A 2014. októberi nemzetiségi önkormányzati választásokat követően Pestszentlőrinc-Pestszentimrén 16 év után megszűnt a XVIII. kerületi Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat.
„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” címmel fórumot tartott a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. kerületi tagintézménye az iskolaérettségről február 10-én a Lőrinci Nagykönyvtárban.
Második üzletét nyitotta meg a kerületben még december elején a Cseriti Szociális Szövetkezet.
A zsűrit és a közönséget egyaránt lenyűgözte játékával Lugosi Dániel Ali klarinétművész, az MTVA Virtuózok című produkciójának abszolút győztese. A fiatal tehetséget sokan jól ismerik a kerületben, hiszen Pestszentlőrincen él, és a Vörösmarty iskola diákja.
Február végén indul a Nyugíjasok Akadémiája újabb szemesztere, és most lehet jelentkezni a tanfolyamokra is.
Erdélyben sok minden változott, mégis az anyaországtól elszakított magyar kisebbség jogaiért ma is küzdeni kell. Erre hívja fel a figyelmet egy pénteki rendezvény a Polgárok Házában.
A XVIII. kerület jelenét és elképzelt jövőjét mutatták be azok a rajzok, versek, illetve egyéb pályaművek, amelyeket a környezetvédelem témakörében kiírt pályázatra készítettek el a pestszentlőrinc-pestszentimrei diákok.
Deák Ferencre, Bambára emlékeztek január 18-án a Farkasréti temetőben az 1908 SZAC KSE vezetői és a klub számos szimpatizánsa.
Szerepet játszik-e a vallás a modern kor gyermekének életében? Hogyan látják a diákok a Megváltó életét? A Jézus élete című kiállítás rajzpályázatára 148 pályamű érkezett.
Kerületünk keresztény egyházainak a bevonásával ökumenikus imahetet rendeztek január 19. és 23. között. Az eseménysorozat házigazdái Pestszentlőrinc és Pestszentimre különböző templomai voltak.