Előremutató döntések születtek

Írta:  P.A. 2018.12.19.

A Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ Vezér utcai épületének felújításáról is döntött a képviselő-testület.

 

Az önkormányzat 2019-es költségvetésének tárgyalásával és annak megszavazásával kezdődött a pestszentlőrinc-pestszentimrei képviselő-testület december 13-i ülése. Az idei év utolsó rendes testületi ülésén a többi napirendi pont keretében a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság jövő évi támogatásának összegéről is döntöttek.

IMG 1969 copy

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében – anyagi lehetőségeihez mérten – több éve támogatja a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságot. Ezt az önkormányzat 2019-ben is megteszi, az ez évi támogatás összegével megegyező mértékben, összesen 78 millió 480 ezer forinttal. A pénz egy része a térfelügyeleti rendszer üzemeltetéséhez nyújt segítséget, a fennmaradó összeg pedig a közbiztonság fenntartását célzó úgynevezett túlszolgálat finanszírozásához járul hozzá.

Sportcélú fejlesztések

A Városgazda Utánpótlás Akadémia 2017-ben pályázatot nyújtott be a Magyar Úszó Szövetséghez annak érdekében, hogy a Vilmos Endre Sportcentrum uszodájában korszerűsíteni lehessen a medencetisztítási berendezéseket. A pályázat pozitív elbírálásához a tulajdonos önkormányzatnak nyilatkoznia kellett arról, hogy biztosítja a fejlesztés megvalósítását, és vállalja, hogy a létesítmény 15 éven át uszodaként fog üzemelni. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a tulajdonosi nyilatkozat aláírására, így megvalósulhat az újabb fejlesztés az uszodában.

Az önkormányzat tulajdonosként hasonló módon biztosította a támogatásáról a Deák Ferenc „Bamba” Sportcentrum teniszpályáit bérlő Teniszport.hu Sportegyesületet, amely így az Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázaton elnyert 22 millió forintot a pályák lefedésére és a bérelt kiszolgáló épületek korszerűsítésére fordíthatja.

Megújul a Csibész

Az egészségügyi és a szociális területen megvalósuló fejlesztésekről is szóltak napirendi pontok. Az önkormányzat a Pestszentimrén működő Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ Vezér utcai épületének felújítását tervezi. Az elmúlt évek során nyilvánvalóvá vált, hogy a szolgálat széles körű feladatokat lát el, és a magas színvonalú szolgáltatás érdekében szükséges az épület infrastrukturális fejlesztése. A testület jóváhagyta a 80 millió forint értékű beruházás alapokmányát, így jövőre megtörténhet az épület átépítése, bővítése, valamint gépészeti és energetikai korszerűsítése.

Modernebb lesz a Havanna-piac

A XVIII. kerületi önkormányzat 2019-ben felújítja a Havanna-piacot. A lakótelepen lévő piac korszerű kialakítása saját költségvetési forrásból, illetve a Tér_Köz pályázaton elnyert támogatásból valósulhat meg. A fejlesztés során a jelenleg lakókocsikból történő árusítás a kor követelményeinek megfelelően állandó épületben folyhat majd. Az új létesítmény az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt kedvezőbb körülményeket biztosít azzal is, hogy parkolókat és kerékpár-tárolókat létesítenek, valamint szociális helyiségeket is kialakítanak.

 

 

Jelenleg még a Nemes utcai 31. szám alatti régi, korszerűtlen épületben lévő rendelőben folyik a körzetben élő gyermekek orvosi ellátása, de a Nemes utca 22. alatti telken hamarosan megépül az új pestszentimrei gyermekorvosi rendelő. Az 570 millió forintos beruházás – amihez az állam a központi költségvetésből 350 millió forint támogatást nyújt – az alapokmány elfogadásának köszönhetően várhatóan a jövő év márciusában megkezdődhet. Az új, akadálymentesített egészségügyi intézményben tágas, világos helyiségekben kap helyet a gyermek-háziorvosi és a védőnői szolgálat, valamint a gyermekfogászat is.