Ünnepi műsorral és terített asztallal várta a Pestszentimrei Nagycsaládos Egyesület tagjait a PIK. A közösségi ház első alkalommal rendezett zártkörű karácsonyváró ünnepséget, ahová kilenc család érkezett. Az eseményen az önkormányzat által küldött ajándékcsomagokat Ódor Katalin, a közösségi ház igazgatója adta át a családoknak. Emellett a rendezvény sikerét látva megjegyezte, reméli, hogy hagyományt teremthetnek a rendezvényből és jövőre a karácsony közeledtével még több családot láthatnak vendégül, még több csillogó szempár üli majd körbe az ünnepi asztalt.
![]()
Ebben bízik Nagyné Lauth Tünde, az egyesület elnöke is, aki elmondta, hogy tagjaik közt nemcsak nagycsaládosok, hanem két- és egygyermekes rászoruló családok is vannak, akiknek szintén nagy segítséget jelentett az ünnepek előtti támogatás.
– Szerencsére az elmúlt időben rengeteg segítséget kaptunk, adományboltunkba is sok felajánlás érkezett. Bízunk a támogatókban, illetve abban, hogy közösen egyre több család arcára varázsolhatnak mosolyt.




