Valkusz Valéria nem győzte dicsérni a gyermekét, mert a szakmai elismerésen túl kijutott számára az édesanyai büszkeségből is.
– Sokan hívtak, gratuláltak, képzelheti, mennyire jólesett – mondta az anyuka, aki Máté minden lépését, valamennyi leütését követte az elmúlt évben. Így volt ez az idei sydneyi versenyen is, s így lesz az előttünk álló idényben is. – Az egyéni versenyben bejött a „hibapont”, a fiam attól az orosz sráctól kapott ki a 16 között, aki végül megnyerte a tornát… Vele nem bírt el, kiesett, így aztán a párosok versenyére koncentrált.
Mégpedig a lehető legjobban, mert egy egészen kicsi, néhány centiméternyi szerencsével (tényleg azzal s nem mással) döntősök lehettek volna.
Az az átkozott keret…
– A döntő szettben 9-6-ra vezettünk – mondta Valkusz Máté. – A német partnerem lecsaphatott volna egy könnyűnek mondható labdát, de sajnos keretet fogott, elrontotta a leütést. Ez megzavart bennünket, de nagyon. Igaz, utána is volt még lehetőségünk, de egyikből sem lett pont, miközben az ellenfél megfordította a meccset. Kikaptunk, és csak harmadikak lettünk. Ma már tudom értékelni ezt, azonban ott és akkor mérges voltam, mert csak az járt a fejemben, hogy milyen közel is volt a döntő…
Ha közbeszólhat e sorok írója: a sportkarrierje során akár még húsz Australian Openen is részt vehet Máté, s a „sportsorsa” egészen biztosan visszaadja majd neki azt, amit most elvett tőle. Nem baj, a balszerencsén már most, 16 évesen túl van, most már jöhet a jó…
Az edző szeme
Ott volt Ausztráliában Máté edzője, Kuhárszky Zoltán is, aki a mester szeretetével, aggódásával, de egyben szigorúságával is figyelte a tanítványát. A torna után röviden értékelte a látottakat.
– Nem gondoltam volna, hogy Máté egy pontra lesz a döntőtől Sydneyben – mondta a mester, aki egyidejűleg a Davis-kupa csapat kapitánya is. – Sok-sok tanulsággal szolgált számára ez a torna. Egyesben az első meccsén gyenge játékkal is nyerni tudott, köszönhetően a küzdeni tudásnak. A második fordulóban az orosz világelső ellen a második szettben olyan játékot produkált, amilyet még nem láttam tőle. Mivel fiatal, nem tudja még folyamatosan ezt nyújtani, de tud ennyit, s ez a lényeg. Párosban rengeteget fejlődött. A tehetségét illetően ott a helye az utóbbi húsz-harminc év legjobb magyarjai között. Ennek tükrében is sikeres pályafutást várok tőle, a férfiak mezőnyében a top ötvenben lehet a helye.
Talán nem is tudja Máté, illetve dehogynem tudja, mekkora dicséret ez egy olyan szakembertől, akinek „szeme van” ehhez a játékhoz.
Váljon profivá!
Persze van azért javítanivaló is.
– Fizikailag még fejlődnie kell, lemaradásban van, de ezt nem lehet siettetni. Amin lehet alakítani, azon úgyis dolgozunk, de fizikailag még sok mindent kell behoznia. Persze sok tartalék is van még benne. Amiben leginkább változnia kell, hogy profivá váljon, az az, hogy még nem tudatosan edz, nem így játszik. Davis-kupa kapitányként azt várom, hogy néhány éven belül a mostaninál erősebb válogatottunk legyen, Máténak is köszönhetően.
Ezekhez a gondolatokhoz nincs mit hozzátenni, nem is lehet, legfeljebb csak ennyit: Hajrá, Máté!
