„Mese” a halálos sztrádáról

Írta:  T.L. 2019.04.01.

Drogokról másképpen – iskolásoknak.

A megelőzés a célja annak az előadássorozatnak, amelynek a címe Drogokról másképpen, és a legveszélyeztetettebb korosztálynak, iskolásoknak szól. Valóban „másképpen”, egy színes előadó beszél komoly dolgokról, szórakozatóan, ugyanakkor elgondolkodtatóan.

drog1

drog2

drog3

 

Kemény szavak repkednek egy március végi napon lágy és kemény drogokról a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik osztálytermében, amelyben óráról órára más és más osztályok jelennek meg, ám az előadó ugyanaz: Marosi Antal, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, volt bűnügyi nyomozó – és édesapa -, aki már harmadik éve tart előadásokat a kerületi általános és középiskolákban, melyet az önkormányzat a megelőzés céljából indított el.
Az egyik órára Galgóczy Zoltán alpolgármester is ellátogatott, aki néhány szót szólt a fiatalokhoz:
-Korunk egyik nagy kihívása a drog, és ti pont abban a korban vagytok, ami veszélyeztetett és azért választottuk a megelőzésnek ezt a módját, hogy lehetőleg a kábítószer kipróbálásáig se jussatok el! – mondta. - Jelenleg itt a Karinthyban, egy egész napon át, mintegy kétszáz diák hallgathatja meg a prevenciós előadásokat. Korábban számos más általános iskolába is eljutottunk, a teljesség igénye nélkül említenék néhányat: Eötvös, Kandó, Vajk-sziget, Vörösmarty, Brassó, Gulner, Kapocs, Kondor, de bízunk benne, hogy a kerület összes iskolája részt vesz ebben a programban.
Ezután az alpolgármester személyes példaként megemlítette, hogy ő kilenc éves korától rendszeresen sportolt, a Malév SC-ben pingpongozott, és talán a rendszeres mozgásnak, valamint erős hitének köszönhetően, eszébe se jutott soha, hogy kipróbálja ezeket az egészséget romboló szereket. Mert a drog méreg!
-Ti is tanuljatok és sportoljatok rendszeresen, mert akkor biztos, hogy nem próbáljátok ki a drogot! – tette hozzá.
Ezt követően Marosi Antal olyan parádés, színes előadást tartott a drog örömközpontunkra tett negatív hatásairól, hogy öröm volt hallgatni. S egyben szomorú is…
-Azokat az érzékelő receptorokat, melyek az agyunk örömközpontjában az örömöt, a jóleső érzést továbbítják a testünkben, elpusztítja a kábítószer. És ezek a receptorok nem nőnek ki újra, nem lehet őket pótolni, nem lehet meggyógyítani, nem lehet megszerelni. Visszafordíthatatlan! Ha drogozol, nem tudsz örülni többé, tönkreteszi az agyban található örömközpontot, amit kiiktatva már csak a boldogtalanság felé vezet út. Ez a tétje az egésznek, de te döntesz!
Valóban, vagy drog nélkül élsz vagy a drogokkal kiszínezett halálos sztrádán haladsz – lehet választani…