Két nap a csülkös ételek jegyében

Írta:  Puskás Attila 2017.06.23.

Ízletes lesz a Bókay-kerti Napok gasztronómiai fesztiválja.

Új elnevezést kap a Szeptemberi Kóstoló néven ismertté vált XVIII. kerületi őszi gasztronómiai fesztivál. Az esemény otthonára utaló Bókay-kerti Napok rendezvénysorozat a tervek szerint a jövőben több kerületi programot foglal majd magába. Az idén szeptember 8–9-én zajló esemény alcíme Csülökfesztivál lesz.
VAA 3016 copy
A szervezők célja a névváltoztatással az, hogy tovább erősítsék Pestszentlőrinc különleges közparkjának, a Bókay-kertnek a hírnevét.
– Szeretnénk, ha a jövőben a Bókay-kerthez még több program kötődne, és hogy a látogatók már az elnevezésből is tudják, hogy ide érdemes eljönniük – mondta a fesztivál szervezéséért felelős Sonnewendné Lengyel Orsolya.


Csülökre fel!


A Szeptemberi Kóstolók fő attrakciója mindig is a főzőverseny volt. Ez a Bókai-kerti Napok Csülökfesztiválján sem lesz másképp, mindössze annyi változik, hogy a megszokott, ízletesnél ízletesebb bogrács- és grillételek mellett ezúttal a csülöké lesz a főszerep.
– Sülve, főve, a csülök elkészítésének számos módja van. Reméljük, hogy ahogy az elmúlt években, úgy idén sem hagyja cserben a versenyzőket a fantáziájuk, és számos különleges recepttel is találkozhatunk – tette hozzá a főszervező.

Érték a színpadon kívül is


A szombati zárókoncertet a Kossuth-díjas Csík zenekar adja. A népzenei együttes 1988 óta a műfaj több rangos zenei díjjal elismert, meghatározó képviselője. A zenekar vezetője, Csík János az együttes internetes honlapján úgy fogalmaz, hogy sajátos hangzásvilágú muzsikájuk újraformálja, a jelenkor művészetévé varázsolja a csodálatos magyar népzenei örökséget. Saját bevallása szerint többet adnak egy koncertélménynél: „Kultúrát, kalandozást a zene világába, örömöt és megnyugvást a hétköznapokban.”


A hagyományos kategóriákban is lehet nevezni, a bográcsokban rotyoghatnak a különféle pörköltek és halételek, s a grillezés megszállottjainak sem kell lemondaniuk a jó hangulatú versengésről. A zsűri elnökének szerepét ezúttal is Kovács Lázár sztárséf tölti be.
A vásári forgatagban valamennyi hagyományos finomság – kenyérlángos, kürtőskalács, rétes – megtalálható lesz.


A színpadon retró és sramli


A szellemi táplálékról két színpad műsora gondoskodik. A pénteki nyitónapon a Nagyszínpadon a 90-es évek itthoni sztárjai közül fellép a V-Tech, a TNT és az UFO együttes.
Szombaton a Nagyszínpadon a Kerozin zenekar retroshowja és a Desperado együttes koncertje után a Zenevonat LGT-sztárokkal című sokat ígérő program következik. A Fesztiválszínpadon két sváb zenekar teremt várhatóan igazi oktoberfestes hangulatot a szeptemberi délutánon: a Heimattöne Kapelle és a Schütz Kapelle zenéjére is biztosan megmozdulnak majd a lábak.
A tervek szerint a főzőverseny eredményét 14 órakor hirdetik ki. A színpadot ezután a dzsessz és a szving veszi birtokba a 2008-ban alakult Kozma Orsi Quartet és a The Voice című televíziós vetélkedőből is ismert Gájer Bálint révén.