A magyar hősökre emlékeztek

Írta:  P.A. 2018.05.30.

A világháborúkban elesett magyar katonákra, valamint a diktatúrák áldozataira emlékezett az önkormányzat a  Kossuth téri emlékműnél.

A világháborúkban elesett magyar katonákra, valamint a diktatúrák áldozataira emlékezett Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a pestszentlőrinci Kossuth téren lévő emlékműnél rendezett koszorúzási ünnepségen.

VAA 0096 copy
A hősök emléknapja alkalmából május 28-án tartott koszorúzási ünnepség egyúttal az első világháború befejezésének 100. évfordulója tiszteletére rendezendő kerületi programsorozat nyitóeseménye volt.  Ünnepi beszédében Galgóczy Zoltán alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a hősök kifejezést napjainkban is számtalan helyzetben alkalmazzuk, de a mai fiatalok számára a jelentése korántsem az, mint ami száz évvel ezelőtt volt.

VAA 0135 copy
– Az igazi hősök maguktól és a tetteik által születnek. A valóságos hősöket az igaz és őszinte cselekedetek jellemzik, melyeket a szív és a hazaszeretet, a másik ember iránt érzett felelősség jegyében vittek véghez. A hősök olyan emberek, akik képesek önmagukon túllépve a köz és a társadalom, a másik ember érdekét figyelembe véve, gondolkodás nélkül cselekedni. A hős nem akar azzá válni, csak egy magasabb célt és eszmét akar szolgálni egy jobb és biztonságosabb életért. A hősök napján, május utolsó vasárnapján a magyar nemzet hőseire, hősi halottaira, a világháborúkban elesettekre emlékezünk. Az első világháború idején a pestszentlőrinci gyárak haditermelésre álltak át, az itt élő emberek pedig saját bőrükön érezték az emberpróbáló időszakot. Ma, a 100. évforduló alkalmából elgondolkodva hajtunk fejet mindazon honfitársaink hősiessége előtt, akikben nem volt szándék, hogy a nevük fennmaradjon, csak megtették, amit a szívük diktált, védték a honfitársaikat és a hazát, védték a határainkat. Céljaikért a legvégsőkig képesek voltak küzdeni, így haltak hősi halált.

VAA 0113 copy
Galgóczy Zoltán arról is beszélt, hogy hősökre ma is szükség van.
– Szükség van olyan honfitársakra, akiknek a nemzet védelme és szolgálata belső meggyőződésből ered. Akik számára a magyar nép hagyományainak, kultúrájának és függetlenségének védelme ugyanolyan fontos, mint volt száz évvel ezelőtt. Rajtunk, magyarokon múlik, hogy mit hagyunk örökül utódaink számára, továbbadjuk-e mindazt az elkötelezettséget, amit elődeinktől tanultunk.
Az emlékműnél, amelynél első világháborús egyenruhát viselő honvédek álltak díszőrséget, az önkormányzat koszorúját Ughy Attila polgármester, valamint Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármester helyezte el. A megemlékezésen Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő is részt vett. Az ünnepi műsorban pedig a BorFolk Zenekar katonadalokat adott elő.
A megemlékezés után a Kossuth téri pavilon előtt a Magyar Tartalékosok Szövetségének Hagyományőrző Tagozata első világháborús fegyverbemutatót tartott.

VAA 0078 copy