Több mint négyszer annyi kerületi lakos vette át az önkormányzati pályázat keretében igényelhető komposztálóládákat, mint tavaly.
Ami csak lehetett, minden megújult az elmúlt években.
A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete és az önkormányzat együttműködésével újulhatott meg a Kapocs utcai kiserdő.
Az Életfa Szociális Szolgálat szervezi évről évre ebben az időszakban ezt a hangulatos kerti partit, amit főzőverseny tesz még izgalmasabbá.
A július elsején ünnepelt Semmelweis-nap alkalmából a kerületben 4-én adták át az egészségügyben dolgozó szakembereknek az elismeréseket.
A Gyöngyvirág Szociális Szolgálat szép épületének kertjében május 14-én immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Tavaszi Zeneünnepet.
Újra a Balassa és a Haladás utca metszéspontjában található, immár megújult közösségi térben versenyeztek apró virágos kertjeikkel a kerületi óvodások.
Virágba borult az egykori lőrinci piacon felállított Jégterasz sátra, több száz ládában illatoztak az egynyáriak, amelyekért percenként jöttek a kerület lakosai öt napon keresztül.
Madártanösvény várja a látogatókat a Bélatelepi-erdőben.
A kerület minden felnőtt háziorvosi rendelőjében van defibrillátor.