27-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2022. július 27-i rendkívüli ülés: Letöltés
2022. augusztus 24-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2022. augusztus 24-i rendkívüli ülés: Letöltés
2022. augusztus 31-i bizottsági ülés meghívója: Letöltés
2022. augusztus 31-i bizottsági ülés: Letöltés
2022. augusztus 31-i ülés és közmeghallgatás meghívója: Letöltés
2022. augusztus 31-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2022. október 20-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés
2022. október 20-i rendkívüli ülés: Letöltés
2022. november 15-i ülés meghívója: Letöltés
2022. november 15-i ülés: Letöltés
2022. december 13-i ülés meghívója: Letöltés
2022. december 13-i ülés: Letöltés
2023. január 18-i ülés meghívója: Letöltés
2023. január 18-i ülés: Letöltés
2023. február 7-i ülés meghívója: Letöltés
2023. február 7-i ülés: Letöltés
2023. március 8-i ülés meghívója: Letötlés
2023. március 8-i ülés: Letöltés
2023. április 18-i ülés meghívója: Letöltés
2023. április 18-i ülés: Letöltés
2023. május 2-i ülés meghívója: Letöltés
2023. május 2-i ülés: Letöltés
2023. május 30-i ülés meghívója: Letöltés
2023. május 30-i ülés: Letöltés
2023. június 20-i ülés meghívója: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 20-i ülés: Letöltés
2019. december 10-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. február 27-i ülés: Letöltés
2020. június 30-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 10-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 25-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 25-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. december 10-i elnöki határozat - 41/2020. (XII. 10.): Letöltés
2020. december 10-i elnöki határozat - 42/2020. (XII. 10.): Letöltés
2020. december 10-i elnöki határozat - 43/2020. (XII. 10.): Letöltés
2020. december 10-i elnöki határozat - 44/2020. (XII. 10.): Letöltés
2020. december 22-i elnöki határozat - 45/2020. (XII. 22.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 1/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 2/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 3/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. március 4-i elnöki határozatok - 4-5/2021. (III. 04.): Letöltés
2021. március 4-i elnöki határozat - 6/2021. (III. 04.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 7/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 8/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. április 8-i elnöki határozat - 10/2021. (IV. 8.): Letöltés
2021. május 14-i elnöki határozat - 11/2021. (V. 14.): Letöltés
2021. május 28-i elnöki határozat - 12/2021. (V. 28.): Letöltés
2021. június 28-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 12-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 20-i ülés: Letöltés
2021. október 4-i ülés: Letöltés
2021. november 17-i ülés: Letöltés
2021. december 2-i ülés: Letöltés
2021. december 2-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. január 17-i ülés: Letöltés
2022. február 11-i ülés: Letöltés
2022. március 3-i ülés: Letöltés
2022. április 7-i ülés: Letöltés
2022. április 28-i ülés: Letöltés
2022. május 26-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 8-i ülés: Letöltés
2022. október 27-i ülés: Letöltés
2022. december 6-i ülés: Letöltés
2022. december 21-i közmeghallgatás: Letöltés
2023. január 19-i ülés: Letöltés
2023. március 2-i ülés: Letöltés
2023. április 5-i ülés: Letöltés
2023. május 25-i ülés: Letöltés
2019. október 25-i alakuló ülés: Letöltés
2019. október 30-i ülés: Letöltés
2019. november 13-i ülés: Letöltés
2019. november 28-i ülés: Letöltés
2020. február 21-i ülés: Letöltés
2020. március 3-i ülés: Letöltés
2020. március 11-i ülés: Letöltés
2020. július 1-i ülés: Letöltés
2020. július 9-i ülés: Letöltés
2020. július 22-i ülés: Letöltés
2020. augusztus 20-i közmeghallgatással egybekötött ülés: Letöltés
2020. szeptember 29-i ülés: Letöltés
2020. október 14-i ülés: Letöltés
2020. november 2-i ülés: Letöltés
2020. november 5-i elnöki határozat - 58/2020. (XI. 05.): Letöltés
2020. december 17-i elnöki határozat - 59/2020. (XII. 17.): Letöltés
