PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., mint Közvetítő Szervezetpályázatot hirdet a Pestszentimre városközpont megújítása városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására.
1. A pályázat célja
Általános célok:
Jelen Programalap működtetésének egyik legfontosabb célja, hogy a szellemi és épített örökség fenntartható megújítása és megőrzése érdekében a kulturális értékek is megjelenhessenek. A helyi közösségek, elsősorban civil szervezetek támogatása révén ne csak az épített környezet, hanem a városrész társadalmi megújulása, a helyi identitás erősödése is elindulhasson. Ezért a Programalap elsődleges célcsoportja Pestszentimre lakossága.
Különösen fontos a 2010-ben Pestszentimrén elvégzett igényfelmérés eredményeképpen megfogalmazott célok megvalósítása, amelyet a szakértők a Pestszentimre Jövőképe c. dokumentumban fogalmaztak meg. Az ebben megjelölt célok az alábbiak:
- a társadalmi tőke erősítése;
- egységes harmonikus városkép;
- erős pestszentimrei identitás és társadalmi kohézió;
- közlekedési problémáktól mentes városrész.
Konkrét célok az „A” komponens, azaz az Adattár-értéktár alprojekt esetében:
Az "adattár- értéktár" program célja Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, kataszter és/vagy gyűjtemény készítése.
A program eredményeként létrejövő kataszternek digitális formában, CD-n, DVD-n, internetes felületen bemutatható és közzétehető formában kell előállnia.
A program eredményeként létrejövő gyűjteménynek kiállításra alkalmas formában kell előállnia.
Konkrét célok a „B” komponens, azaz a Közösségi programok alprojekt esetében:
A Közösségi programok alprojekt célja olyan programok szervezése és lebonyolítása, mely hatékonyan hozzájárul Pestszentimre kulturális értékeinek megjelenítéséhez, fejlesztéséhez, a helyi közösségek, a helyi identitás megerősítéséhez, a környezeti és épített értékek megóvásához, a társadalmi kohézió megerősítéséhez, a környezettudatos szemléletmód elterjesztéséhez.
2. A pályázók köre
A Címzetti kör a helyi, Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén bejegyzett székhellyel / telephellyel / rendelkező non-profit szervezetek, akik a lakossággal kapcsolatban vannak, vagy a településen korábbiakban már konkrét akciókat végrehajtottak.
A címzett non-profit szervezetek köre, akik részt vehetnek a programban:
- Nonprofit szervezetek (egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület) – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben;
- Nonprofit gazdasági társaságok – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben;
- Társasházak, lakásszövetkezetek;
- Szociális szövetkezetek – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben.
3. Támogatható tevékenységek
Az „A” komponens, azaz az Adattár-értéktár alprojekt esetében elsősorban az alábbi témákhoz kapcsolódhatnak mini projektek:
- Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, kataszter készítése. (Pl. CD, DVD, kiadvány, könyv, honlap készítése.)
- Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, gyűjtemény készítése. (Pl. kiállítás megrendezése.)
A „B” komponens, azaz a Közösségi programok alprojekt esetében elsősorban az alábbi témákhoz kapcsolódhatnak mini projektek:
- Pestszentimre megújításába az érintett lakosság bevonását célzó akciók.
- közösségfejlesztést és a szabadidő hasznos eltöltését segítő szolgáltatások, tanfolyamok, képzési programok kialakítása (hagyományőrző közösségi kezdeményezések, játszó- és foglalkoztató házak, kulturális- és sport rendezvények, kiállítások, civil programok megvalósítása stb.)
- helyi identitást segítő programok
- helyi környezettudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformáló akciók
- integrált településfejlesztési tevékenységekhez (pl. parkosításhoz, játszóterek kiépítéséhez, parlagfű irtásához stb.) kapcsolódó helyi társadalmi akciók megszervezésének támogatása.
- bűnmegelőzés és közbiztonság erősítésével kapcsolatos képzési, szemléletformáló programok.
A „mini-projekt” megvalósításának kezdő időpontja legkorábban: 2012. augusztus 1., záró időpontja legkésőbb: 2013. szeptember 23. A projekt megvalósításának időpontja nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását követő 45. naptári nap.
A rendelkezésre álló keret: 18.450.000 Ft.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatási intenzitás: 100%
Támogatás összege: minimum 200.000 Ft, maximum 3.000.000 Ft.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. június hó 15. nap-tól 2013. július hó 31. nap-ig.
4. Adminisztratív információk
A pályázati felhívás teljes szövege, valamint a pályázati kiíráshoz tartozó egyéb dokumentumok letölthetők a www.pestszentimre.hu weboldalról.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos egyéb tudnivalók szintén ezen az oldalon érhetők el.
A benyújtási határidő előtt a pályázók kérdéseiket a (06-30) 572 4189-es telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tehetik fel.
A pályázattal kapcsolatban részletes tájékoztatót tartunk, melyre minden pályázni vágyó szervezetet szeretettel várunk.
A tájékoztató időpontja: 2012. május 31., 17:30.
Helyszíne: Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK, 1188 Budapest, Vasút u. 48.)