Látni és látszani

Írta:  P.A. 2017.09.01.

Láthatósági mellényt adott a Vigyázz rám! program keretében az önkormányzat óvodásoknak.

A Robogó óvoda KRESZ-pályáján önfeledten bicikliző, rollerező gyerkőcök vették fel elsőként azokat a sárga láthatósági mellényeket, amelyeket az önkormányzat a „Vigyázz rám!” program keretében a XVIII. kerület valamennyi óvodájába és tagintézményeikbe eljuttatott augusztus 31-én.

VSZ 7937 copy
Minden intézmény 25-25 darab, az óvoda nevével és Pestszentlőrinc-Pestszentimre logójával ellátott mellényt kapott.
A Robogó óvodabeli átadáson Ughy Attila polgármester, Kucsák László országgyűlési képviselő és Galgóczy Zoltán alpolgármester egyetértett abban, hogy rendkívül fontos, hogy a gyerekek már óvodáskorban megismerkedjenek a közlekedés alapvető szabályaival.

VSZ 7950 copy
– Budapest Európában az ötödik helyen áll a kerékpáros mobilitásban. Egyre többen használják a kerékpárt arra, hogy eljussanak az iskolába vagy a munkahelyükre. Ez óriási változás, hiszen 15 éve a főváros még csak a lista utolsó harmadában foglalt helyet – mondta Ughy Attila. – A változás nem csupán a kerékpáros infrastruktúra fejlődésének köszönhető, hanem annak is, hogy a budapestiek fogékonyak arra, hogy ezt a rendkívül környezetbarát és egészséges módját válasszák a mindennapi közlekedésnek.
A polgármester bízik abban, hogy a mostani gyermekek közül felnőttként még többen fogják használni a biciklit a hétköznapokban, legyen szó városi közlekedésről vagy hétvégi kirándulásról.
Kucsák László nagyon jó kezdeményezésnek nevezte a láthatósági mellények kiosztását.
– Bízom abban, hogy a gyerekeket rá lehet vezetni a közlekedési szabályok betartására, és megtanulják azt is, hogy nemcsak az a fontos, hogy ők lássanak, hanem az is, hogy a közlekedés többi résztvevője őket is meglássa.

VSZ 7924 copy