Rendhagyó évzáró koncertet tartott a nemrég megújult Zeneakadémián a Vörösmarty iskola.
Húsz kerületi hírességgel ismerkedhetek meg a diákok az idei tanév helytörténeti vetélkedőjén. Az eredményhirdetés fagyizással és helytörténeti játékokkal zárult.
Negyvenedik születésnapját ünnepelte a közelmúltban a Darus iskola. Az ünnepség egyik érdekessége a gyerekek által bemutatott élőkép volt.
Szombat reggel vehetik át oklevelüket a Nyudíjas Akadémia idei évadjának hallgatói.
Emlékszel még? címmel kis magyar operett-történeti előadássorozat keretében Szirmai Albert és Jacobi Viktor operettjeiből kaphattak ízelítőt az érdeklődők június 5-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
Három napon át zajlik idén Pestszentimrén a Vasvári Pál Napok programja. Ma van a főnap, de a vasárnap is tartogat rengeteg érdekességet.
Huller Ágoston képzőművész kiállítása nyílt meg Töredék gondolatok címmel június 3-án a Lőrinci Nagykönyvtárban.
A tanév talán legjobban várt napját élhette át május 30-án a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium.
Tánccal ünnepelték a tanítási év befejeződését a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanulói.

Daloló Nyitnikék

szept. 30, 2024
A kerületi bölcsődei gondozónők Nyitnikék kórusa a városháza dísztermében énekelt május 30-án.