Gyermeknapi zsibongás a Hősök terén

Írta:  G.A. 2018.05.30.

Ki apu nyakában, ki babakocsiban, ki saját lábán érkezett a Hősök terére a Széky Társaság és a kerületi önkormányzat által szervezett gyermeknapi rendezvényre május 27-én.

Voltak pillanatok, amikor a vendégek nagy száma töprengésre adott okot: vajon maradtak-e otthon is? A Hősök tere és környéke hullámzó egységgé formálódott, pedig a szervezők a Pintér Kálmán Szakrendelő mögötti parkolónak és a hetivásár területének bevonásával bővítették a rendelkezésre álló négyzetméterek számát.

VAA 9678 copy

A gyermeknapi kalandok a játszótéren kezdődtek. Az ugrálóvár jó erős anyagból készülhetett, sokan és folyamatosan tették próbára. Az arcfestő asztalok előtt sorokba rendeződve vártak orcájuk megújulására a jellemzően lánykákból álló modelljelöltek. Nem volt türelmetlen nyafogás, sőt a várakozás ideje alatt nyugodtan ki tudták választani, milyen motívumot, figurát szeretnének viszontlátni a pofijukon.
Időközben Leopold kutyusa társaságában megérkezett Ughy Attila polgármester is. Akár hiszik, akár nem, Leopold örömmel fogadta az állatsimogatókat, bár a szemével azért követte gazdiját, aki kicsit tőle távolabb köszöntötte az imrei gyermeknap kisebb-nagyobb vendégeit.

VAA 9681 copy

– Miközben a boldogan zsibongó gyerekek közé jövök, beugranak saját gyermekkorom gyereknapi élményei. A körhintára és a nyalókára határozottan emlékszem. Így május végén az iskoláskorúak öröme kettős, már vágják a centit a közelgő vakációra készülve, és a mai szórakozás egyben rákészülés is a sok jó bulit ígérő nyári szünidőre. Amennyiben az imrei program után marad még energiájuk, átcsábítanám önöket a Bókay-kertbe, ahol is 17 órakor az Alma együttes műsora kezdődik – ezzel a meghívással búcsúzott a polgármester.

VAA 9707 copy

Váratlanul felzúgtak a szirénák: egy füstbombákkal kreált ártatlan tűz eloltását vállalta a gyáli önkéntes tűzoltók csapata. Miután se híre, se hamva nem maradt a tűznek, jogosan zsebelték be az apróságok tapsát.
A szomszédban is szóltak a szirénák. Itt nem a tűzveszély miatt, hanem a rossz fiúkat kergették a jövő rendőrei. A rendőrségi bemutató során egy-egy apuka kommandós védőruhába öltözött a közösségi oldalak nagy örömére. Miután a szakember ütésállónak nevezte a védőruhát, néhány feleség gyermeki segítséggel püfölni kezdte a családfőt. Az, hogy valóban ütésálló volt-e az egyenruha, maradjon az apukák titka…
A „gitáros bácsi” kora délutáni interaktív műsora elnyerte a valóban aktív közönség tetszését. Mondani sem kell, hogy sem a kézműves foglalkozás, sem az imrei kiskönyvtár tagtoborzó asztalainál nem az unalom volt a jellemző. A szivárvány minden színében tündöklő vattacukor és a kihagyhatatlan lángos is fogyott rendesen.
A partiról távozó, ám vissza-visszatekintgető gyerekek inkább a „ne menjünk még haza” mellett érveltek, csak a záróra ténye tudta őket jobb belátásra bírni.