Kis templom nagy napja a Havannán

Írta:  Róth Ferenc 2019.02.04.

Erdő Péter, a Magyarországi Római Katolikus Egyház bíboros-érseke celebrált közös szentmisét vasárnap Gábor Elemérrel, a Szent László-templom plébánosával a Havanna-telepen.

A hívek körében amúgy is kedvelt templom padsorai már a szentmise előtt megteltek, sokan voltak kíváncsiak a vendég szavaira. A bíborosi látogatás apropóját az adta, hogy a cserépborítással együtt megújult a templom tetőszerkezete, amelyik így Isten házához méltó módon hívja fel a környék figyelmét.
A szentmise végén a házigazda plébános megköszönte a nagylelkű támogatásokat, s elmondta, hogy a mintegy 31 millió forintos összköltségből 27 milliót vállalt a katolikus egyház, hármat pedig a kerületi önkormányzat. A fennmaradó összeget a hívek adományaiból fedezte a plébánia, amelyik így most, a korábbi belső felújításnak köszönhetően, igazán elegánsan, hívogatóan várja az érkezőket.

szentlaszlo1

szentlaszlo2

szentlaszlo3


Erdő Péter bíboros elmondta, hogy mindig különleges örömmel és hálával tölti el, ha egy-egy kisebb plébániatemplom megújulását látja, mert alapvetően ezek biztosítják a katolikus egyház működésének az alapjait.
A szentmise végén a bíboros és a plébános közösen áldoztatott, köztük azt a sok-sok gyermeket és fiatalt, akikről szép szavakkal emlékezett meg Erdő Péter. Elmondta, öröm, hogy a legfontosabbak, a fiatalok ilyen sokan vannak, s igazán méltó környezetben gyakorolhatják a hitüket, s erősödhetnek meg abban.