A lelkek üdve mellett a testi elfoglaltságra is figyelnek a nyári hónapokban a Szemeretelepi Szent István Király Plébánián. A tanév vége óta szinte megállás nélkül követik egymást a nyári táborok.
Kinek ne lenne emléke, élménye, véleménye; jó, vagy rossz Budapestről. Ha van, hát üljön a billentyűzet elé, és nosza, írja meg! Kikötés csak egy: mindezt száz szóban tegye.
Szent István-nap előestéjén, augusztus 19-én ismét utcabált rendez a Sportkastélynál az Együtt Pestszentimréért Egyesület.
Nemzetközi együttest, külföldi vendégeket fogadott július 4-én a Kossuth téri Református Gyülekezet.
Ősszel újra találkozunk – így váltak el egymástól a XVIII. kerületi Nyugdíjas Akadémia látogatói, hazatérve a szentendrei hajókirándulásról.
A Bagolyvár óvodába járó gyerekek az idén is eredményesen szerepeltek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) által meghirdetett országos kartondoboz-gyűjtési akcióban.
Nyüzsgő gyerekcsoport v ette birtokba június 29-én a Bókay-kerti kalandparkot. Aki kívülről nézte őket, egészen biztosan nem is sejthette, hogy ez a vidám kalandozás egy különleges terápia része.
Közösségi munkával újult meg részben az Eszterlánc Óvoda udvara. Az intézmény pályázaton nyerte az ehhez szükséges pénzösszeget.
A hagyományos Bókay-kerti pikniken ünnepelhették meg a kerületi polgárőrök a június 27-én átvett jutalmakat.
Több kerületi iskola is részt vehetett idén az Emeri Erőforrások Minisztériuma Határtalanul programjában.