Czeilinger Dorina még csak 18 éves, mégis határozott művészeti stílust képvisel. Azt vallja számára a rajzolás egy rekreációs forma, ami segít kikapcsolni és átgondolni a mindennapi problémákat és eseményeket. Bár ifjú kora ellenére igen határozott egyéniség a pályaválasztás őt is aggasztja, mivel idén végzős a vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnáziumban.
– Merre vezet tovább az utad?
– Ez egy nehéz kérdés. Gyerekkorom óta pszichológus szeretnék lenni, és eddig keményen is tanultam, hogy elérjem a célom, mára viszont több tényező is befolyásol. Meghatározó lett a rajzolás az életemben, így felmerült a képzőművészeti egyetem elvégzése, ami viszont nem garantálná, hogy meg is élhetek majd a tudásomból. Emellett a rajzpedagógia is érdekel, bár tudom, hogy egy rajz, ének vagy akár testnevelés tanárnak nem egyszerű a diákokkal. Összességében nem könnyű a választás, de tudom bárhogy is döntök, a családom és a barátaim támogatni fognak.
Pontos hatás
– Mit jelent számodra a rajzolás?
– Az érzés, amikor rajzolok, felbecsülhetetlen. Ilyenkor egyfajta láthatatlan burokba kerülve kizárom a körülöttem lévő világot, ezért éjszaka szeretek a legjobban rajzolni, amikor csönd van. Általában olyan szinten sikerül belemélyülnöm egy-egy kép kidolgozásába, hogy csak később veszem észre, hogy már a nap is felkelt. Az absztrakt ábrázolási mód a kedvencem, ezért külön öröm volt számomra, amikor megismerkedtem a pontozás művészetével. Számomra sokkal babrásabb színezni, mint több ezer pontból vagy vonalból felépíteni egy képet, ami ráadásul minden emberre más hatást gyakorol.
Vizuális megmérettetés

– Mi visz előre, mi inspirál?
– Folyamatosan keresem a határokat, amiket átléphetek. Iskolásként például először mindenki A/4-es méretben gondolkodik, aztán jön az A/3-as, A/2-es. Én is így állítok magam elé egyre nagyobb kihívásokat. Most az OKTV-re készülök, de nemrég kértem engedélyt, hogy megmérethessem magam egy olyan pályázaton is, amit hivatásos képzőművészeknek hirdettek meg.
– Túl vagy az első önálló kiállításodon, hogy sikerült?
– Igen. Az Adjunk Álmokat Gyermekeinknek Alapítvány és a 6. kerületi Kaptár Közösségi Irodának köszönhetően, augusztus 13-tól 27-ig volt látogatható az első önálló kiállításom, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem és sok-sok visszacsatolást kaptam a képeimről. A pozitív vélemények és a negatív, de építő kritikák mindig nagyon sokat segítenek, és a kiállítás által új lehetőségek nyíltak meg előttem. Arculati tervezés, kiállítások, vagy egy karitatív szervezet támogatása, még rengeteg lehetőséget tartogat a jövő.