Az elmúlt év őszén az országosan 22 helyszínen folyó program összesen 3500 résztvevőjének hatodát a kerületben élő 50 év fölöttiek adták.
Éltanuló kerületiek
Jászberényi József, a Zsigmond Király Főiskola intézményvezetője, a program főszervezője egyértelműen sikertörténetnek nevezte a kerületi 50 év fölöttiek oktatását.
– Az akadémia történetének legjobb félévén vagyunk túl. Összesen több mint 500 helyi lakos vett részt valamilyen képzésben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyien voltak a szombati nagy előadásokon, de azok is telt házzal, 120–150 ember részvételével folytak, s egy-egy angolórát vagy kisebb előadást is nagy érdeklődés kísért. A résztvevők nagy számára tekintettel nem túlzás, ha azt mondom, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre Budapest első „szeniortanuló-kerülete”.
Az önálló iskoláért
A tanfolyamok népszerűségét bizonyítja, hogy az akadémia mára kinőtte a városháza épületét. A több mint 500 fős létszám megfelel egy iskoláénak, így nem csoda, ha a szervezők álma egy saját épület, megfelelő előadóteremmel.
– Ez az önkormányzattal közös nagy tervünk, amiért együtt dolgozunk. Nyilvánvalóan pénzkérdés, hogy mikor érünk el ide, de ahogy eddig, úgy a jövőben is mellettünk áll a XVIII. kerület vezetése, élén Ughy Attila polgármesterrel, amiért részünkről csak köszönet jár – fogalmazott Jászberényi József. – Biztos vagyok abban, hogy ha sikerül, akkor az akadémia egy önálló, saját helyen akár félévenként harminc-negyven ingyenes, illetve fizetős tanfolyammal működhet tovább.
Változatos előadások
A Nyugdíjas Akadémia második szemeszterének első programja február 20-án lesz – január 16-án a koleszterinről szóló előadást még az őszi félévből pótolták. A szokás szerint szombaton 9 órakor kezdődő programon Jászberényi József várja az 50 éven felülieket egy igen érdekesnek ígérkező előadással Olaszország múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Nyelviskolai szinten az angol
|
– A nyolcadik szemeszterben hat nagy előadásunk lesz. A témakörök változatosak, hiszen a történelmi ismereteken kívül szó lesz arról is, hogy mire vigyázzunk, miként viselkedjünk, ha külföldre utazunk, illetve beszélünk majd a generációs különbségekről, ellentétekről, az idősek hátrányos megkülönböztetéséről, a szépségeszményről is, és immár hagyományossá válnak Udvarvölgyi Zsolt előadásai az iszlám jelenéről. A tanév vége előtt pedig egy közlekedésbiztonsági ismertető is belefér a programba – vázolta fel a tavaszt Jászberényi József.