Jubilált az alkotóműhely

Írta:  Városkép 2018.11.30.

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérte a novemberben 10. alkalommal megrendezett Kerületi Pedagógus Alkotóműhelyt.

A kerületi intézményekből 84-en vettek részt a programon, ám további 60 pedagógus regisztrált az általános iskolákból. A rekordlétszám még a helyszínt biztosító Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola tágas tornateremének befogadóképességét is meghaladta, így további két foglalkozást kellett szerveznie a Pestszentimre-Pestszentlőrinc Önkormányzat Idősekért – Fiatalokért Közalapítványának.

20181116 153026
Galgózcy Zoltán alpolgármester megnyitó beszédében méltatta a pedagógusok hivatásszeretetét, nyitottságát, és az új ismeretek elsajátítására való törekvését.
– Egy ilyen foglalkozás nagyszerű lehetőség arra, hogy szakmailag új ismeretekre tegyenek szert a résztvevők, ötleteket merítsenek, tapasztalatokat cseréljenek, kipróbáljanak és megtanuljanak új kreatív technikákat, melyeket aztán saját munkájuk során bőséggel tudnak majd kamatoztatni. Örömteli, hogy ilyen nagy létszámban vesznek részt tanítók, tanárok, művésztanárok a rendezvényen – mondta.
A sikeres programról a közalapítvány kuratóriumának titkára, az ötletgazda Diráné Huszár Gertrúd beszélt:
– Ha a gyermekeket ösztönözni, inspirálni szeretnénk arra, hogy szabadidejükben bátran alkossanak, keressék az új alapanyagokat, lehetőségeket, akkor mi magunknak is naprakészen tisztában kell lenni a rohamosan változó új technikákkal, trendekkel. Ha valaki megízleli az önálló alkotás örömét, mindig újabb és újabb alapanyagokat szeretne kipróbálni, felhasználni, és csodaszép dolgokat készíteni. A közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából olyan technikákat sajátíthattak el a résztvevők, mely könnyen megtaníthatók a gyermekeknek is – fogalmazott.
A rendkívüli érdeklődés jól mutatja, hogy a hasznos információkra mennyire nyitottak a pedagógusok.
– Rendkívül hasznosnak tartom a pedagógus alkotóműhelyeket, mert ezeken a foglalkozásokon olyan technikákat sajátíthatunk el, melyeket mi is tovább tudunk tanítani a gyerekeknek – tette hozzá Jakab Hajnalka, a Kassa Utcai Általános Iskola tanára.
A rendezvény végén 3 fő egyenként 20 főre elegendő alapanyagcsomagot nyert intézménye számára.