Ilyen lesz az új közösségi ház
Hasonlóan bizakodó módon fogalmazott Ughy Attila polgármester is.
− Pestszentimre történetének legnagyobb beruházása kezdődik most. Az, hogy erre sor kerülhet, sokak munkáján múlott. Szeretnék köszönetet mondani ezért a munkáért a lakosságnak, a civil szervezeteknek, a projekt felett bábáskodó új városvezetésnek, és a réginek is, amely először vetette fel a nagyberuházás tervét – mondta.
Az Imre-Ház belső terének látványterve
Az, hogy Pestszentimre városközpontjának meg kell újulnia, valóban régóta nyilvánvaló a kerületben. Az előző városvezetés 2007-ben adott be először ezt célzó pályázatot a Havanna Programmal egy időben – akkor ez utóbbi kapott támogatást. Szentimre megújulásáért a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat (PVÖ) lobbizott tovább, amely elérte, hogy szakmailag korrekt tervek készüljenek el arra az esetre, ha újra lehetőség nyílik pályázásra. Ez 2009-ben következett be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiírásának köszönhetően. A támogatói szerződést végül idén márciusban írták alá.
− Egy 845 millió forintos beruházásról van szó, amelyből 525 millió forint az európai uniós támogatás. A projektben az önkormányzat 5, konzorciumi partnerei 3 fejlesztést valósítanak meg, és mindezeket három támogató elem egészíti ki – magyarázta Banyár László, a projektet vezénylő Városrehabilitáció18 Zrt. vezérigazgatója.
A Hősök tere is megújul
A tervek szerint tehát 2013. szeptember 23-ig egy megújult városközpont jön létre Pestszentimrén: másfélszeresére nő és megújul a közösségi ház, a közlekedési és parkolási gondok megoldására új parkolókat, gyalogátkelőhelyeket és járdákat alakítunk ki. Létrejön az Imre-Ház nevet viselő közösségi központ, új helyen, modern ügyfélszolgálati iroda létesül, valamint felépül egy minden igényt kielégítő üzletház is. Emellett megújul a Hősök tere, megszépül a katolikus templom és a baptista imaház is
.
A lakosság csütörtök 11:00 óra óta a www.pestszentimre.hu oldalon tájékozódhat folyamatosan a projekt részleteiről és alakulásáról.