Koncertekkel indult a Csülökfesztivál

Írta:  P.A. 2017.09.09.

Csülkös ételek főzőversenyével és sok-sok programmal folytatódik ma a kétnapos esemény.

A zenéé volt a főszerep a Bókay-kerti Napok pénteki nyitányán. A Csülökfesztivál szombati főzőversenyét megelőző délutánon elkészült a vidámpark, megkezdték a kiszolgálást a vendéglátó standokon. A Bókay-kert nagyszínpadja délutánra, kora estére egyre több látogatót vonzott, kisgyerektől, tinédzsereken és a 30-as, 40-es korosztályon át a nagyszülőkig.

20170908 20170908 17450200
A koncertek sorát a Jansi&Távoli Rockonok zenekar nyitotta meg. Az 1980-as évek rock számai közül többek között felcsendült néhány Horváth Charlie, Edda és Bikini „nóta” is.
A délután és az este az 1990-es évek popslágereit elevenítette fel. Az UFO Update formáció a 20 évvel ezelőtti korra jellemző pörgős, egy nyárra szóló, könnyen megjegyezhető szövegű dalokkal lépett fel. A Szerelem doktor, a Tarzan, a Nyár van, a Napolaj és a többi – az idősebbek szerint már két évtizede is inkább csak „ugrálós”, mint táncolható – dal, talán éppen az egyszerűségüknek köszönhetően meghozták a közönség jó hangulatát.
A V-Tech koncertjén a romantikáé volt a főszerep, a kora őszi estében a Homokba írt szerelem, a Ha megtehetném vagy a Vele minden jó című dalokat már az egymás kezét markoló fiatal és középkorú párok közül is sokan együtt énekelték Kecskés Tiborral, azaz Kefirrel.

20170908 20170908 20340784
A pénteki napot a TNT zenekar nagy sikerű élőzenés fellépése zárta, a koncertek között pedig Kucsák László országgyűlési képviselő kívánt jó szórakozást a két napra a fesztiválozóknak.
A fesztivál ma a csülkös ételek főzőversenyével, számos koncerttel és egyéb színpadi programmal, köztük a Városgazda Utánpótlás Akadémia bemutatóival folytatódik. A Fesztivál színpad 19.30-kor a Csík zenekar magyar népzenei és világzenei koncertével zár, a Nagyszínpadon pedig 20.30 órakor kezdődik az LGT együttes sztárjaival a Zenevonat produkció.

20170908 20170908 18300200