Színezett hétköznapok

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.10.24.

A XV. Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat keretében Nagy Ernő művésztanár Merítés 2016. című kiállítása nyílt meg október 19-én a Pestszentimrei Közösségi Házban.

A festészet napját 2002 óta rendszeresen megünnepeljük, amelyet október 18-ra, az évszázadok óta a festők védőszentjének számító Szent Lukács névnapjára tűzték ki. A kerületi művészek 2004-ben csatlakoztak az országos programsorozathoz és kiállításokkal tisztelegnek a művészet eme ága előtt. A Merítés 2016. című akvarellkiállítás megnyitóján Ódor Katalin, a Pestszentimrei Közösségi Ház igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Buczkó Imre festőművész, közíró nyitotta meg a tárlatot. A festőművész arról beszélt, hogy az akvarelltechnika nem tűr változtatást, javítgatást. Lehet másképpen festeni, de a tiszta akvarelltechnika lényege, hogy sem fedőfehérrel, sem más idegen anyaggal, eszközzel nem nyúl bele az alkotó. A legeszköztelenebb, azonban a legnehezebb műfaj.

VSZ 5565 copy

Nagy Ernő tizenhét évesen került kapcsolatba a képzőművészettel Debrecenben a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben. Az itt megszerzett inspiráció és tudás térítette el a vendéglátós pályától a festészet felé. Tanulmányait a nyíregyházi Bessenyei György Főiskolán folytatta, ahol rajz-vizuális kommunikáció szakos tanári képesítést szerzett. Leányfalun kezdett rajzot tanítani, majd a Pannónia Filmstúdióban az Ének a csodaszarvasról című produkcióban natúrfestőként vett részt. Később a pedagógusi pályája a XVIII. kerületbe vezetett, ahol a Kapocs, majd a Brassó iskolában tanított egy ideig párhuzamosan a két intézményben, 2009-től az utóbbiban okítja a nebulókat.

VSZ 5572 copy

Több mint 15 éve a Pestszentimrei Közösségi Ház szervezésében kéthetes nyári képzőművészeti tábort is vezet a diákoknak. Azonban Nagy Ernő a tanítás mellett saját továbbképzését is fontosnak tartja. – A színeknek nagy szerepük vannak az alkotói munkámban, ezért beiratkoztam a Műszaki Egyetemre, ahol Nemcsics Antal professzornál színdinamikát tanultam, és 2001-ben szakmérnöki képesítést szereztem, majd 2013-ban elvégeztem a mesterszakot a Képzőművészeti Egyetemen. Az akvarellfestés az utóbbi években került az érdeklődési körömbe. A papír kihagyott fehér villanásai, a színek lágy összeomlása, a színek lazúros átfedései a lírai alkatomhoz megfelelő kifejezési forma. Mindig feszültséggel teli várakozással fogok hozzá a képek festésének. Alkotás közben kiadom az érzelmeimet, és remélem, hogy egy kicsit átszínezem a hétköznapok szürkeségét. NagyErnő munkáit Budapesten és vidéki városokban, önálló és csoportos kiállításokon mutatta be. A Merítés 2016. című kiállítás megnyitóján Pallagi Teréz fuvolaművész működött közte. A tárlat november 6-ig tekinthető meg.

VSZ 5575 copy