Két nyelven versenyeztek

Írta:  G.A. 2018.11.28.

A két tannyelvű iskolák országos német nyelvi versenyének adott otthont a Darus iskola november 16-án.

Egy-egy idegen nyelv ismeretének fontosságáról, a német–magyar történelem kínálta gazdag tárházról, a versenyre való felkészülésről, valamint az abban részt vevő tanárok áldozatos munkájáról is beszélt a köszöntőjében Galgóczy Zoltán alpolgármester.

darus1

darus2

darus3

Az olimpiákra emlékeztető gondolatokkal nyitotta meg a versenyt Bakos Zsóka, a Darus Utcai Magyar–Német Két Tannyelvű Általános Iskola
igazgatója:
– Minden résztvevő nyertes, ugyanis ide már tanintézetük legjobbjai érkeztek Miskolcról, Nyíregyházáról, Jászberényből, Szegedről, Győrből, Érdről és Zalaegerszegről. A fővárost Csepel, Zugló, Terézváros és nem utolsósorban Pestszentlőrinc-Pestszentimre képviseli.
A résztvevők jó hangulatú programokban sem szenvedtek hiányt, amelyek a szórakoztatáson túl csökkentették az eredményvárás izgalmait is.
A verseny végén ismét az olimpiák szellemiségét idéző vastapssal jutalmazta a több száz résztvevő mind a verseny győzteseit, mind egymást. Megérdemelten.