2020. december 17-i elnöki határozat - 60/2020. (XII. 17.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozatok - 1-2/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 3/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 4/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 23-i elnöki határozat - 5/2021. (III. 23.): Letöltés
2021. május 27-i elnöki határozat - 6/2021. (V. 27.): Letöltés
2021. július 6-i ülés: Letöltés
2021. július 23-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 20-i közmeghallgatással egybekötött ülés: Letöltés
2021. szeptember 6-i ülés: Letöltés
2021. október 26-i ülés: Letöltés
2021. november 30-i ülés: Letöltés
2022. január 25-i ülés: Letöltés
2022. március 2-i ülés: Letöltés
2022. március 7-i ülés: Letöltés
2022. április 8-i ülés: Letöltés
2022. május 10-i ülés: Letöltés
2022. május 27-i ülés: Letöltés
2022. május 31-i ülés: Letöltés
2022. július 12-i ülés: Letöltés
2022. augusztus 4-i ülés: Letöltés
2022. augusztus 20-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. szeptember 29-i ülés: Letöltés
2022. október 25-i ülés: Letöltés
2023. február 9-i ülés: Letöltés
2023. március 10-i ülés: Letöltés
2023. április 21-i ülés: Letöltés
2023. május 19-i ülés: Letöltés
2023. május 25-i ülés: Letöltés
2023. június 15-i ülés: Letöltés
2019. október 28-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 28-i ülés: Letöltés
2019. december 10-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. február 24-i ülés: Letöltés
2020. június 10-i elnöki határozat - 9/2020. (VI. 10.): Letöltés
2020. június 10-i elnöki határozat - 10/2020. (VI. 10.): Letöltés
2020. június 10-i elnöki határozat - 11/2020. (VI. 10.): Letöltés
2020. július 9-i ülés: Letöltés
2020. augusztus 17-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 10-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 28-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. december 22-i elnöki határozat - 26/2020. (XII. 22.): Letöltés
2021. március 3-i elnöki határozatok - 1-2/2021. (III. 3.): Letöltés
2021. március 3-i elnöki határozat - 3/2021. (III. 3.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 4/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 5/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. május 18-i elnöki határozat - 6/2021. (V. 18.): Letöltés
2021. május 18-i elnöki határozat - 7/2021. (V. 18.): Letöltés
2021. május 18-i elnöki határozat - 8/2021. (V. 18.): Letöltés
2021. május 31-i elnöki határozat - 9/2021. (V. 31.): Letöltés
2021. május 31-i elnöki határozat - 10/2021. (V. 31.): Letöltés
2021. június 30-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 17-i ülés: Letöltés
2021. november 4-i ülés: Letöltés
2021. november 26-i ülés: Letöltés
2021. december 1-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. február 11-i ülés: Letöltés
2022. március 2-i ülés: Letöltés
2022. április 21-i ülés: Letöltés
2022. május 26-i ülés: Letöltés
2022. augusztus 25-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 19-i ülés: Letöltés
2022. november 17-i ülés: Letöltés
2022. december 5-i közmeghallgatás: Letöltés
2023. február 9-i ülés: Letöltés
2023. február 27-i ülés: Letöltés
2023. május 25-i ülés: Letöltés
2019. október 28-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 22-i ülés: Letöltés
2019. december 9-i ülés és közmeghallgatás: Letöltés
2020. február 6-i ülés: Letöltés
2020. március 4-i ülés: Letöltés
2020. június 30-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 1-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 17-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. november 25-i elnöki határozat - 33/2020. (XI. 25.): Letöltés
2020. november 25-i elnöki határozat - 34/2020. (XI. 25.): Letöltés
2020. november 25-i elnöki határozat - 35/2020. (XI. 25.): Letöltés
2020. november 25-i elnöki határozat - 36/2020. (XI. 25.): Letöltés
2020. december 17-i elnöki határozat - 37/2020. (XII. 17.): Letöltés
2021. január 18-i elnöki határozat - 1/2021. (I. 18.): Letöltés
2021. január 24-i elnöki határozat - 2/2021. (I. 24.): Letöltés
