Pestszentimre városközpont felújítása, a csatornázás, valamint az iskolák és óvodák kérdése volt az a három kulcskérdés, amely témája volt az Együtt Pestszentimréért Egyesület által szervezett lakossági fórumnak.
Az FTC-PLER kézilabda-utánpótlásának támogatásáért rendeztek jó hangulatú koncertet május 25-én a Pestszentimrei Sportkastélyban a Hot Jazz Band közreműködésével.
A projektzáró rendezvénnyel május 18-án befejeződött a Bambi bölcsőde bővítése és átalakítása. A XVIII. kerületi önkormányzat az Európai Unió támogatásával összesen több mint 116 millió forintot fordított a bölcsőde fejlesztésére, amiből több mint 59 millió forint volt az uniós forrás.
Krepuska Géza fülészorvos 1896-ban megvásárolta Péteripuszta (ma Pestszentimre) egyik homokdombját. A péteri homokon igazi minőségi borok fakadtak az addig lenézett fajták nemesítése nyomán.
Nazarjan Hamlet, a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy méltó megemlékezésekkel tartsa ébren honfitársaiban a haza szeretetét, s a magyarokkal is igyekszik megismertetni szülőföldje kultúráját.
Pestszentimre történetének legnagyobb beruházása – így jellemezte Ughy Attila a most induló, a településrész központját megújító nagyszabású projektet.
Budapest Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT hirdet Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének Népjóléti Bizottsága 228/2012. (V.03.) számú NB határozatával 2012. május 3. napján döntött.
Megújulva várja majd a majálisozni vágyókat a Bókay-kert: az április 22-én tartott Föld napja rendezvényt követően ugyanis rengeteg új növény kap helyet a területen. Május 1-jén ráadásul ingyenes lesz minden program.
Szociális területen nagyobb támogatást vállal az önkormányzat, és gondoskodik a nemzetiségi kisebbségek támogatásáról is. Összefoglaló a képviselő-testületi ülésről.
Elkészült a járda a Zsebők Zoltán szakrendelő és a lőrinci piac között.