Életének hetvenhetedik évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt az egykori szövetségi kapitány, az 1992-es barcelonai „aranyolimpia” sikerkapitánya, Moravetz Ferenc.
A következő tanévtől, szeptemberben indul a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia és a Kondor Béla Általános Iskola szervezésében az a sportági osztály, amelybe a főváros, de akár az ország egész területéről várják a diákokat az első évfolyamtól kezdve.
Egyre szebb eredményeket érnek el a kerületi szumózók, akik már a tavalyi diákolimpián is megmutatták, hogy nem hiába készülnek gőzerővel napról napra.
Az elmúlt öt évben már hagyománnyá vált, hogy a téli iskolai szünetet követően a Bókay-kertbe költözik a jégpálya a Piac térről. Idén is így történt, január 15. óta, a jégszezon második felében az új helyszínen várják a korcsolyázókat.
Az elmúlt év utolsó napjaira is maradt sportélménye az iskolásoknak, sőt, az óvodásoknak, de még a tanároknak is. December 28-án és 29-én rendezték meg a Városgazda 18 és a XVIII. kerületi diákolimpia nevet viselő kispályás labdarúgó-tornát.
Immáron hetedik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a Szilveszteri Malacvágta elnevezésű programját, amely az évek során országos versennyé nőtte ki magát. Az idén közel háromszázan búcsúztatták sportosan az évet.