Gyógyító nap a PIK-ben

Írta:  K.Gy. 2017.03.27.

Az alternatív gyógyászat szinte valamennyi módjából kaphattak ízelítőt, akik ellátogattak a PIK gyógyító napjára.

Annak a szellemi áramlatnak, amely a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Amerikából indult hódító útjára, és amelyet a jó hangzó New Age (Új Korszak) névre kereszteltek, van egy erénye és egy hibája. Az erénye az, hogy a nyugati ember figyelmét is ráirányította az egészségmegőrzés, a természetes és alternatív gyógymódok sok ezer éves keleti gyakorlatára. A hibája, hogy teljesen tetszőleges módon mossa össze a világvallások tanításait, ráadásul előszed olyan gnosztikus és pogány nézeteket, amikkel a nyugati gondolkodás már vagy másfél évezrede leszámolt. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen kínálatban el tudja választani az ocsút a búzától.

DSC05205 copy
Ilyesféle menüt tesz az érdeklődő elé egy-egy olyan gyógyító nap is, amilyet március 26-án a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) szervezett – saját hagyományainak megfelelően. Az előtérben elhelyezett standokon és az előadásokon gyakorlatilag mindennel megismerkedhetett a látogatható, ami a gyógyítás kategóriájába sorolható: a kineziológiával, a kapán shiatsu masszázzsal, szó volt meditációról, meseterápiáról, homeopátiáról, a stressz kezeléséről, az iskolaérettség vizsgálatáról, élelmiszer-érzékenységről, ugyanakkor előkerültek az elvontabb témák is: önismeret, harmónia, a szeretet törvénye.
Összességében a PIK rendezvénye a címnek megfelelően valóban a testi és a lelki egészségmegőrzés és a gyógyítás módjainak ismertetésére helyezte a hangsúlyt, sikerült az ezoterikus tartalmat igen szűrten közvetíteni, és ez előre megnyugtat: a szervezők jó nyomon járnak majd, ha jövőre újra meghirdetnek egy ilyen tartalmas tematikus napot.

DSC05159 copy