2021. február 15-i elnöki határozat - 3/2021. (II. 15.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozatok - 4-5/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 6/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 7/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 8/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. május 27-i elnöki határozat - 10/2021. (V. 27.): Letöltés
2021. július 6-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 26-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 22-i ülés: Letöltés
2021. november 2-i ülés: Letöltés
2021. november 29-i közmeghallgatás: Letöltés
2021. november 29-i ülés: Letöltés
2021. december 1-i ülés: Letöltés
2022. január 24-i ülés: Letöltés
2022. március 3-i ülés: Letöltés
2022. április 6-i ülés: Letöltés
2022. május 30-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 22-i ülés: Letöltés
2022. október 17-i ülés: Letöltés
2022. november 7-i közmeghallgatás: Letöltés
2022. november 7-i ülés: Letöltés
2022. december 15-i ülés: Letöltés
2023. február 8-i ülés: Letöltés
2023. február 27-i ülés: Letöltés
2023. április 18-i ülés: Letöltés
2023. május 25-i ülés: Letöltés
2023. június 27-i ülés: Letöltés
2019. október 28-i alakuló ülés: Letöltés
2019. november 22-i ülés: Letöltés
2019. november 29-i ülés: Letöltés
2019. december 3-i ülés: Letöltés
2019. december 10-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. március 5-i ülés: Letöltés
2020. június 30-i ülés: Letöltés
2020. augusztus 4-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 15-i ülés: Letöltés
2020. szeptember 17-i közmeghallgatás: Letöltés
2020. november 18-i elnöki határozatok - 31-32/2020. (XI. 18.): Letöltés
2020. november 18-i elnöki határozat - 33/2020. (XI. 18.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 34/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 15-i elnöki határozat - 35/2020. (XII. 15.): Letöltés
2020. december 16-i elnöki határozat - 36/2020. (XII. 16.): Letöltés
2020. december 16-i elnöki határozat - 37/2020. (XII. 16.): Letöltés
2020. december 16-i elnöki határozat - 38/2020. (XII. 16.): Letöltés
2020. december 16-i elnöki határozat - 39/2020. (XII. 16.): Letöltés
2020. december 18-i elnöki határozat - 40/2020. (XII. 18.): Letöltés
2021. január 19-i elnöki határozat - 1/2021. (I. 19.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 2/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. február 5-i elnöki határozat - 3/2021. (II. 05.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozatok - 4-5/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 5-i elnöki határozat - 6/2021. (III. 05.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 7/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 8/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. március 22-i elnöki határozat - 9/2021. (III. 22.): Letöltés
2021. április 7-i elnöki határozat - 10/2021. (IV. 07.): Letöltés
2021. április 7-i elnöki határozat - 11/2021. (IV. 07.): Letöltés
2021. április 7-i elnöki határozat - 12/2021. (IV. 07.): Letöltés
2021. május 31-i elnöki határozat - 13/2021. (V. 31.): Letöltés
2021. június 29-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 9-i ülés: Letöltés
2021. augusztus 24-i közmeghallgatás: Letöltés
2021. augusztus 24-i ülés: Letöltés
2021. szeptember 21-i ülés: Letöltés
2021. október 26-i ülés: Letöltés
2021. november 29-i ülés: Letöltés
2022. január 25-i ülés: Letöltés
2022. március 1-i ülés: Letöltés
2022. április 27-i ülés: Letöltés
2022. május 24-i ülés: Letöltés
2022. július 7-i ülés: Letöltés
2022. július 21-i ülés: Letöltés
2022. szeptember 13-i ülés: Letöltés
2022. november 9-i ülés: Letöltés
2022. november 28-i közmeghallgatás: Letöltés
2023. január 17-i ülés: Letöltés
2023. február 28-i ülés: Letöltés
2023. május 23-i ülés: Letöltés
2023. június 13-i közmeghallgatás: Letöltés
Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2022. évi beszámolója: Letöltés
Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2023. évi költségvetése
polgármester
Több mint 30 éve élek a 18. kerületben. Az itt élők a mindennapjaim részei. Amikor találkozunk a piacon, sportolás közben, az iskolában, vagy a játszótéren, érzem, hogy egy közösség része vagyok. A kerület az otthonom. Otthon, amely biztonságot, harmóniát, együttélést, fejlődést is kell, hogy jelentsen. Olyan helyet, amit együtt tervezünk, együtt építünk.
A XVIII. kerület Budapest negyedik legnagyobb kerülete. Minden századik magyar itt él. Megtiszteltetés egy ekkora várost irányítani, de óriási felelősség is. A kompromisszumos megoldások híveként nem uralkodni szegődtem, hanem vezetni a kerületet, az itt élő százezer emberrel közösen, az itt élő százezer ember érdekeit és csakis az ő érdekeiket szem előtt tartva.
A kerület mindannyiunk közös otthona és szilárdan hiszek abban, hogy a XVIII. kerületiek közössége olyan erő, amely képes igazán élhető és otthonos hellyé alakítani városrészünket. Ebben én mindenkor partner leszek, mert szeretem a kerületem.
Szaniszló Sándor, 50 éves közgazdász, egy ikerpár (Melina és Máté) édesapja. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen pénzügyi szakirányú gazdasági mérnök, a Külkereskedelmi Főiskolán EU-szakirányú közgazdász, a Budapesti Műszaki Egyetemen humánmenedzser szakon szerzett diplomát. 1998-tól egy évig az önkormányzat pénzügyi elemzője.
1999 és 2002 között a Magyar Posta Rt. pénzügyi kontrollere majd kontrolling vezetője.
2002 és 2010 között a Pestszentlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere. Feladata a civil szervezetekkel való kapcsolattartás, a kerületi ifjúsági és sportéletének koordinálása, a kerületi sporttal és rendezvényszervezéssel foglalkozó gazdasági társaságokkal való kapcsolattartás volt.
Mindemellett fővárosi képviselőként is dolgozott, a 2010-es választások utáni években a közgyűlés egyik legaktívabb tagja volt.
Telefon: 296-1320, 296-1330
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fogadóóra:
Előzetes egyeztetés alapján.
alpolgármester, a polgármester általános helyettese
Feladatkörök:
Fogadóóra:
Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén, 16:00-18:00 óráig.1181 Margó Tivadar utca 116-118; Tomory Lajos Múzeum, Buna Galéria
Bejelentkezés a 06-1-296-1315 számon.
alpolgármester
Feladatkörök:
Fogadóóra:
Előzetes egyeztetés alapján minden utolsó hétfőn 15:00 és 16:00 között a Menyasszonyváróban tart fogadóórát.
Bejelentkezés a 06-1-296-1318 számon.
Képviselői fogadóóra minden hónap utolsó szombatján 10 és 12 óra között a Kondor Béla Közösségi Házban (Kondor Béla sétány 8.)
alpolgármester
Feladatkörök:
Fogadóóra:
Előzetes egyeztetés alapján, minden hónap utolsó hétfőjén.
Bejelentkezés a 06-70/409-7180-as telefonszámon.
alpolgármester
Feladatkörök:
Fogadóóra:
Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között.
Bejelentkezés a 06-1-296-1350 számon.
A belvárosban születtem, ott töltöttem gyermekkoromat és sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valaha elköltözöm abból a csodálatos és folyton nyüzsgő világból. 40 évesen jutottam el oda, hogy három gyerekkel már igen szűkös volt a lakásunk és egy családi ház lett volna a megoldás. Mivel a belvárosi családi házak száma konvergál a nullához, így 2012-ben Pestszentlőrincen találtuk meg új otthonunkat. Jeleztem a feleségemnek, hogy csak 40 évente vállalom a költözéssel járó hercehurcát, így a következő 33 évben még biztosan büszke pestszentlőrinci maradok. Közgazdászként a multinacionális világ karrierjét jártam végig a Nestlé, a Henkel, a Bosch, a L’Oreal, a Bookline útvonalán, mikor beszippantott a kultúra menedzselése, így volt szerencsém kereskedelmi vezetőként a Fővárosi Nagycirkuszt, valamint marketing területen, a Győri Nemzeti Színházat segíteni céljaikat elérésében.
A 2019-es önkormányzati választásokat követően Szaniszló Sándor polgármester kért fel a városigazgatói tisztségre. Hiszek benne, hogy miden menedzser életében eljön az a pont, mikor már nem az egyéni karrier vagy a cége sikerei a motiváció, hanem hogy tapasztalatával és tudásával segítsen annak a közösségnek, ahol él. Nálam már megvolt ez a pillanat, így örömmel vállaltam el a felkérést.
