Cselekvő közösség Pestszentimrén

Írta:  Bodzay Zoltán 2019.01.28.

Konferenciával emlékeztek a városközpont megújítására.

Ugyanott – a PIK-ben – emlékeztek meg január 23-án a pestszentimreiek a városközpontjuk megújítását eredményező fejlesztések évfordulóiról, ahol öt évvel ezelőtt ünnepélyesen zárták a projektet.

kozosseg1

 

kozosseg2

Jó lokálpatriótaként nem feledkeztek meg a városrész lakói arról, hogy az úgynevezett KMOP -2009-5.2.2/ B „Funkcióbővítő rehabilitáció” keretében éppen 5 évvel ezelőtt fejeződött be a 10 éve elkezdett Pestszentimre Városközpont megújítását eredményező projekt, amelynek záróakkordját annak idején ugyancsak a PIK-ben tartották. A sikeres projekt kettős évfordulóját a helyiek január 23-án konferenciával ünnepelték meg, amelynek fővédnöke Ughy Attila polgármester volt.


Felzárkózás


Az esemény védnöke, dr. Lévai István Zoltán köszöntőjében emlékeztetett azokra az időkre, amikor a pestszentimreiek úgy tartották, hogy kerületrészük mostohagyerek. Aztán a szakrendelő megépítésével, majd az azt követően megtörtént városközponti fejlesztésekkel változtak a hangok, hiszen sokan úgy látták, hogy elkezdődött a felzárkózás az anyatelepüléshez. Az alpolgármester arra bíztatta a konferencia résztvevőit, hogy tekintsék át együtt ebből az alkalomból a fejlesztések eredményeit.

kozosseg3

kozosseg4


Dr. Heilauf Zsuzsanna Pestszentimre története 1910-2010 – közösségek a múltban című előadásában elsősorban a helyi közösségek szerepére hívta fel a figyelmet. A Tomory Lajos Múzeum intézményvezetője történeti áttekintése mellett úgy határozta meg Pestszentimre helyzetét, hogy ennek a városrésznek önálló közösségi élete, önálló kulturális eseményei és intézményrendszere, közösségeinek pedig mindig sajátos, markáns véleménye volt.


Jövőről is


Szép Károly városfejlesztő mérnök a városközpont megújítása projekt készítője felelevenítette a projekt elkészítési folyamatában szerzett tapasztalatait. Rámutatott többek között a pályázat nehéz időszakaira, kritikus elemeire, amikor a helyi közösségeknek, valamint egyes személyeknek ugyancsak fontos szerep jutott a projektfejlesztésben.
Dr. Lévai István Zoltán előadásában sorra vette az egykori projekt egyes elemeit, részletesen ismertette azok műszaki tartalmát és költségeit. Az alpolgármester a tervekből időközben valóra váltott pestszentimrei városközponti fejlesztések ismertetésén túl a jövőbeli elképzelésekről, a lehetséges folytatásról is beszélt, amelyek közül nem is mindegyik távlati terv. Ilyen például a Fővárosi Önkormányzati beruházásban megvalósuló Nagykőrösi úti fejlesztés, valamint a Vasút utca mentén magántőke bevonásával tervezett hetven lakásos társasház építése és az ehhez kapcsolódóan elképzelt parkolóépítés, amely az önkormányzat finanszírozásával történik.


Településkép


Bauer Ferenc a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat településfejlesztésben betöltött szerepéről, valamint Pestszentimre demográfiai jellemzőiről, társadalmi dinamikájáról szólt előadásában. Az önkormányzati képviselő, aki egyben a PVÖ elnöke, bemutatta a városrészi önkormányzat történetét és működését, valamint szerepét abban a folyamatban, amelynek eredményeként a kerületnek az a része az elmúlt években tovább fejlődhetett.
Jankovits Vera Közösségi terek – közösségépítés című előadásában a településképet helyezte a középpontba. A kerület főépítésze Pestszentimre központi részének az elmúlt években megvalósult mind a településkép, mind a közösségi lét szempontjából legfontosabb eredményeit ismertette, illetve bemutatta a megvalósítás előtt álló elképzeléseket.