A köztünk élő költőfejedelem

Írta:  2019.03.05.

Megkezdődött a PIK-ben az Ady 100 programsorozat.

Vajon mi köt össze több száz pestszentimrei kisiskolás gyermeket korunk egyik leg(el)ismertebb hazai művésznőjével, az ábrándos hangú Rúzsa Magdolnával? Kivételesen nem annyira az éneklés, mint inkább a költészet szeretete, meg persze a valaha élt és alkotó magyar költők talán legnagyobbika, Ady Endre.

ady1

ady2

ady3

 

Február 28-a délelőtt, már igazi tavaszi idő, közel húsz fok, szikrázó napsütés. A Pestszentimrei Közösségi Ház színháztermét ellepték a kerületi óvodások, alsó tagozatosok és a hozzátartozóik. Az Ady 100 programsorozat nyitórendezvénye kezdődik éppen, aminek szervezője a FSZEK Pestszentimrei Könyvtár, Fodor Beatrix intézményvezetővel az élen. A száz éve elhunyt Ady Endre emlékére a könyvtár versíró és rajzpályázatot hirdetett óvodásoknak és valamivel idősebbeknek. Több mint kétszáz pályamű érkezett be, az illusztrációk megzenésített versekhez vagy dalokhoz készültek. Született rajz Sün Balázs történetéhez, míg mások a farsangi mulatságról vagy altatódalokhoz készítettek rajzokat.

Az eseményt Ughy Attila nyitotta meg. A polgármester elsősorban azt hangsúlyozta, mennyire fontos még a mai világban is a költészet.

– Egy olyan virtuális, modern korban élünk, amelyben az emberek avítt dolognak tartják a verseket, a költőket pedig egy letűnt világ hírnökeinek. Ez az a korszak, amikor igazán szükség van egy szilárd pontra az életünkben, vagyis a nemzet nagyjaira, a költőkre – mondta. – Azok az eszmék és értékek, amiket ezek az egykori alkotók képviseltek, a nemzethez való hűség, a remény vagy a rettegés a bizonytalanságtól, ma is érvényes és aktuális gondolatok. Meg kell becsülni és óvni, vigyázni arra, ami a miénk. A Pestszentimrei Könyvtár a kultúrmissziós törekvés bölcsőjévé nőtte ki magát, a célunk pedig az, hogy minél több gyereket a könyvek szeretetére neveljünk. Akkor Ady 200 is lesz egyszer.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, dr. Fodor Péter arról beszélt, hogy bár Ady Endre verseinek első kiadásait kikölcsönözni nem lehet, a központi könyvtárban megtekinthetők a könyvritkaságok.

– A pestszentimrei tagkönyvtár állandó beiratkozóinak száma idén már 1050 fölött jár, ami azt bizonyítja, hogy az emberek nemcsak szeretik, de szerencsére használják is a könyvtárat – mondta örömmel a főigazgató.

A megnyitót követően az Ady Endre Általános Iskola diákjai előadtak egy zenés Ady-csokrot pedagógusuk gitárkíséretével, majd a versíró és rajzpályázat díjátadó ünnepsége következett. Ekkor hirdették ki Az év gyerekolvasója cím nyertesét is: az elismerés a még karácsony napján is a könyvtár nyitvatartását leső Czimer Zaláné lett.

A meghitt ünnepség Rúzsa Magdolna Könyvtár Kapitányává avatásával zárult, a népszerű énekesnő első hölgyként érdemelte ki az elismerő titulust. (Az előző két évben Varró Dániel és Lackfi János költő volt a „kapitány”.)

– Különösen szép nap ez a mai, szinte olyan, mint egy időutazás. Nem készültem beszéddel, nem szerettem volna, ha itt ma művésznőként tekintenek rám, hanem inkább egy olyan lányként, aki egykor úgy járt Kishegyesen az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolába, mint most ezek a gyerekek itt a kerületben – érzékenyült el a délvidéki születésű énekesnő.

Magdi annak idején édesanyja hatására kezdett Ady-verseket olvasni, amelyek az idő múlásával önkifejezésének az eszközévé váltak. S énekesnőként a mai napig hasznát veszi a verstanulásnak, hiszen a dalszövegeket is memorizálnia kell.

– Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan pályán kötöttem ki, ahova ilyen szépen becsempészte az élet a verseket – mondta. Búcsúzásként pedig elszavalta – igen, kivételesen nem elénekelte – Életfolyó című szerzeményét, amelyet követően a rajzpályázat díjazottjai huszonöt szál tulipánnal „jutalmazták” a produkciót.

Magditól pedig csak annyit hallottam: – Itt jó kapitánynak lenni!