Városigazgatóként a közvetlenül megpályázott EU pályázatok, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéri Régió Gazdaság és Területfejlesztési Klaszter feladatainak koordinálására, valamint a városmarketing tartozik hozzám.
Feladatkörök:
- EU pályázatok,
- Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéri Régió Gazdaság
és Területfejlesztési Klaszter feladatainak koordinálása,
- városmarketing.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete 21 főből áll.
A Képviselő-testület tagja a polgármester, 14 egyéni körzetben megválasztott és 6 listás képviselő.
(Az egyéni választókerületben megválasztott képviselők névsora - utcanév szerinti bontásban - az alábbi linkre kattintva érhető el)
Képviselői_körzetek_utcanév_szerint2019októbertől.xlsx
(Az egyéni választókerületben megválasztott képviselők névsora - interaktív térképen - az alábbi linkre kattintva érhető el)
Választási_térkép-2019ősz_TEVK_képviselők.pdf
Szaniszló Sándor polgármester (DK)
Banga Zoltán (LMP) - a 11. számú egyéni választókerület képviselője.
Bauer Ferenc (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
Dabasi Ottóné (DK) - a 7. számú egyéni választókerület képviselője.
Dámsa József Lajos (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
dr. Lévai István Zoltán (FIDESZ-KDNP) - a 14. számú egyéni választókerület képviselője.
Fehér Gábor (MSZP) - a 8. számú egyéni választókerület képviselője.
Ferencz István (DK) - a 12. számú egyéni választókerület képviselője.
Galgóczy Zoltán (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
Kassai Dániel (FÜGGETLEN) - a 3. számú egyéni választókerület képviselője.
Kádár Tibor (FIDESZ-KDNP) - az 5. számú egyéni választókerület képviselője.
Kiss Róbert (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
Kőrös Péter alpolgármester (MSZP) - a 6. számú egyéni választókerület képviselője.
Láng István (DK) - a 2. számú egyéni választókerület képviselője.
Makai Tibor alpolgármester (JOBBIK) - a 9. számú egyéni választókerület képviselője. (alpolgármester 2022. május 27-től)
Nagy Balázs István (MOMENTUM) - a 4. számú egyéni választókerület képviselője.
Nagy Károly - a 10. számú egyéni választókerület képviselője.
Pál Norbert (MSZP) - a 13. számú egyéni választókerület képviselője.
Somody László alpolgármester (MOMENTUM) - az 1. számú egyéni választókerület képviselője.
Szarvas Attila (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
Tóth Kálmán (FIDESZ-KDNP) - kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselő.
A Képviselő-testület bizottságai
A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Helyi Választási Iroda
HVI vezető: dr. Ronyecz Róbert jegyző
HVI vezető-helyettes: Chrobák Zoltánné dr. aljegyző
Elérhetőség:
Cím: 1184 Budapest, Üllői út 400.
Telefon: 296-1300
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
hétfő - csütörtök: 8:00 –16:00
péntek: 8:00-14:00
Választási értesítővel és egyéb választással kapcsolatos kérdések:
Hományi András Ferenc 1970
Ajánlással kapcsolatos kérdések:
Szavazatszámláló Bizottsággal kapcsolatos kérdések:
A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Helyi Választási Bizottság (HVB) tagjai és elérhetőségei
Czellahó László elnök
Cselovszki Jenő Mihály elnök-helyettes
Dr. Korányi András tag
A HVB címe: 1184 Budapest, Üllői út 400.
A HVB e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
OEVI vezető: dr. Ronyecz Róbert jegyző
OEVI vezető-helyettes: Chrobák Zoltánné dr. aljegyző
Elérhetőség:
Cím: 1184 Budapest, Üllői út 400.
Telefon: 296-1300
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
hétfő - csütörtök: 8:00 –16:00
péntek: 8:00-14:00
Választási értesítővel és egyéb választással kapcsolatos kérdések:
Hományi András Ferenc 1970
Ajánlással kapcsolatos kérdések:
Szavazatszámláló Bizottsággal kapcsolatos kérdések:
Kuba Gábor elnök
Melegné dr. Dudás Dóra elnökhelyettes
dr. Karakas Attila tag
A HVB címe: 1184 Budapest, Üllői út 400.
A HVB e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.