Kurucz Ferenc hazatérése

Írta:  Temesi László 2017.10.20.

Pestszentimréről vall a PIK Galériában kiállított képeiben Kurucz Ferenc festőművész.

Pestszentimréről indult, s ugyanoda tért most vissza Kurucz Ferenc festőművész a képeivel. Hazatérés címmel nyílt kiállítása október 11-én a PIK Galériában a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat és 70. születésnapja alkalmából.

P1120869


Kurucz Ferenc képeinek segítségével magyar városokba és több – főleg mediterrán – országba juthat el az, aki október 26-ig elszánja magát a barangolásra a Pestszentimrei Közösség Ház galériájában. A megnyitón Feledy Balázs művészeti író e szavakkal méltatta a 25 évig kerületünkben, most a szomszédban, Pesterzsébeten élő művészt:
– Kurucz Ferenchez mindig közel volt a művészet, de az elhivatott alkotómunka húsz éve indult újra, s az eredmények látványosak. Most, hogy elérkezett 70. életévéhez, lassan már egy festői életút áll mögötte, s ami még fontosabb: egy festői életmű. A látványból indulva élményeit festi meg, melyeknek egyik döntő forrása a sok-sok utazás, az azokon szerzett benyomások. A mediterrán szépségek megfestése mellett alapvetően meghatározó erdélyi, felvidéki és magyarországi élményeinek képpé alakítása, melyek beállításai eredetiek, nem közhelyesek.
A festőművész lánya, Kurucz Adrienn beszélt édesapja művészi kezdeményeiről:

P1120879


– Az iskolában a könyveit pingálta tele. Rajzolt az órákon, a szünetben, a leckeírás alatt. A tanítójának szerencsére volt annyi esze, hagyta. Felnőttkorában mégis egy biztonságosabb utat választott, hogy családját eltartsa, marketingensként lett cégvezető, a festéssel jó időre felhagyott. Az újrakezdés húszéves évfordulóján itt, Pestszentimrén nyílik kiállítás a képeiből. Apu innen indult, itt nőtt fel, és most ide tért vissza. Hazatért.
A megnyitón Draskóczy Zoltán gitárművész mediterrán dallamokkal varázsolta – a képek mellett – a vendégeket gyönyörű napsütéses tájakra.