Őrt álló friss fák és cserjék

Írta:  Bodzay Zoltán 2019.04.11.

Az erdő védelme érdekében ültették őket.

Ezúttal nem csupán a levegő tisztaságának javítására, a városkép szépítésére ültettek fákat és cserjéket a Halmi-erdő határában, hanem szorosan vett feladatuk is lesz a növényeknek, mégpedig az, hogy megakadályozzák az erdőben nem kívánt közlekedést és versenyzést.


VSZ 4919

VSZ 4934 copy


A Halmi-erdő egyik határában, a Lakitelek és a Bánfa utca találkozásánál április 9-én fákat és cserjéket ültetett el az erdő bejáratánál a terület fenntartója, a Pilisi Parkerdő Zrt., valamint Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és erdőgondnoksága. A 18 hársfa és ugyanannyi cserje ültetésének most egyfajta védelmi funkciója is volt.


Közös gondolkodással


A faültetés helyszínén Ughy Attila elmondta, hogy a tapasztalatok szerint nagyon nehéz az ember és az erdő együttélése, hiszen az erdőt láthatóan sokféleképpen használjuk.
– Azon a területen, amelyet most fákkal és sövényekkel igyekszünk bezárni, még lehet látni, hogy kocsinyom vezet be az erdőbe, ahol eddig motorral és autóval krosszversenyeket is rendeztek. Vannak, akik a funkciójának megfelelően pihenőhelyként használják az erdeinket, és úgy tekintenek rájuk, mintha a sajátjuk lenne, mások viszont megzavarják az erdő napi nyugodt életét – hangsúlyozta a polgármester.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy fenntartóként a Pilisi Parkerdő Zrt. találta-e ki a megoldást, Ughy Attila elmondta, hogy közös gondolkodás eredménye volt. Nagyon sokrétű a feladata az erdőterület kezelőjének és az önkormányzatnak is egy olyan kerületben, ahol 500 hektárnyi erdő van, ráadásul többnyire összefüggő területekként.
A polgármester hozzátette, hogy a frissen ültetett zöld sáv várhatóan egy-másfél év múlva teljes egészében lezárja majd a bejutást gépjárművel az erdőbe, határvonalat képezve a külvilág és az erdő között. Az erdők témakörében folytatott vita időről időre lángra kap a XVIII. kerületben is, és nehéz azt olyan mederben tartani, amelyben a biztonságos erdőjárás, a szakmaiság és a hosszú távon fenntartható erdőgazdálkodás is érvényesül.


Egykor és ma


Nem mindenki tudja, hogy a kerületben található erdők nem őshonosak. A pesti oldalon az 1900-as évek elejére alig 100 hektárnyi erdő maradt. Akkor a városvezetők úgy gondolkodtak, hogy valamilyen módon változtatni kellene ezen. Ennek nyomán a harmincas évek elején rendszeres erdősítésbe kezdtek, aminek köszönhetően ma több mint 2000 hektár erdő található a pesti oldalon.

Ültess fát kerületünknek!

A kerületi önkormányzat a házak előtti utcafront zöldebbé tételére minden évben pályázatot ír ki facsemeték ültetésére. Általában üresen álló fahelyekre vagy kivágott öreg egyedek helyére kérnek a pályázók fákat. A önkormányzat akciója keretében a fákat a Városgazda XVIII. kerület Zrt. kertészei ültetik el, a gondozásukat pedig a kérelmező lakosok vállalják.
A pályázónak nem kell mást tennie, mint kitölteni és beküldeni az adatlapot, amely az önkormányzat ügyfélszolgálati irodáiban és a környezetvédelmi csoport munkatársainál szerezhető be, illetve letölthető az internetről. Az akcióra április 15-ig lehet pályázni.


Az erdőtelepítők a fővárosnak ezen a részén részben a klimatikus viszonyok, részben a talaj minősége miatt sincsenek könnyű helyzetben, mert nem lehet akármilyen fákat ültetni. Többek között az akác az, amely ezt a homokos talajt jól bírja, és megfelelően tud terjeszkedni a foghíjas területeken.

 

Ültess fát…


A Tízezer új fát Budapestre! program keretében a Főkert Nonprofit Zrt. 2019-ig 8000 fa elültetését tervezte Budapesten, ám ezt a számot már az elmúlt év végéig meghaladták 8238 fa elültetésével. A projekt indulását 2016-ban jelentette be Tarlós István főpolgármester, a program megálmodója Persányi Miklós, a Liget-projekt kert- és tájépítészeti beruházásaiért felelős kormánybiztos volt.
Kirrné Feicht Ágnes, az önkormányzat környezetvédelmi csoportjának vezetője úgy informálta lapunkat, hogy a Fővárosi Önkormányzat már most tavasszal is ültetett 30 fát a Cziffra György utcában és 14 fát az Üllői úton, ahol a korábbi korhadt fákat pótolták, továbbá a Dózsa György utcában is négyet. Ezzel egyidejűleg elkezdték a tavaly elültetett fák gondozását is.
A csoportvezető azt is elmondta, hogy idén is lehetett pályázni az Ültess fát kerületünknek! akcióra. (A kerületi önkormányzat által finanszírozott faültetést a helyi lakosok és intézmények egyaránt igényelhetik az ingatlanuk környékére.)