Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre kitüntetéssel ismerte el az önkormányzat Karmazsin Jánosné 53 évi munkáját. A ma is aktív művelődésszervező a Pestszentimrei Közösségi Ház elődjének a vezetője volt hosszú időn keresztül, és a helyi közművelődés motorja a mai napig.
Büszkén mondja: októberben töltheti be a kilencvenedik évét, és hatéves kora óta él Pestszentimrén, tehát nem túlzás, ha tősgyökeres imreinek nevezi magát.
– Kispesten születtem, emlékezetes esztendőben: 1929-ben, a gazdasági válság első évében – meséli Karmazsin Jánosné. – Nagyapám az első világháború sérültje volt, pénzbeli kártérítésre akkoriban nemigen számíthatott, de a frissen parcellázott Pestszentimrén sikerült egy kis telekhez jutnia és házat építenie.
A válság idején cipész édesapját és cipőfelsőrész-varró édesanyját a nagymama támogatta, hiszen sokszor anyagra sem volt pénzük, így a vállalkozás nem működhetett. Édesapja, a második világháború hőse, soha nem tért vissza a frontról.
Könyvelőből népművelő
Az 1945 utáni években Újhelyi Éva (ez Karmazsin Jánosné leánykori neve) aktívan részt vett a református kultúrotthon működtetésében. A közművelői – ezt akkoriban úgy hívták: népművelői – munkához azonban egy kis kanyarral vezetett az út.
– Közgazdasági iskolát végeztem, így amikor a lőrinci Rózsa Művelődési Házba könyvelőt kerestek, jelentkeztem – emlékszik vissza. – Hamarosan aztán megüresedett az időközben államosított imrei művelődési ház vezetői posztja, és felmerült az én nevem utódként. Egy kis vizsgálódás után a pártbizottság úgy találta, hogy alkalmas lehetek a feladatra, és megbíztak.
Karmazsin Jánosné elmondása szerint a közművelődést abban az időszakban a politika tartotta kézben, de komoly összeütközésbe soha nem került az intézmény a hatalommal. A kötelezettségei közé tartozott állami és egyéb ünnepek megszervezése, de munkája nagy részét szerencsére az imreiek, elsősorban a fiatalok szórakoztatására és szabadidős nevelésére fordíthatta.
A házban előbb megtalálni
– A fiatalokat elsősorban a táncos programok érdekelték, hiszen ezeken lehetett ismerkedni – mondja az ötvenes–hatvanas évekről. – De sokat jártunk kirándulni is. Emlékszem, nemegyszer volt úgy, hogy végigcsináltunk egy éjszakai zenés programot, majd hajnalban ott, a házban, hideg vízben tisztálkodtam, s indultunk kirándulni. Este pedig kezdődött egy újabb táncos est. Szóval, bírni kellett a strapát.
És ő bírta. Egyes rendezvényekre hajlandó volt a szabadnapján is bemenni, csak hogy ne maradjanak el, és a nyugdíjban sem bírta sokáig. Sokszor érezte úgy, hogy most már pihennie kell egy kicsit, de végül mindig vissza-visszatér szeretett hivatásához.
|
A helytörténet kezdetei A szocializmus évei alatt nem nézték jó szemmel, ha valaki helytörténettel kívánt foglalkozni – kivéve, ha az a fennálló társadalmi rend igazságosságát igazolta. Imrén azonban helytörténeti klub is működhetett, és ez Karmazsin Jánosné, a Pestimrei Művelődési Ház (a PIK elődje) igazgatójának volt köszönhető. |
– A munkám mellett igyekeztem minél több időt a fiammal tölteni – teszi hozzá. – Persze számos rendezvényre jöhetett velem, de törekedtem arra, hogy csak vele is minél több időt töltsek.
Karmazsin Jánosné ma is rendkívül aktív. Amikor a polgármesteri hivatalban az illetékes kolléganőmet arra kértem, hogy segítsen vele felvenni a kapcsolatot, azt mondta: „A PIK-ben hamarabb megtalálod, mint telefonon.” Ezt ő is megerősítette:
– Valóban sokat vagyok itt. Kertbarát- és szeniorklubot is vezetek. Mit tegyek? Szeretem ezt csinálni.
