Az ő személyük, hivatástudatuk, szerteágazó munkájuk és nem utolsósorban empátiájuk döntően meghatározza az adott körzetben élők biztonságérzetét. Az 1-es körzet a Havanna utca – Margó Tivadar utca – Üllői út – Kolozsvár utca – Kispest vasútállomás által határolt területet foglalja magában.
A két rendőr főtörzsőrmester, Kovács Béla és Szabó Pál a rendészeti szakközépiskola elvégzését követően szinte azonnal a XVIII. kerületben kezdte meg rendvédelmi munkáját. Szabó Pál 2003-ban, Kovács Béla 2005-ben.
– Talán kollégám nevében is mondhatom – kezdi Szabó Pál, hogy továbbra is hűségesen kitartunk a kerület mellett. 1982-es születésű, nős emberként nem mindegy, hogy hol és milyen környezetben szolgálhatok. Körzeti megbízotti munkámat 2014-től végzem.
– Egyetértek a kollégámmal – veszi át a szót Kovács Béla. – Magam is nős vagyok, és mint 1980-as születésű én vagyok az „öregebb róka”. Körzeti megbízottként 2013 óta szolgálok. Megemlítem, hogy a körzeti megbízotti kinevezést szaktanfolyamhoz kötik, s az ott szerzett plusztudás segíti a folyamatos és változatos „terepmunkát”. A szolgálatfelvételt megelőzi a vezetői eligazítás, ahol is megismerjük napi feladatainkat. A KMB-s szolgálat sokrétű, szerteágazó feladatai közül talán a lakosokkal fenntartott állandó kapcsolat a legfontosabb. Nem állítom, hogy mindenkit név szerint ismerek, de a társasházak gondnokait, a kisebb-nagyobb üzletek tulajdonosait, alkalmazottait igen. Ezen túlmenően, természetesen a teljesség igénye nélkül, ott van a helyi „ügyirat-kezelési” munka, azaz az át nem vett idézések okainak kivizsgálása, valamint környezettanulmányozási és iskolarendőri feladatokat is ellátunk.
A körzeti megbízottak elérhetőségei
Kovács Béla rendőr főtörzsőrmester: 06-20-852-2601 |
Szabó Pál emlékeztetett találkozásunk első perceire:
– Egy házgondnok tájékoztatott arról, hogy a felügyeletéhez tartozó épületben drogozásra alkalmas tárgyakat talált. Sok ilyen, valamint más típusú jelzést kapunk, amelyeket a nap folyamán ellenőrzünk. A Havanna-lakótelep lakosainak összetétele nagyon vegyes. Számtalanszor kapunk „útlevelet” melegebb éghajlatra, nem mindenki örül a KMB-s jelenlétnek. Tapasztalataink alapján azonban a lakótelepi térfigyelő kamerák felszerelését követően érezhetően javult a „havannás” közbiztonság.