Több férőhely lesz három iskolában

Írta:  K.Gy. 2017.09.01.

Kucsák László országgyűlési képviselő munkájának köszönhetően nagyszabású iskolabővítési program indul a kerületben.

Kucsák László országgyűlési képviselő munkájának köszönhetően nagyszabású iskolabővítési program kezdődik a kerületben. A témával bővebben Indul az iskolabővítési program! című cikkünk foglalkozik.

Tiszteletteljes gesztussal kezdődött a képviselő-testület augusztus 31-i rendkívüli ülése. Augusztus végén tragikus hirtelenséggel hunyt el Felföldi Csaba, a PSK labdarúgó- és a Városgazda Utánpótlás Akadémia futsalcsapatának játékosa, valamint eltávozott közülünk Bóna Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kerületi szervezetének korábbi vezetője is. Rájuk emlékezett a testület egyperces néma felállással.

Konténerben tanulni?

Három kerületi iskola bővülhet férőhelyekkel, ráadásul anélkül, hogy az önkormányzatnak kellene forrást biztosítania hozzá. A kormány 2014-ben indította el a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programot, amelynek keretében kifejezetten ilyen célra adnak állami pénzt.

gulner
Ughy Attila polgármester emlékeztetett arra, hogy a férőhelyhiány régóta égető probléma a kerületben, sok helyen kellett már kényszermegoldást találni: akad, ahol konténerépületben tanulnak a diákok, máshol egykori pedelluslakásokat alakítottak át, vagy nyelvi laboratóriumokat szüntettek meg azért, hogy tantermeket létesítsenek. Ez a helyzet mára tarthatatlanná vált.

A kertvárosban több a gond

A Külső-pesti Tankerületi Központ igazgatója, Bak Ferenc megerősítette a polgármester szavait. Kifejtette, hogy míg a lakótelepi iskolákban stagnál vagy csökken a tanulói létszám, addig a kertvárosban folyamatosan növekszik, és egyre terheltebbé válik az intézményi infrastruktúra. Elmondta, hogy a Brassó iskolába az elmúlt tanévben 558, a Gulnerbe 395, a Kastélydombiba pedig 602 gyerek járt, ami azt jelenti, hogy ezen intézmények kihasználtsága 110 és 125 százalék között volt.


A helyzetet jól jellemzik az intézményi körülmények. Bak Ferenc felidézte, hogy a Brassóban már 2010-ben is sürgősen szükség lett volna tantermekre, de az erre alkalmas néhány helyiséget az előző önkormányzat 15 évre bérbe adta játszóháznak, így más megoldást kellett keresni. A Gulnerben úgynevezett Forfa-készházban sikerült újabb férőhelyeket kialakítani korábban, a Kastélydombiban pedig két konténerépületet bérel évi 5 millió forintért az önkormányzat, hogy elférjenek a diákok.
A bővítés tehát most már elkerülhetetlen ezekben az iskolákban. A testület arról döntött augusztus 31-én, hogy ennek érdekében előzetes együttműködési megállapodást köt az Nemzeti Sportközpontokkal.