Reggeltől lobogtak a tábortüzek a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola tágas kertjében.
KR7 elnevezéssel rendezett kreatív alkotói-előadói hetet a baptista egyház Pestszentmirén. Az utcán is, a Nemes utcai imaházban is. Az esemény sok érdeklődőt vonzott, köztük Ughy Attila polgármestert, aki nagy érdeklődéssel vett részt a nem mindennapi programban.
A Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, Balogh Elekné (Fodor Edit) augusztus 20. alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.
Üde színfoltként ifjú művészek mutatkoztak be augusztus 21-én a Zila Kávéházban.
Hatalmas érdeklődés közepette zajlott Bugacon az V. Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére kerületi nyugdíjasok és diákok is ellátogattak.
A Budai Irgalmasrendi Kórház lakója volt az elmúlt hét szerdájától néhány napon át az Ibolya utcai kápolna nyugalmazott plébánosa, Varju Imre atya.
Az időskorúak szívesen vesznek részt az akadémia programjaiban, mert azok, amint azt az önkormányzat felmérése is mutatja, őket érdeklő témaköröket ölelnek fel.
A kortárs képzőművészeti alkotások sokszor vitaindítók, befogadásuk gyakran nem könnyű feladat. Közelebb lépve azonban megannyi érzelem és tudatosság tárul a néző elé.
A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium és a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola is megújulva, megszépülve fogadta vissza a vakáció után a diákokat. A két intézményben végzett nem kis munkáról kérdeztük dr. Kalina Katalint és Szarvas Attilát.
Futball, sakk, erős emberek, beszélgetések, hard rock koncert, bográcsgulyás, családias hangulat – avagy egy kedves nap a Táncsics utcai sporttelepen.