Forrásteremtési Ismeretek Fóruma címmel szervezett előadást szeptember közepén Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és a Budapesti Civil Információs Centrum. A program témáját pontosan elárulta a beszédes cím.
Nosztalgiavonatot indít a Széky-társaság a lajosmizsei vasút átadásának 125. évfordulóján.
Az operetté volt a főszerep az Üde Színfolt Egyesület szervezésében szeptember 19-én a XVIII. kerületi Polgárok Háza udvarán.
Negyedik alkalommal várja a szórakozni vágyókat október 5-én a Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalom.
Idén második alkalommal várják őszi helytörténeti sétára az érdeklődőket, a szeptember 20-i kirándulás útvonala Szent Imre-kertvárost és Szemeretelepet érinti.
Juszuf Khalil atya a pestszentlőrinci kopt gyülekezetről.
KR7 elnevezéssel rendezett alkotói-előadói hetet augusztus végén a baptista egyház Pestszentimrén. Az utcán is, a Nemes utcai imaházban is.

Jól kifőzték!

okt. 03, 2024
Ismét nagy sikert aratott a diákoknak szervezett főzőverseny a Szeptemberi Kóstolón.
Naponta fogyasztja a tollakat, de képes akár heteken át is dolgozni egy-egy képen. Czeilinger Dorina határozott fellépése olykor anyáskodásba csap át, nem véletlenül, hiszen képeire is saját gyermekeiként tekint.
Harmadik alkalommal is teljesen megtelt a Tengerkincs Játszóház a német nyelvet tanuló és olvasni is szerető gyerekekkel a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) által szervezett Lesenacht, azaz a könymolyok éjszakája elnevezésű programon.