A mesemondó titkos reggelije

Írta:  T.L. 2018.10.09.

 

A vidám meséké volt a főszerep október 5-én a pestszentimrei gyermekkönyvtárban, ahol Vadadi Adrienn író volt a vendég.

A könyvek között pillanatok alatt élő mosodát alakított ki a lelkes írónő, a mosógépet egy kisfiú „alakította”, a teregetésbe pedig bekapcsolódtak a többiek is… A program iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy megtelt a gyermekkönyvtár gyerekekkel és szülőkkel, minden korosztály láthatóan élvezte ezt a bő órát, amely alatt Vadadi Adrienn beleadott apait-anyait, hogy senki egy percre se unatkozzon az interaktív foglalkozáson. Mert nemcsak a több kötetes meseíró és mesemondó volt igen aktív, hanem lelkes kis olvasói is, akik szinte minden mondatra, történetre reagáltak és kérésre szívesen szerepeltek is.

konyv1

konyv2

konyv3

– Milyen jó gyerekszínészek lehetnének belőlük – jegyezte meg egy édesanya. A szerző, Vadadi Adrienn a Titkos reggeli című könyvével érkezett a rendezvényre és a játékos foglalkozáson az igen aktív gyereksereg takarított, mosógépet szerelt, ruhát teregetett, még vonatozott is. Fodor Beatrix, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pestszentimrei könyvtárának vezetője elégedett volt a nagy érdeklődéssel, örömmel mondta lapunknak: „A regisztráció során többen kedves üzeneteket írtak, például, hogy mennyire szeretik az írónő könyveit és nagyon várják a vele való találkozást. Végül csaknem százan jöttek el, hogy személyesen is megismerhessék Adriennt, kedvenc könyveik szerzőjét.”

A „titkos reggeli” végén, titkos uzsonnával, azaz kaláccsal és teával kínálták a gyerekeket, s persze nem maradhatott el az írónő könyveinek dedikálása sem. A könyvtár pedig kapott egy tiszteletpéldányt Vadadi Adrienn legfrissebb könyvéből, a Kockacukor lovassuli újabb részéből. A jó hangulatú rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg.