Irodájába lépve tekintetem azonnal az íróasztal mögötti falitáblára siklott, ahol egy kiskutya és két kismacska képe nézett vissza rám. Judit tekintetemet követve már sorolta is:
– A két cica Lajos és Sándor, a kutyus Perzsa – mutatta be a házikedvenceket. Magyarázatként hozzátette, pestszentimrei házuk kertjébe sokszor betévednek kölyök állatok, akiket befogadnak. Megjegyeztem, a képek tanúsága szerint az állatok nem a kertben élnek.
– Úgy pontos, hogy nem csak. Elég nagy a szabadságuk – mondta nevetve Judit.
Miután helyet foglaltunk, rátértem jövetelem céljára, a kitüntetésre.
– Mi szerepelt az indoklásban, miért kapta a díjat?
– A Pestszentimre városrész városrehabilitációban nyújtott teljesítményem elismerése szerepel indoklásként – válaszolta Baracsi Judit, aki a munkafolyamatok zöméből projektmenedzserként vette ki részét. De mit csinál egy projektmenedzser?
– Mondhatjuk, hogy a szakma csúcsa. A projektmenedszer az ötlettől az épület használatbavételéig részt vesz az összes munkafolyamatban.
Beszélgetőpartnerem a részletekbe is beavatott: ott kell lennie, amikor kitalálják, milyen bavatkozás szükséges egy-egy ingatlan estében, felújítás, újépítés, továbbá a tervek előkészítése, menedzselése, koordinálása szintén dolga, csakúgy, mint kivitelezéskor a projekt műszaki, pénzügyi, jogi előkészítése, lebonyolítása.
– Negyven helyszínnel indult a rehabilitációs pályázati elképzelés, ebből lett végül tizenkettó került kiválasztásra, figyelembe véve a lakossági véleményeket, a realitásokat, a pénzügyi keretet – tért át az imrei városközpont megújításra.
Judit a projektmenedzserkedés mellett műszaki ellenőrként is közreműködött a nagyívű vállalkozásban. Ez is része a városépítész összetett munkájának, tudtam meg. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a városépítészetben a kreativitásnak messze felül kell múlnia statikusi aprólékosságot.
– Én többek között statikus vagyok – hangzott a váratlan válasz.
Judit szerint nem minden építész művész, a kreativitás nem végzettség függvénye.
– Meg kell próbálni kreatív módon állni minden feladathoz. A jó építész nem kizárólag a munkájában kreatív.
– Más dolog a saját lakóhelyét felújítani, mint egy idegen városrészt? – kérdeztem.
Judit töprengés nélkül válaszolt:
– Minden feladat kihívás, amit meg kell oldani. Nyilván, ha olyan helyszínt kell felújítani, amit naponta látok, ahol élek, az jobban inspirál, mert sok problémára azonnal rálátok, a visszajelzések is intenzívebbek. De ettől függetlenül én minden munkát úgy végzek el, mintha magamnak csinálnám.
Befejezésként visszakanyarodtam a családra, ők vajon hogyan fogadták a látványos rehabilitáció eredményét?
– A lányomnak nagyon tetszett. Főleg a PIK.