Bár több kedvező hitellehetőséget is kínál ügyfeleinek a kerületi Vállalkozásfejlesztési Iroda, az érdeklődők a hitel helyett inkább a pályázati lehetőségek iránt érdeklődnek.
A kerületben hosszú éveken keresztül zajló visszás ügyek felülvizsgálatát végző elszámoltatási bizottság az elmúlt esztendő végén többek között a súlyos terhet jelentő kötvénykibocsátás ügyében is feljelentést tett. A 2010 decemberében megalakult bizottság tavaly összesen 30 ügyben kezdeményezett feljelentést, s a rendőrség milliárdos tételek ügyében nyomoz.
Február első és második hetében sikerült újabb nagy mennyiségű és jó minőségű téli tüzelőt osztani a rászorulóknak. Az önkormányzat 75 köbméter akácfát kapott ehhez az akcióhoz.
Óvoda bővülhet és bölcsőde épülhet, a városvezetés és az ellenzék egyaránt lépést sürget a Malév bedőlése utáni helyzet megoldására. Lezajlott a képviselő-testület februári ülése.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. a fagymentes napok beköszöntével azonal megkezdi a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését. A permetezést a parkokban a látási viszonyok miatt nappal, a fasorokban pedig az éjszaka folyamán végzik, hogy a gyalogos és közúti forgalmat ne zavarják.
A gyerekek már a hivatalos megnyitó előtt birtokba vették a polgármesteri hivatal vadonatúj gyermekmegőrzőjét. Mostantól a kicsik sem unatkoznak, amíg a szülők fontos ügyeiket intézik az épületben.
Több mint 1100 kerületi háztartás igényelte és aktiválta eddig a Városgazda Kártyát, miközben a helyi vállalkozások folyamatosan csatlakoznak a programhoz. Egy informatikai fejlesztésnek köszönhetően már nem kell Lőrincre utazni, a kártyát az imrei ügyfélszolgálaton is ki lehet váltani.
Galgóczy Zoltán önkormányzati képviselő január 1-jétől kerületi küldöttként vesz részt a Fővárosi Közgyűlés ülésein, hogy a fővárosi megoldást igénylő problémákkal kapcsolatban képviselje a városrészt.
Hosszabb távon és jobb feltételekkel tud feladatot adni az önkormányzat azoknak, akik közfoglalkoztatás keretében vállalnának munkát.
Minden jel arra mutat, hogy az önkormányzatnak sikerül megoldást találnia a pestszentimrei városközpont fejlesztése során kialakult egyik fő problémára, a gyermekorvosi rendelő új helyének kijelölésére, illetve arra, hogy a kerület ezen részén élőknek továbbra se kelljen Pestszentlőrincre utazniuk egyes szakorvosi rendelések miatt.