Szent György-napi születésnapi ajándékként kapott Szent György-díjat Major Judit rendőr százados, a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság kiemelt fővizsgálója. A díjazottat fordulatokban és érdekességekben gazdag pályájáról kérdeztük.

– A beosztása kiemelt fővizsgáló. Ebből ítélve a szakmájában a legjobbak között van. Hogyan fogadta az elismerést?
– Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ez nekem a bakancslistámon volt.
– Egyszerűen kellett egy ilyen elismerés…?
– Szent Györgyről nevezték el a díjat, és én Szent György napján születtem. Van tehát olyan, aki a rendőrség napján rendőrnek születik.
– Így már értem…
– Mindig irigyelték a kollégáim, hogy az én születésnapomon munkaszüneti nap van, amire én azt mondtam nekik: jó-jó, de azért egyszer majd egy Szent György-díj is jólesne. Az átadáson nagyon meglepődtem, mert előtte csak azt mondták, hogy jutalomosztás lesz. Attól pedig végképp meghatódtam, amivel ott indokolták az elismerést.
– Milyen állomásokon keresztül jutott el a jelenlegi beosztásáig?
– Sehol máshol nem dolgoztam, mint a rendőrségnél, ahova 1996. augusztus 1-jén szereltem fel. Először járőr voltam, amiért utólag hálás vagyok, mert így végigjárhattam a ranglétrát.
– Sok nő csinálja fiatalon ugyanezt a rendőrség berkeiben.
– Tudom, és le a kalappal előttük, de én másra vágytam. Ezért jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetemre, amelynek a Pollack Mihály Műszaki Főiskoláját végeztem el. Ezt követően megkaptam a lehetőséget, hogy nyomozó legyek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol húsz és fél évig dolgoztam. A hatodik év után, amikor az akkori vizsgálati osztályvezető hívott, kiderült, hogy számomra ez a munka maga a szerelem. Bár az is igaz, hogy már gimnáziumba is úgy mentem annak idején, hogy rendőr akartam lenni.
– Ezek szerint a műszaki tanulmányok amolyan kitérőt jelentettek?
– Csak részben. Azt tudtam, hogy valamilyen diplomát szeretnék, és a Pollack egyébként katonai főiskola volt. Apukám is katona volt, így ez a fajta neveltetésem megvolt, hiszen hároméves koromtól jelentettem otthon, hogy rendkívüli esemény nem történt.
– Ha más rendkívüli esemény nem történt a tanulmányai során, kérem, mondja el, miként került Pestszentlőrinc-Pestszentimrére.
– Monoron együtt dolgoztam a mostani vezetőmmel, akit ide sodort az élet, és egyszer csak felhívott, hogy jöjjek, én pedig nem is gondolkoztam rajta, hanem átjöttem. Nem bántam meg, bár nagyon másképp működnek Budapesten a dolgok.
– Ön nap mint nap kihallgatásokat vezet. A pszichológiai érzéken túl mi kell ehhez a tevékenységhez?
– Szociális érzék. Legyen az tanú vagy gyanúsított, mindenkiben először is az embert kell látnunk. Nincs magyarázat egy bűncselekmény elkövetésére, de például a 14–18 év közötti fiatalkorúak esetében nagyon meghatározó, hogy ki milyen családból jön. Ezt az embernek jól kell kezelnie és kommunikálnia. Vagy egy foglalkozás körében elkövetett bűncselekmény, például egy munkahelyi baleset nem szándékos bűncselekmény. Az ezzel gyanúsítható személyre még csak ránézni sem lehet úgy, nemhogy úgy beszélni vele, mintha szándékos emberölés bűncselekményét követte volna el. Emberként kell a tanúra és a gyanúsítottra is tekinteni, hiszen nem az én tisztem senkit elítélni. Még ha az emberek úgy látják is, hogy az az eredményes nyomozás, ha a kihallgatások alapján elítéli a bíróság a gyanúsítottat, én azt is eredménynek tartom, ha kiderül valakiről, hogy tényleg ártatlanul gyanúsították meg.
– Biztosan lehet ösztönösen is csinálni, de gondolom, a kihallgatásnak ma már tudományos módszerei vannak. Tanítják ezt valahol?
– Igen, a rendészeti szakközépiskolában, az egyetemen és bűnügyes szaktanfolyamon is tanítják, továbbá nagyon sokat tanulunk egymástól. Megosztjuk egymás között a tapasztalatokat. Fontosnak tartom eleve megteremteni azt a légkört, amelyben egy tanú vagy egy sértett biztonságban érzi magát. Éppen ezért jelentkeztem a XVIII. kerületben a bűnmegelőzési programba. Járunk roadshow-ra, és a kapitányságra is jönnek középiskolások, s ilyenkor az én feladatom beavatni őket a tanúkihallgatások rejtelmeibe. Szeretem ezt csinálni, és mindig hangsúlyozom, hogy ne vegyék tehernek, ha tanúként kell jönniük a rendőrségre.
– Lehet, hogy ez az egyik olyan dolog, amihez az empatikus képességük révén a hölgyeknek jobb érzékük van?
– Ez könnyen lehet. Sok esetben biztosan. Az elmúlt évtizedek során észrevettem, hogy vannak olyan, egyébként nehezen kezelhető emberek, akik egy nővel szemben nem mernek annyira szemtelenek lenni, s ez sokszor eredményre vezethet. A vizsgálói bűnügyes szakmában én csak az előnyét láttam eddig annak, hogy nőként vagyok rendőr.