Pestszentimréért dolgoznak

Írta:  K.Gy. 2017.11.03.

Nem csupán Pestszentimre, hanem az egész kerület rangos és fontos eseménye a Pestszentimréért díj átadása.

A díjat a több mint negyedszázada sikeresen működő Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság alapította és ítéli oda évente egyszer olyan személyeknek, akik a munkájukkal, közéleti szerepvállalásukkal a helyi közösséget szolgálták, szolgálják.

VAA 0054 copy


A társaság november 2-án tartott közgyűlésének keretében Lévai István Zoltán alpolgármester nyújtotta át a bronzból készült plakettet a két idei díjazottnak.
A független kuratórium döntése alapján Perge Zsoltné Kékesi Gabriella óvodapedagógus és dr. Kocsár Tibor sebész főorvos részesült a kitüntetésben.

VAA 0092 copy


Perge Zsoltné családja több generáció óta él Pestszentimrén, ő maga óvónői diplomájának megszerzése után tért ide vissza, és egykori óvodájában, az Eke utcában kezdett dolgozni, s ugyanitt a Napsugár óvoda vezetője lett. 2014-ben nagy része volt a Szélső utcai Napvirág tagóvoda létrehozásában, ahol idén augusztus, vagyis vezetői visszavonulása óta óvodapedagógusként dolgozik.
Dr. Kocsár Tibor a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban és a Zsebők Zoltán Szakrendelőben dolgozott orvosként, 2009–11 között a Pintér Kálmán Szakrendelő első igazgató főorvosa volt, ma pedig a lőrinci szakrendelő sebészeti osztályát vezeti.
Az eseményen átadtak még egy elismerést: a Széky Társaság plakettjét Szabó Renáta, a Pestszentimrei Sportkastély Rendezvénycsoportjának vezetője vehette át.

VAA 0128 copy