Három napon át, október 24-től 26-ig tartotta két felekezet a kerületben az Evangelizációs estek elnevezésű rendezvénysorozatot.
A Vasvári Pál Polgári Egyesület idén is megrendezi a hagyományos Mártonnapi Lúdvacsorát.
Két helyszínen közel hatvan általános iskolás, illetve gimnazista diák, valamint tanáraik és más önkéntesek is részt vettek a 72 óra Kompromisszumok nélkül! elnevezésű rendezvényen.
Ötödik éve rendezik meg sikerrel Pestszentimrén a tökfesztivált.
Csinosodott az Aprókfalva Óvoda kerítése.
A kerületi nyugdíjasai a Sportkastélyban ünnepeltek.
Tizenhat éves múltra tekint vissza a Lakatos-nap, a Lakatos-lakótelep Környezetéért Egyesület hagyományos lecsófőző fesztiválja és családi napja.
Tartós élelmiszerekből álló csomagokat osztott rászoruló családoknak a Jövő Ifjúságáért Egyesület szeptember 29-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
Testvértelepülésünkön 2008 óta működik sikeresen a néptáncoktatás.
Másodszor is sokan voltak a családi napon a Sportkastélyban.