Az elmúlt év végén Pestszentimréért díjban részesült Véghely Tamásné, a Kastélydombi Általános Iskola igazgatója, aki kiváló iskolavezetői munkája mellett az imrei közéletben vállalt szerepéért kapta meg a díjat. A hamarosan nyugdíjba vonuló ének-zene szakos tanárt, intézményvezetőt mozgalmas pályájáról kérdeztük.

– A Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság legutóbbi közgyűlésén az önkormányzat vezetőitől vehette át ünnepélyes körülmények között a Pestszentimréért díjat. Hogyan fogadta az elismerést, és mit gondol a díjról?
– Azért éreztem igen nagy megtiszteltetésnek, mert ez annak a kerületrésznek a díja, ahol a legjobban ismernek. Külön megtiszteltetés, hogy Háló Gyulával, a Pestszentimrei Baptista Gyülekezet lelkészével együtt kaptuk, akivel évek óta együttműködünk. Azért is fontos számomra ez a díj, mert az a közeg adta, ahova tizenöt évvel ezelőtt bekerültem. Ahol előtte dolgoztam, ott 2008-ban megkaptam a Rákoskert díszpolgára kitüntetést, s most ezzel a Pestszentimréért díjjal együtt annak megerősítése látszik, amit egy iskolaigazgató szerepéről gondolok a civil életben. Ez kapott a szememben elismerést.

Tanulás és gyakorlás

– Miként kezdte a pályáját, és milyen lépcsőkön át jutott el a jelenlegi pozíciójáig?
– Onnan kell kezdenem, hogy ragyogó tanáraim voltak, ami nagyon fontos. Ezt ma is igyekszem üzenni mindenkinek, akit mentorálok, mert tanári példaképek nélkül nehéz a pályán lenni, hiszen mi is belekapaszkodunk valamibe, amiért ezt a hivatást választottuk. Nekem volt olyan tanárom, akinek a példáját követve erre a pályára készültem. A rákoskerti iskolában a tanítói és tanári állástól kezdve végigjártam a pedagóguspálya összes lépcsőfokát. A Budapesti Tanítóképző Főiskolát követően elvégeztem az énekszakot a Janus Pannonius Tudományegyetemen, az ELTE kulturális menedzser, a Miskolci Egyetem oktatás-szervezés, majd a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakát. Közben munkaközösség-vezető, igazgatóhelyettes, majd 1992-től a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója lettem.

Alkotómunka

– Mióta vezeti a Kastélydombi iskolát, és milyen eredményeket sikerült itt elérniük?
– Több helyre beadtam a pályázatomat 2005-ben, de a legjobb tapasztalatokat, üzeneteket a Kastélydombi iskolával kapcsolatban szereztem. Nyilvánvaló volt, hogy itt azt szeretném megvalósítani, amit az előző iskolámban nem tudtam befejezni. Nagyon együttműködő, alkotó és munkára képes tantestület fogadott. Nem akartam munkatársakat váltani, hanem, elfogadva az iskola hagyományrendszerét, a meglévő szövetből kiindulva mindig egy kicsit fejlődve kívántam építkezni.

A bizalom elnyerése

– Milyen konkrét programok születtek?
– Feltérképezve a környék iskoláinak programjait, először a Kastélydombi „használóinak”, az itt élőknek a bizalmát kellett megerősítenünk. Elindítottuk a kéttanítós rendszert, amire ma már törvény van. Ebben a rendszerben két tanító foglalkozik a gyerekekkel, s mindegyik azt a tárgyat oktatja, amiben ő jobb. Elfogadva azt az elvet, hogy minden gyermek más, a Paletta-program keretében belső differenciálás szerint a saját képességeiknek megfelelően fejlődhetnek. Kialakítottuk a nívócsoportos oktatást, amelynek alapján a felső tagozatban tehetséggondozó matematikaoktatásra nyílt lehetőség. Csatlakoztunk az Ökoiskola-programhoz, s 2014-ben elnyertük az Örökös Ökoiskola címet. A KEOP-program keretében az intézmény kívül-belül megújult. Ugyancsak fontos állomás az iskola életében az Arculat-munkaközösség, a Titkos kert program, a Madagaszkár-program, a Szülők Akadémiája, valamint az erdei iskola szervezése. A Határtalanul pályázatnak köszönhetően erdélyi túrákon vehetnek részt a diákok. Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a korábbi 387 tanuló helyett ma már 640-en járnak az iskolánkba.
– Miként fogadta az önkormányzat az elképzeléseit?
– Mindenféle elfogódottság nélkül, politikai hovatartozástól függetlenül mondhatom, hogy a XVIII. kerület önkormányzata az oktatás és a kultúra területén példaértékű. Ahogy én látom, iskolabarát, támogatja a kerületet is érintő értelmes programokat. Amióta állami feladat a közoktatás, talán kevesebb lehetősége van erre az önkormányzatnak, de ebben a helyzetben is helytáll.

Apai mintát követve

– Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, milyennek látja a pályáját?
– A szakmai életpályám vége felé, hiszen hamarosan nyugdíjba megyek, megfogalmaztam magamnak, hogy mi az a csoda, ami velem és a tantestülettel történik. A vezetői életben is vannak tanulási ciklusok. A Kossuth Lajos Általános Iskolában is jót csináltunk azzal a tantestülettel, amellyel felnőttem, de az a gyakorlás volt. Itt pedig az alkotás ideje jött el. Itt már tudatosan elképzeltem, mi az, ami felé el kell indulni, be tudtam mérni, hogy ehhez milyen közeggel találkozom. Nagy feladat volt, de azt gondolom, hogy a pályám esszenciája, csúcsa ez, amely minden nehézségével és örömével együtt ide köt engem, ehhez az iskolához. Ugyanakkor mindezt édesapám mintája alapján tettem. Belenőttem ebbe, tőle tanultam, hogyan kell az emberekkel bánni, miként lehet egy egyszerű ember is a társadalmi élet segítője. Nekünk természetes volt az, hogy részt veszünk közvetlen környezetünk életében, abban a közösségben, ahova tartozunk, és nem másra várunk, hanem elvégezzük a feladatunkat.