Bármennyire is a közösség összetartó ereje van az emberi génekbe kódolva, a modern társadalomban mindennapos jelenség az egyedül, vagy kényszerűségből, kényelemből a szüleivel élő nő vagy férfi.
A Magyarország Legszebb Konyhakertje program évértékelője, díjkiosztója, s a jövő évi verseny meghirdetése zajlott november 23-án a Földművelésügyi Minisztériumban. Az eseményen vehette át kerületünk polgára, Ruszka János a neki ítélt országos díjat.

Konyha a garázsban

okt. 03, 2024
Elsősorban a közösségteremtés volt a célja annak a szabadtéri főzőversenynek, amelyet első ízben rendeztek meg a Lőrinci Garázs Bolhapiacon.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart.
Világi kifejezéssel élve elmondható az Árpád-házi Szent Margit- plébániatemplom alatti urnatemetőről, hogy jó üzlet, ahogyan a plébános atya, Benke István is fogalmazott. Őt kérdeztük a híveknek végső nyughelyet biztosító, a plébániának pedig pénzt hozó vállalkozásról.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is akciózik a kerületben a baptista egyház. Olyan karácsonyi ajándékokat várnak a segíteni szándékozó emberektől, amelyekkel szebbé, melegebbé tehetik az ünnepnapokat a rászoruló pestszentimrei gyerekeknek, fiataloknak. Az előkészületekről Háló Gyula lelkészt kérdeztük.
A Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság, e hónap elején, negyedszázados ünnepi közgyűlését követően osztotta ki a Pestszentimréért-díjakat. A kitüntettek között lehetett Baracsi Judit, Pesteszentimre városközpont megújulásának egyik fontos szereplője.
Lakossági fórummal, adomány ruhák és cipők turkálójával, tréninggel és gyerekprogramokkal várt minden Havannán élőt a Jövő Ifjúságáért Egyesület, november harmadik vasárnapján a Kondor Béla Közösségi Házban.
Negyedik alkalommal rendezték meg kerületünkben a Márton-napi civil mustrát. Ezúttal a fogyatékkal élő gyermekkel foglalkozó intézmények és civil szervezetek találkoztak.
Az Új Tündérkert adott otthont, a báli szezon hatodik esztendeje hagyományos eseményének, a Hofherr Emlékbálnak.