Már jóval a hivatalos kezdés előtt gyerekzsivaj töltötte meg a Pestszentimrei Közösségi Házat május 14-én. Nagyon is érthető volt a fokozott izgalom, mert mi lehet örömtelibb egy gyermeknapi ünnepségnél, bulinál? Az előrehozott program sikerének másik titka az érdekeltek szerint az volt, hogy egy bulinál jobb a kettő.

A babasarok perceken belül megtelt, az apró kezecskék azonnal találtak feladatokat. Sorok alakultak az arcfestőknél, majd büszkén lépegetve mutatták be, elsősorban a kislányok, az arcukra festett mesterműveket. A kézműves foglalkozások asztalainál helyet foglalók gyakran nem is tudják, milyen tehetség bujkál bennük, ám néhány szakmai útmutatást követően áhítattal szemlélik munkájuk végeredményét. Így volt ez most is. A gyerekek arcáról leolvasható volt az elégedettség: Nahát, ezt mind én csináltam!

Minden szintre jutott egy korosztályos előadás. Az első emeleti terem bejáratát sok-sok cipőcske hirdette, hogy itt valami apróságoknak szánt produkció folyik. Nem tévedtünk.
A Manócska Társulat bábelőadásán tengernyi kisgyermek találgatta, majd kereste, hova is lettek a katicabogarak pöttyei. Mondani sem kell, hogy a végén hiánytalanul meglettek a pöttyök. A nagyobbacskák szülői kísérettel a színházterem felé vették az irányt, ugyanis a Szent Margit Gimnázium ott adta elő Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát. Az előadás minőségére mi sem jellemzőbb, mint a két anyuka között „kihallgatott” beszélgetés. Abban állapodtak meg, hogy éppen csak beugranak pár percre, ám az előadás végén ők hagyták el utoljára a színháztermet...
A közösségi ház minden munkatársa „odatette magát”. Elképzelhető, hogy néhány órára maguk is gyermekké váltak, így nagyon is tudták, mi kell a gyerekeknek.