A Budai Irgalmasrendi Kórház lakója volt az elmúlt hét szerdájától néhány napon át az Ibolya utcai kápolna nyugalmazott plébánosa, Varju Imre atya. Szerencsére nagy baj nem volt, a térde fájt, de ha már ott volt a kórházban, az orvosok megnézték egy kicsit az általános egészségi állapotát is. Az atyával az előtt beszélgettünk, mielőtt bement az irgalmasokhoz.

– Hallom, kórházba megy. Reméljük, nem nagy a baj…
– Sose legyen ennél nagyobb. Fáj, néha-néha bedagad a jobb térdem. Zavar, így úgy döntöttem, megmutatom azoknak, akik értenek hozzá, akik meggyógyítják.
– Miért éppen az irgalmasokhoz?
– Amikor komolyabb volt a baj, ott már segítettek rajtam egyszer. Ha mondhatom ezt, a szép emlékeim közé került a kórház, így most is ezeket a gyógyító embereket választottam.

Ausztriában síel

– Olyan nagy azért nem lehet a baj, hiszen ez év elején még Zakopanéban volt, és nemcsak sétálgatni, hanem síelni is.
– Igen, de azt hiszem, többé már nem megyek oda.
– Csak nem múlik az idő a 82 éves atya fölött is?
– Mint mindenkinek, nekem is előre peregnek az éveim, de nem ez az oka. Ha minden igaz, és megsegít a Jóisten, Ausztriába járok majd telente.

Enrődtől az Ibolya utcáig Varju Imre 1932. november 26-án született Endrődön. 1956. június 17-én Vácott szentelték pappá. 1957-től hitoktató Pécelen, majd 1959-ig szabadságvesztését tölti. Szabadulása után három évig káplán-hitoktató Kiskunhalason, majd újabb három esztendeig Újpest-Megyeren. 1964-től előbb a soroksári főplébánián, majd a rákospalotai főplébánián, 1967-től tíz éven át Borsosberényben plébános. Ezt követően „hazajön”, s 1978-tól, 25 éven át a pestszentlőrinci főplébánián szolgál plébánosként. 2003 és 2010 között a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-templom) plébánosa. 2010. augusztus 1-jén vonult nyugállományba.

– Ehhez azért nem árt, ha rendben van a térde…
– Én is így gondolom, ezért is a kivizsgálás.
– Egyébként hogy van, hogyan telnek a napjai?
– Köszönöm, megvagyok. Ma azt hiszem, hogy egészségesen, de lehet, hogy a vizsgálatok után már nem ezt fogom mondani. Tudja, az orvosok mindig találnak bajt, de azért igyekszem azt hinni a kórház után is, hogy egészségben vagyok.

A futballbarát

– A 82 éve előtt többszörösen is illik kalapot emelni. Egyrészt, mert tényleg nem enged utat az öregedésnek, másrészt azért, mert a napjaiban fontos szerepet játszik a sportos élet. Csinálja is, nézi is, őszintén szereti. Jön az ősz, kezdődnek a futballbajnokságok. Gondolom, nem hagyja ki a jó meccseket.
– A spanyol futball a kedvencem, de ha az időm engedi, ott vagyok a tévé előtt akkor is, amikor a német vagy az angol csapatok játszanak.
– És a magyarok?
– Senkit meg nem bántva, magyar futballt csak ritkán nézek.
– Gyors gyógyulást a térdének és mielőbbi visszatérést az Ibolya utcai paplakba.
– Köszönöm, azon leszek, rajtam nem fog múlni.