Egynyáriak a virágosabb kerületért

Írta:  T.L. 2019.05.10.

Virágba borult az egykori lőrinci piacon felállított Jégterasz sátra, több száz ládában illatoztak az egynyáriak, amelyekért percenként jöttek a kerület lakosai öt napon keresztül.

 

Virágba borult az egykori lőrinci piacon felállított Jégterasz sátra, több száz ládában illatoztak az egynyáriak, amelyekért percenként jöttek a kerület lakosai öt napon keresztül. Május közepén több mint másfél ezren éltek az önkormányzat adta lehetőséggel, hogy megszépítsék lakóhelyüket.

VAA 9205 copy

VAA 9231 copy

VAA 9247 copy

Pistike, begónia, bársonyvirág, vinka és „társai” várták a pályázókat – mert előzetesen kellett beadni a virágigényüket a lakosoknak -, akik szorgalmasan, megállás nélkül jöttek is, alig győzték kiszolgálni őket Kirrné Feicht Ágnes kerületi főkertésszel és Péter Norbert környezetvédelmi ügyintézővel az élen. Tőlük tudtuk meg, hogy több kategóriában pályázhattak, családi házak kertjeinek, lakótelepi előkertek, erkélyek, ablakok, intézmények udvarának virággal való díszítésére, a legtöbben a háztulajdonosok voltak.

Két éve már nemcsak levélben, e-mailben is lehetett pályázni a szebbnél szebb virágokra. A válasz sem maradt el jelentkezésükre, Ughy Attila polgármester személyes hangú levélben ekképp reagált: „Köszönetünket fejezzük ki, hogy Ön is részt vesz ebben a közös programban, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy minél zöldebb környezetben éljünk. Sokat teszünk azért, hogy kerületünk minél környezettudatosabb legyen.” A Szebb, virágosabb kerületünkért! nevű akciót, személyesen is megtekintette Dömötör István alpolgármester társaságában.

- Egyre népszerűbb ez a program, évről évre egyre többen jönnek virágért – mondta Ughy Attila lapunknak. – Ez az akció arra is jó, hogy az önkormányzat által biztosított egynyáriak inspirációt adjanak ahhoz, hogy ezek mellé, a saját forrásból beszerzett virágokat is hozzá tegyék környezetük szépítéséért.

- Az önkormányzat csaknem ötmillió forint értékben ajándékoz virágot a kerület lakosainak – tette hozzá a polgármester szavaihoz Dömötör István -, akik élnek is ezzel a lehetőséggel. Első alkalommal, két évtizeddel ezelőtt, még alig százan, most már ezerhatszázan! Ez azt jelenti, hogy ennyien segítik a munkánkat a környezet megszépítésében! Az akciónk jelentősen hozzá járult a lakosok szemléletváltozásához, ösztönzőleg hat ugyanis arra, hogy minél szebb, virágosabb környezetben éljünk. Minden évben százmillió forintot költ az önkormányzat környezetvédelmi programokra, ez a legrégebbi.

Estók-Nagy Ildikó a pestszentimrei Belsőmajor lakótelepről jött, ő elmondta lapunknak, hogy minden évben pályázik, mert szeret kertészkedni, szereti széppé varázsolni lakókörnyzetét. Ezeket a növényeket persze egész évben gondozni kell, de megéri, mert egy szakemberekből és civilekből álló zsűri nyáron értékeli a magán „kertészek” munkáját, a legszebb kerteket ősszel díjazzák.